~A korona viharja~ (Befejezett)

~5~

- Elég érett a Hercegnő ahhoz, hogy szembe tudjon nézni pár éhes szájú riporterrel. Ha a koronát ennyire szeretné, akkor ezt is megtudja csinálni.

Tina egy nagyot sóhajtva masszírozta meg homlokát, majd tekintetét újra felém emelte.

- Csak annyit kérek tőled, hogy ne légy annyira komor vele és segíts neki, bátorítsd. Attól még, hogy nem lehet királynő, ne lássa azt, hogy akkor minden veszve. Mutasd meg neki, hogy ez az élet is jó lehet.

Szerintem Evangelinanak már rég mindegy, hogy ez az élet jó e, vagy sem. Neki nem jó. És az ember bármennyire is szeretné neki az ellenkezőjét mondani, ő akkor is megmakacsolja magát. Az elmúlt időszakban letudtam olvasni a lány arcáról, hogy rajta már nem tudna semmi sem segíteni. Örök hűséget fogadott a komorságnak és a boldogtalanságnak.

- Rendben, de sok mindent nem ígérhetek- fújtam ki lassan a levegőmet, mire megláttam a Hercegnőt a lépcső tetején.

- Tudom, hogy te sem saját kedvedből vagy itt. De néha muszáj áldozatokat meghoznunk.

Tina szavai már csak messzi zajok voltak a füleimnek. Ugyanis, semmi másra nem tudtam figyelni, csak Evangelinara. A halvány szürkén csillogó szemeire és arra a kedvtelen arcára. A lépcső tetején állva figyelt lefelé, mesébe illő zöld ruhájában, majd lassú léptekkel indult meg lefelé. Egyik kezét a korláton vezette, míg másikkal szoknyája egyik szegélyét fogta, hogy lefelé menet rá ne léphessen. Haja, mint egy fehér függöny, úgy keretezte arcát. A látvány teljesen megbabonázott. Nem hittem volna, hogy abból a 15 éves lányból, egy ilyen érett nő lesz majd. Mint akkor, most is tekintélyt parancsoló kisugárzása volt.

Jó királynő lenne belőle. De félek, hogy össze roppanna alatta.

Észre sem vettem, mikor elém és Tina elé ért. Csendben, kiolvashatatlan arccal figyelt mindkettőnket. Majd tekintete végül rajtam állapodott meg. Aprón nézett végig csak rajtam, mire egy grimasz szaladt végig az arcán. Azt hitte, hogy nem fogom látni. Pedig épp, hogy láttam.

- Lawrence, Tina- biccentett egy aprót Rosie, Evangelina barátnője, aki ahogyan látom, ő is velünk tart az este.- Ugye, milyen mese szép lett a Hercegnő?

- Mese szép lett, mint egy igazi hercegnő- mosolygott Tina, viszont Evangelina arcán nyoma sem volt a hálálkodás jelének.

- Lawrence, ön mit gondol?

Egyszerre három női szem is engem figyelt. Tina és Rosie bíztatóan. Míg Evangelina. Ő inkább azt sugalta, hogy: egy szót se, mert különben megöllek. Nem éppen volt ínyére a helyzet, ahogy nekem se. De hát nincs mit tenni, ez van, nekünk ezt kell tennünk.

- Szerintem is elbűvölő lett a Hercegnő- villantottam a lány felé egy bájos mosolyt, mire az arcán egy enyhe pírt véltem felfedezni.

Aztán már nyoma sem volt pirosságának. Helyette átvette a komorság és a szürkeség árnyalatai.

- Nos, hát akkor menjetek, figyeljetek egymásra és Evangelina, te pedig a riporterekre figyelj oda jól.

Evangelina alig láthatóan forgatta meg szemeit, miközben Rosieval az oldalán mellém ért. Egy röpke pillanatra, amíg le néztem rá, úgy nézett ki, mint egy morcos kisgyerek. Egy morcos kislány, aki már nem tud érezni. És ez bántott engem a legjobban. Még ha nem is voltunk jóban egymással, attól még újra láttam volna azt a boldog mosolyt, mint egykor azon a téli napon.

De szerintem már senkinek sem fogja azt megmutatni.

Én is a lányok után indultam egy nagy sóhajjal, amikor Viktor hirtelen tűnt fel mellettem. Mellkasomnál megállítva nézett rám.