Szép őszi napnak indult, ekkor épp a levelek hullása s gyengéd szellő kíséretében sétáltunk Skylar-al. Kicsit aggodalmas arcal nézett mikor is vázoltam, hogy a bátyámmal találkozunk. Mivel megcsinálták a videókclippet van ideje eljönni.
- Ne izgulj Skyli gyorsak leszünk. – feleltem de nagyon nem láttam megnyugvást arcán.
- Nem izgulok, de amikor találkozunk annyit mondok "Hello" utána már csak állok egyhelyben. – Nevetek mire ő is elmosolyodik. Kevesen járkáltak pest ezen részein, így könnyen kiszúrtuk telefonjába merengő testvéremet. Oda ballagtunk, ekkor láttuk hogy épp Bleach játékkal.
- Na Hi. – köszön mire én egy sziát, Skylar egy hello bökött oda. Felnézve telefonjából, mért végig és el is indultunk utunkra. Mégiscsak ő vezetett minket, hisz nem véletlen találkozunk. Meghívást kaptunk egy játék tervező céghez. Lassan sétáltunk miközben tárgyalgattuk hogy lehet hogy minket kértek fel? Egy sikátorba értünk amikor is újra megnéztük a címet.
- Biztos jó helyen vagyunk? – kérdezte meg Skylar, ekkor Saca nézett rá.
- Igen, ez van ide írva Skyli. – becézi, majd pedig telefonjába mélyülve nézi nem-e tévesztett mégiscsak.
- Had nézzem. – lépek közelebb bátyámhoz, de semmi kétség a felől, hogy eltévedtünk. Ekkor szédülni kezdtem. Bátyám telefonját elejtette s össze csuklott. Skylar ránk nézett majd saját vállára, észrevéve kicsiny mérgező nyilacskát benne. Előtte is elsötétült minden úgy mint előttünk. Kitudja mennyi időt töltöttünk eszméletlenül. Fejemet fájlalva ébredtem, egy üveg kupolában, lábaim levegőben ,míg gerincemre volt kötve egy fém szerű rugalmas anyag. Mindkét csuklómból 1-1 cső lógott ki melyen talán még most is víz folyt szervezetembe, fejemre jó pár érzékelőcske volt biggyesztve. Kis időm se volt felfogni mi történt, viszont megjelent előttem egy képernyő.
- Alkossad meg saját karaktered! – az indítás gombra nyomva gondolataimat kiolvasva a gép megalkotta számomra tökéletes karaktert.
- Adjon nevet magának! – utasított egy aranyos hang. Megadtam a gamer nevemet mire teljesen fehér lett minden.
- Uram! Sikeresen bent vannak a játékban mind a 3-an! – feleli egy tervező a nagy nyüzsgésben. Tudósok, fejlesztők és technikusok egyaránt figyelték gépeiket, ellenőrizték a szervereket.
- Fenomenális! Mostmár akkor nincs is semmi ami baj lehetne. Kezdjék el tervezn a továbbiakat, és javítsák minél pontosabban a legkisebb hibákat is! – feleli mogorván de büszkeséggel telt főnököt.
- U-uram... ezek az emberek nem fognak tudni kijönni a játékból? Mégiscsak tudják kik és tudják mi ez. – kérdezi. Főnöke ránéz, ősz haja és barna szemei egészen kiegészítik egymást mire gúnyos mosolyt húz szájára.
- Minden emlékük törölve van amint bekerültek a játék menüjébe. Nem kell aggódni, minden a legnagyobb rendben, pót emlékeket kaptak, mintha már ott élnének időtlen idők óta.. – inti le. Hátradől székében, ezután már csak vizslatja képernyőinket.
Fontaine-be érkezve egészen más világ a megszokott Liyue-hoz képest. Most nem e város miatt jöttem ide. Lassan sétáltam szép zöld mezőn, jó pár virág nyílt itt, de még ez sem varázsolhatott el igazán ahogyan dombok melyek nagyváros felé figyeltek. Pár pillanatig pásztáztam ezen összhangját mikor is egy hangot hallottam meg magam mögül.
- Hát eljöttél Deji. – hangja ismerősen csengett, lágy volt. Megfordultam.
