(A Szuezi-krízist és a magyar forradalmat majd máskor összefoglalom :P Elnézést-)
1.Poznan (előzmények)
Kezdjük az előzményekkel! 1953-ban Sztálin meghalt és helyére Nikita Hrucsov került, aki elkezdte az úgynevezett desztálinizációs folyamatot, ami nagy hatással volt az egész keleti blokkra. Változás volt. De végül mi lett a végkifejlet? Nézzük csak meg például, hogy mi folyt le az akkori Lengyelországban (vagy Lengyel Népköztársaságban ha történelmileg pontos nevet akarsz használni.)
2. A tüntetés
1956, Június huszonnyolcadikát írunk. És az emberek kimentek az utcára. A tüntetés harmincadikáig tartott és a Cegielski gépipari és üzemépítési gyárból indult ki, amit akkoriban a Joszif Sztálin gyárnak neveztek. Az antikommunista ellenállás több helyen is fokozódott, majd nem sokkal később elkezdődött a tényleges enyhülés korszaka. Lengyelországban ez például a Klub Krzywego Koła nevű varsói csoport tevékenységeiben és vitáiban nyilványult meg. De több csoport is volt egyértelműen. A vitatéma és a sztrájk okai nem csupán politikai, hanem gazdasági szempontból is megközelíthetőek. A cseppet sem ideális munkakörülmények, a lengyel függetlenség bizonytalansága, az államilag ellenőrzött gazdaság működésképtelensége, a 2. világháború lengyel ellenállói elleni megvetés a kormánytól, valamint a munkások bónuszának elvétele és a munkakövetelmény, munkamennyiség megemelése, az állam visszavont ígérete arra, hogy teljesítenék majd követeléseket a javulás érdekében és az alacsony életszínvonal javulni nem akarása csak olaj volt a tűzre. Ezért hajnali 6-kor a Cegielski gyár dolgozóinak úgy 80 százaléka vett részt a tüntetésen. A tömeg később diákokkal és más gyárak dolgozóival gyarapodott. A tömeg az Adam Mickiewicztérentalálható királyi kastély köré gyűlt, amely ekkor a Párt és a rendőrség helyi központja volt (gyakorlatilag az Andrássy 60. Lengyel verziója ha úgy vesszük). Alacsonyabb élelmiszerárak, béremelés és a munkakörülmények javulása mind-mind a követelménylistán voltak. Ezt ki is fejezték, nyíltna kenyeret követeltek. (kép a wikipédiáról)
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Néhány embert beküldtek tárgyalni az említett dolgokról, azonban ahogy az idő telt, az emberek egyre nyugtalanabbak lettek és a provokátorok által terjesztett hír, hogy a tárgyalóküldöttséget letartóztatták, terjedni kezdett, ami csak olaj volt a nyugtalanság tüzére. A csoport egy része agresszívabb lett és megrohamozták a helyi börtönt, felfegyverkeztek és foglyokat szabadítottak ki. A helyzet hivatalosan is kicsúszott a helyi rendőrség irányítása alól. Ezután kb. fél órával később megrohamozták és kifosztották a kommunista párt helyi központját, valamint több kormányzati épületet támadtak meg. A tüntetés zavargásba csapott át, eldördültek az első lövések. Nem sokkal később meg is jelentek a tankok és a sereg is belegabalyodott ebbe, céljuk a kormányzati épületek megvédése volt. Ami viszont váratlan volt, az az, hogy a két fél között civilizált beszélgetések folytatódtak, sőt, sokan a seregből átálltak a tüntetők oldalára. A honvédelmi miniszter, Konstanty Ksawerowicz Rokossowski, ezt hallattán az összes csapatot riadókészültségbe helyezte, s elküldte a helyettesét, Stanisław Popłalskit, hogy vége vessen a tüntetésnek és megakadályozza a helyzet elfajulását, nehogy olyan események történjenek, mint az 1953-as keletnémet felkelésnél, ahol több százan meghaltak és több ezer résztvevőt letartóztattak, nem állították le idejében a felkelést, ezért a helyzet elfajult. Mindeközben délután kettőkor Szovjet tisztek érkeztek a helyi reptérre, akik lassacskán a kezükbe vették a helyzetet. A letartóztatások este 9-kor kezdődtek el. Az elfogottakat a repülőtérre vitték brutális kihallgatás céljából. A tüntetések június 30-ig tartottak. Június 19-én reggel 7:30-kor a lengyel miniszterelnök rádióbeszédében statáriumot (sajátos szabályok alapján történő rögtönítélő bíráskodás) hirdetett, melyben közölte, hogy aki nem teszi le a fegyvert, az a legsúlyosabb következményekkel nézhet szembe.
3. Eredmény és következmények
Augusztus nyolcadikán kezdődtek el az őrizetbe vevések, ebből a 746 emberből 22-t bíróság elé vittek. Amint várható volt, hamar perek kezdődtek és a vádlottakat egy Stanisław Hejmowski nevezetű ügyvéd védte, méghozzá azzal, hogy a körülményekre, a kormány intézkedéseire és feszültségre hagyatkozott, szavaival élve ez vezetett több ártatlan halálához, köztük a 13 éves Romek Trotsky, aki eme felkelésnek igen ismert jelképévé vált. Hejmowski védőbeszéde több embert is megmentett és 10 embert elítéltek 2 vagy 6 év körüli börtönbüntetésre. Ami érdekes, az az volt, hogy a tárgyalásokat igazságosnak lehet vallani olyan szempontból, hogy a vádlottakat nem kényszerítették arra, hogy mást mondjanak, mint amit akarjanak, pl.: nyugati hatás miatt vettek részt a felkelésen, meg miegyebek. Viszont a kormány ettől függetlenül ezt állította be, mint hivatalos indok.
Az enyhülés és enyhe változások
Ezennel a sztálinizmus kora véget is ért Lengyelországban, a tüntetések hatására Moszkvában is elveszett a bizalom az akkori Lengyel kormánnyal szemben, így azt gyorsan leváltották, Władysław Gomułka került a bársonyszékbe. Az ő nevéhez köthető a Poznanski Czerwiec (Lengyel munkásfelkelés 1956-ban), valamint a 1970-es gdanski mészárlás, na meg a gomułkai olvadás (ez utóbbinak köszönhetően nem születtek súlyos ítéletek, viszont a felkelés maga évekig tabutéma maradt). Eredetileg lakatos volt. 2006-ban a lengyel parlament Június 28.-ai ünnepnappá nyílványította, ennek megemlékezéseként, a Szejm ünnepnapként ismert.
