Amnézia

I GIVE UP

Vajon mi kell ahhoz, hogy az ember feladja az életét? Talán teljesen össze kell törnie vagy csalódnia egy olyan valakiben aki számára nagyon fontos szerepet töltött be. Nálam most jött el ez az idő. Kipattant az álom a szememből. Szemeim meredten néztek előre és az egész testemet átjárta a fájdalom. Igaziból nem zavart...talán még örültem is annak, hogy még kiélvezhetem a fájdalom minden egyes percét mielőtt a szívem meg nem szűnik dobogni. Mire ezeket végig gondoltam addigra már az erkélyen álltam. Néztem a várost...azt a várost ahol az életem tönkrement. Szívesen itt hagytam volna ezt az egész életet és már lélekben fel is készültem. A párkány szélére kapaszkodtam. Lágy szellő suhogott végig a városon. Ezt üzente: "Itt az idő".De mire?...Egy új életre?...Az csak a másvilágon létezik. A szél egy újabb leheletével vetettem le magam a mélybe ahol már nem várt más csak a vég és a megnyugvás fáradt lelkemnek. 

-HANNA NE!-Kiáltott utánam egy kétségbeesett hang.Hirtelen kizökkentem a saját magam által teremtett kis "világból" és mint akit  fejbe csaptak vissza tértem a valóságba. Láttam a számomra a világot jelentő fiú aggódó arcát és éreztem szorítását a csuklómon. 

-Ne engedd el...Kérlek...-Szemeiből a tiszta szeretet könnyei szöktek ki melyet arcomon meg is tapasztalhattam.Ajkai kétségbe esetten suttogták-e szavakat. Láttam már férfit sírni de ez más volt. Minden mondata simogatta lelkem. Mélyen a szemébe néztem ezzel jelezve a maradásom mire egy csöppnyi mosoly jelent meg arcán. Óvatosan húzott fel a mélységből és karjaival szoros öleléssel üdvözölt. Nem szóltam semmit. Csak annyit súgtam fülébe:

-Köszönöm...-Ezután nem emlékszem semmire.Édes illat töltötte meg a szobát reggel. Luke mellkasán aludtam. Mike az ágyam aljában feküdt, még Ash a kanapén ülve hajtott álomfa fejét. A kelő nap sugarai élesen sütöttek be az ablakon. Lábaim viccesen kandikáltak ki a takaró alól. Fejemet óvatosan kiemeltem Hemmo karjai közül és egy aggódó pillantást vetettem egy hiányzó egyénre...Calumre. Remélem jólvan és már semmi baja sincs. Lerántottam a paplant magamról és óvatosan letettem talpam a puha meleg szőnyegre.

-Te meg mit csinálsz?-Mormogott Mike aki felébredt.-Mars vissza az ágyba kisasszony!-Parancsolt rám ahogy régen Ashton tette.

-Minden rendben van...-mosolyogtam rá.-Csak meg akarom nézni hogy van Cal.-Magyaráztam ijedten.

-Cal rendben van.Már nem fáj annyira semmije.Most épp egy interjún van amire mindenképp szükség volt.-Borzolta haját a színes hajú duci srác.-De hamár úgyis felkeltél ideje lenne a többieket is felébreszteni nem gondolod?-Egy huncut mosoly futott át az arcán. Egyből tudtam, hogy a jó öreg tejszínhabos viccre gondol. Leszaladtunk a konyhába és kerestünk egy üveg tejszínhabot.Mint a betörők olyan halkak voltunk. Szélsebesen rohantunk be a szobámba és egy kis pihe tollat halásztam ki a párnámból. Luke kezét maga mellé csaptuk és telenyomtuk tejszínhabbal. Kacéran megcsikiztem kis pisze orrát és pillanatok alatt az egész arca tele volt tejszínhabbal.

-Mike mi a jó eget csinálsz bassza meg?!-Kiabált rá morcosan.-Nem látod, hogy...-rám vetette tekintetét és a haragja villámcsapás szerűen semmivé lett.-Édes istenem Hanna! Annyira örülök, hogy jól vagy.-Simogatta hajam nagy kezeivel egy hatalmas ölelés kíséretében.

-Srácok nem lehetne halkabban?...Éppen al...-Szemei kikerekedtek és hatalmas lendülettel vetette ki magát az ágyból.-Szeretlek hugicám.-Ismételgette egymás után miközben megfojtott az ölelésével.Mindenki arca kivirult a boldogságtól kivéve engem.A lelkem legmélyén fájt, hogy nem mondhattam el nekik az egész történetet és ők még mindig azt hitték, hogy Cal a rossz fiú.

-Lám csak lám hát felébredtél?-Mosolygott Calum az ajtó sarkából. Balkeze gipszbe kötve szemei kisírtan de olyan tiszta lelkiismerettel állt előttem mint még soha.

-Örülök, hogy jól vagy.-Hajoltam hozzá és szorítottam erősen vigyázva eltört karjára.-Elmondtad már?-Súgtam halkan fülébe mire ő csak egy halk "nem-et" mondott.

-Van valami amit meg kell beszélnünk...-komorodott el Ashton.Éreztem, hogy valami nincs rendben mégis valami készülőben volt. Egy valami,aminek rossz elő szele van. Mindenki mereven állt  a szobában és pásztázták egymás tekintetét.