Véletlen

Halott hug?!!

-Szerintem nekünk nem!?

-Akkor még miért!? Miért öltétek meg!?

-Nem mondhatjuk el.-néztek szigorúan.

-Értem... Emlékesztek arra az ártatlan nőre akit zuhogó esőben elkellett temetnem, míg ti bent nevettek és borozgatatok?

-Persze. Felejthetetlen élmény volt.-mosolyogtak.

-Ugyan úgy ölnélek meg titeket is. Kifejezéstelen arcal. Utánna pedig magamat.

-Ha ennyire vagyakozol a halál iránt miért nem tetted meg?

-Áh, hagyd. Csak nagy a szája.

-Azért mert vannak emberek akikétt még van miért élnem.
De ha így folytatódik akkor inkább a halált választom.

-Jól tennéd.

-Egy igazi szülő dolga az lenne, hogy lebeszélné a gyerekét a hüjeségről!

-Nem ordibálhacc velünk!!-akkora pofont kaptam, hogy bevertem az asztal sarkába.

Elkezdett szédülni és homályosan látni.
Valami meleg folyadék csordult le a nyakamon.

Megfogtam a fejemet majd megnéztem a kezemet.
Véres volt.

Egy kicsit kikerekedett a szemem. Meg kóstoltam a véremet majd fel áltam.

Az asztalról felkaptam a kést és apámra támadtam. Már közel volt hozzá a kés amikor egy éles kést nyomott a hasába anya amit megforgatott.

Kiejtettem a kést a kezemből és kidöltem.

David:

Kacagva tartottunk a bejárati ajtóhoz. Amikor a konyhába értünk mind a hárman lefagyva áltunk Lív teste előtt ami egy hatalmas vértócsában feküdt.

Fel néztem. Kikerekedett szemmel néztem anyájékat akik csak nyugodtan kavéztak.

-Mit müveltek Lív-el!?-remegett Noah keze.

-Ti, meg hogy kerültek ide!? Mi...minek..

-Hívd a mentőt!!!

-Nem érdekel most meg ölöm őket! Hogy tehették ezt a saját lanyukkal!?-lefogtam Noaht aki sírva ordított a szüleimre.

-Visszafeleselt és meg támadt.

-Gyüllöllek titeket!!! Hozz már egy kendőt!

-Ho...hozom..-Raya tekintete szomorú és egyben ijedt volt.

-Szoritsátok el a vérzést!-tárcsáztam a mentőket és a rendőrséget is.

5 perc után már mind a két brigád itt volt.

-Meg fogom ölni!!

-Noah! Fe....fejezd be...

-De bántották a szerelmemet!!!!!! Ezt soha nem bocsatom meg!

-Kezeket a tarkóra! Ne mozduljanak!-a szüleink vissza kerültek a börtönbe.

"-Nem ez volt az utolsó, hogy láttátok minket...fiam."

Folyton ez járt a fejembe.

Lív a mentő autóban. Követjük őket.

-Lív megfog halni...?-kérdezte Raya sírva.

-Nem fog! Lív erős lány....túl fogja élni!-csuklott el a hangunk.

-Ha esetleg még is úgy adódna.... Elsőnek meg ölöm a őket majd követem.

-Ha te akkor én is...

-De Lív nem ezt akarná! Azt akarná, hogy boldog legyél Noah! Ahogyan te is David!

-De nem tudnék együtt élni azzal a tudattal, hogy Lív halott!!

-Nem fog meghalni!

-Tudom...

🔹🔹🔹🔹🔹🔹🔹🔹🔹🔹🔹🔹🔹🔹🔹🔹

Éppen most kötik infuzióra. A sebet bekötötték a vérzést pedig nehezen de eltudták álitani.

-Kéne vér. Van olyan aki a család tagja?!-kérdezte a nővér sürgősen.

-Én vagyok az! Mennyi vér kell!?

-Fél tasaknyi....

-Mindjárt jövök.

Lív:

-Megint itt...? Most minek lett sötétebb? Az orromig sem látok....-tapogatóztam.

-A a barátaid aggódnak érted. De neked már késő. Fél órán belül meg fogsz halni. Hiába adnak vért és próbalnak segíteni neked.

-De hát nem akarom, hogy magukat okolják a halálom miatt!

-Már mondtam, hogy hiába. Én is kezdek semlegessé válni jött elém. Nagyjából láttam. Az egyik keze nincs meg. Belülről nem jött ki vér. Üreges volt. Csak egy törött szív tündökölt ott ami le van álva.

-Nem fogok meg halni! Nem hagyom őket magugkra! Küzdeni fogok!