Véletlen

Egy rohadt jó nap!

-Gyorsan szívd vissza!-keltvolna fel Noah de lefogtam.

-Nyugi...-ránéztem aki még mindig előttem ált.-Az egódból visszább kéne venned. Majd én módesre tanítalak. De ne aggódj nem fog fájni.

-Na de Lív.-nézett rán Raya.

-Nyugi már. Csak viccelek.-amikor vissza néztem már nem volt előttem.

-Ha még egyszer ilyet mondd neked ki nyirom.

-Csak nem féltékeny lettél?

-Az vagyok...

-Nyugi. Én téged szeretlek.

-Én 2 méterrel a felhők felett szeretlek.

-Lattad azt a filmet?

-Már vagy 1000szer.

-Dizsé Noah-t akarjuk!!!!

-Akkor talpra emberek!!!-ezek szerint mindenki vissza nyerte az energiáját.

-Zenét kérek!!-feljebb húzták a zenét.
A The Mottó zenét játszották.
Szerintem rohadj tó ez a szám.

Tudtam csinálni egy képpet az osztályról. Sok olyan iskolás is rajta van a képpen akik nem hozzánk tartoznak. Legalábbis az osztályhoz.

-Mondd hogy csíz!!!

-Csíz!-mellettük olyan mintha eltünne minden problémám.

-Szeretünk Lív!!!!-lepődötten néztem a társaságra.

-Tényleg....?

-Igen!

-Ha nem is mutatjuk ki vagy nem is beszélünk veled mi akkor is szeretünk!

-Én elfogadom az emosokat!

-Én a példa képemnek tekintelek!

-De miért?...

-Azért mert olyan sokmindenen mentél keresztül és nem adtad fel!

-Erős és bátor is vagy!-éreztem ahogyan egy sós folyadék végig gördül az arcomon.

-Én is szeretlek titeket!

-Lív fejlődik!-egy nagy csoportos ölelésben részesítettek.

-Gyerekek! Itt vagyunk!

-Hurrá!-kiszáltunk a buszból.

-Azt kurva....de szép!

-Vigyázz a szádra.

-Bocsánat tanárnő...

-Legalább tudjuk, hogy Orsi is tud csunyán beszélni.

-Menjünk.

Két percel később:

-Ki találta ki a lépcsőt?....

-Jaj gyere már Raya. Ennyiben nem fogsz még pusztulni.