A Vámpír Szerelme ( Befejezett )

28.

- Ki derítem - mondta majd megint el tűnt.
Mikor vissza ért az egyik kezében egy kehely volt tele vérrel a másikban pedig egy tálca rajta szendvicset hozott.
A szendvics nem igazán váltott ki belőlem semmit de amikor a vérre néztem, meg nyalltam ajkam, és a hasam is mordul egyet.
- Azt hiszem ez egy értelmű. - mondta Kolen majd a kezembe adta a kelyhet és ki ittam annak tartalmát ami után nagyon is jól voltam.

Fel ültem az ágyban majd lassan fel is álltam, kicsit rossz volt, el zsibbadtak a végtagjaim és így még kellett egy kis óvatosság.

Kolen oda lépett hozzám miután le tette ami a kezében volt, majd magához ölelt.

- Szeretlek Adaline. - mondta a fülembe.

- Én is szeretlek. - mondtam mosolyogva.

- Tudod hol vagyunk? - kérdezi.

- Nem, hol?

-.Emlékszel arra az estére? Azt mondtad az erdőben szeretnél élni, hát....- mondta és nekem hatalmas vigyor ült ki arcomra.

- Ide költözött mindenki? - kérdezem.

- Igen. - felelte mire még szorosabban öleltem magamhoz.

- Köszönöm. - mondtam majd meg csókoltam.

- Érted bármit.

- Adaline. - hallom meg a császár hangját.

- Szia. Nézd, kivirágoztam. - mondom neki vigyorogva.

- Azt látom, és nem csak te, ö is.
- Jól érzi magát. - mondja újra. A hasamat nézve.

- Nem tudod meg mondani, vámpír e vagy ember? - kérdezem, mire fel néz rám.

- Mindkettő. - mondja.
- De miért? - kérdez.

- Kívántam a vizet. És...- nézek a tálcára mellettem.
- Ittam vért de...áh kisfiam már most telhetetlen vagy. - mondom neki mire Kolen fel kuncog.

- Ez gond. - mondja.

- Miért? - kérdezem.

- Mert....hagyjuk még rá ér, - mondja majd szótlanul el tűnik.

- Ennek meg mi baja? - kérdezi.

- Talán túlnyálasak voltunk. - mondom mire fel nevet.

De a gondolataim mást súgtak, 10 év, ha előtte esel teherbe el viszem.

Lehet hogy nem tudná el látni, és abban reménykedik hogy majd meg változik az étrendje. Én meg abban fogok hogy ez ne történjen meg.

- Sétálunk egyet? - kérdezi Kolen.

- Igen. - mondom és fel vettem egy cipőt majd ki mentünk az ajtón. Nagyon jól esett most a friss levegő, végre úgy éreztem fel lélegzetem, és ezt azt hiszem mindkettőnk nevében mondom, nem tudom milyen lehetett az én picikémnek hogy kómában voltam, de ezen túl úgy vigyázok rá, mint a szememfényére.

Mikor ki mentünk, el sétáltunk az erdő kicsitbentebb eső részébe, több fa ház volt és itt volt mindenki, boldogok voltak, nevettek, beszélgettek, mindenki olyan szabad volt, mikor meg láttak rám mosolyogtak.

- Adaline, de hó újra látni téged, hogy érzed magad? - kérdezték.

- Mostmár sokkal jobban hogy ébren lehetek. - válaszolok.

- Azt el is hiszem, és a felség is sokkal boldogabb azt már látom. - mondja mosolyogva az egyikőjük.
- Ja és jóegészséget kívánunk neked és a babának. - mondta.

- Köszönöm. - mosolyogtam boldogan rájuk.

Nagy nyugalomban telt az itt töltött idő, nagyon jó volt itt élni, ide nem tehette be senki a lábát, a Christopher el történtek után Emili úgy döntött otthon marad, néha meg látogatom hogy jól van e, olyankor nagyon sokat beszélgetünk mindenről, mikor meg tudta hogy baba lesz nagyon örült és persze apa is majd ki csattant, nagyon jól fogadták ami megmelengette a szívemet és tudtam ők az én igazi családom.

A baba növekedett, már volt idő hogy járni sem nagyon tudtam mert nagy volt a hasam és nehezen ment. És a pici is nagyon eleven volt. Mikor meg született, a császár meg látogatott minket újra. Azt mondta hogy egészséges, és hogy nagyon erős, erősebb mint bármejkünk, és még a szemembe mondta, " ugye tudod mi lesz " ezzel pedig el ment.

Teltek a hónapot a hónapok évek lettek és minden olyan jól ment. Nem sújtották a fejünket bajok sem balszerencsés napok. A fiúnk ahogycseperedett egyre erősebb lett, olyan dolgokat is tudott amiről nem is tudtunk, meg tanítottam mindenre Mit tudtam akár csak Kolen is. És nagyon szeretett minket, sőt az egész falut az erdőt, a virágokat, a természetben szeretett lenni a legjobban ez volt a kedvence.

Azt mondta mindig.

- Anya tudod miért imádom ennyire a természetet?

- Miért?

- Mert itt a legtöbb az élet, innen indult minden, annyit mesélnek nekem a fák a növények, rólad, apáról, az itt történt eseményekről.

Mindent látott, mindent hallott, mindent érzett, és büszke voltam rá hogy ő a mi fiúnk.

Kolen:

Imádtam őket, olyan családom lehetett amilyet mindig is akartam. A fiam egyszerűen hihetetlen, és a tudat hogy Adaline hozta világra, nos, még jobban imádom, örülök hogy végre el múlt a veszély és békességbennevelhetjük fel a kis Isaac Black et.

Telt múlt az idő a fiam már 7 éves, úgy fel nő hogy szinte észre sem veszem, el telt 9 év hogy szinte hihetetlen. Adaline mostanában nagyon feszült, ingerlékeny, mindentől óvni akarja Isaacet és ez egyikünknek sem tetszik. Valamit nem mond el, vagy valamit én felejtettem el?

Adaline:

A minap el jött a császár, azt mondta nagyon szép fiú és nagyon erős hogy vigyázni fog rá és még láthatom is majd pár év múlva, a szívem ketté hasad, nem viheti el, nem veheti el a fiamat, nem csinálhat belőle szörnyet, tudom hogy mi sem vagyunk épp a világ legelfogadottabb teremtménye de nem engedem hogy kaszás vagy gyilkos legyen a fiam. Ö annyira tisztalelkü, tele érzésekkel, nem veheti el tőle, nem engedem.

Csak gyötört az utóbbi pár nap, egy hét van vissza a fiam születésnapjára. Mikor be tölti a 8 évét, amikor el érkezik a 10 év, amikor el szakítja tőlem, csak sírni tudtam, Kolen nem tudott meg vigasztalni, mikor emlékeztettem rá hogy mi is lesz az nap, nem mondott semmit csak el ment. 2 napja el ment. Egyedül vagyok vele, talán nem akarja végig nézni, de egyedül hagy engem?

Kolen:
Próbáltam megoldást keresni, az utóbbi egy hetet nem voltam othon, láttam ahogyan Adaline szenved hogy lassan bele roppan a tudatba hogy mindennek vége ami Isaac, és bem bírtam nézni, tenni akartam valamit, de nem jutottam semmire.

Mikor haza értem Adaline a nyakamba vetette magát, azt hitte el hagytam, hogy vissza se megyek, annyira sajnáltam hogy terhet tettem a nyakára még én is, csak segíteni akartam rajtunk, de nem ment.

Az nap mikor a születés napja volt, kapott tortát, ajándékot, mindent amit csak akart.
De amikor a császár be lépett, Adaline neki akart fordulni, meg akarta ölni, de az erősebb volt, csak meg érintette és el ájult.
Kértem hogy ne tegye, a fiam rettegett, sírt, kapaszkodott az anyjának a nyakába, aztán engem is ki ütött. Mikor fel keltem a fiam sehol, Adaline zokogott, és azt sem tudtam mi fáj jobban, Adaline látványa vagy az hogy a fiamat el ragadta egy kaszás....