Lehetetlen Hogy Lehetetlen-(Magyar labdarúgó válogatott ff)

1.

A könyv kezdete előtt leszögezném, hogy a könyv főszereplője ismereteim szerint nem valós személy, viszont a könyvben lesznek valós, valamint valótlan személyek. A story kitalált!!!

Előhang

  10 évvel  ezelőtt...

A nevem Máté. Kiss Máté. Jelen pillanatban hatalmas késésben vagyok vagyok a suliból ami azért probléma, mert az első órám matek. Matek, azzal a Debreczeni Demeterrel, akiről olyan pletykák terjengenek, hogy 5 éve kirugatott valakit a suliból, mert számológépet használt dolgozat közben. Hallgatnom kellett volna Matyi bára amikor azt mondta induljak el félkor a sporttelepről. Mennyi is az idő? 7:56... Talán ha gyorsan megyek beérhetek. És bingó! Itt ülök a teremben 7:59-kor. Az egyetlen probléma, hogy már mindenki hamarabb itt volt, ezért nekem csak a maradék hely maradt. Ami pedig Ádám mellett volt, aki a tavalyi tanévben folyamatosan szekált.
-Hol voltál már megint Máté?-kérdezi gúnyosan.
-Úton az álmom megvalósítása felé..-felelem. Na igen, elég eltökélt vagyok.
-Lehetetlen hogy valaha eléred azt a célt. Nem lehetsz magyarország legjobb focistája.-mondja lesajnáló hangon.
-Hát...Szerintem lehetetlen hogy lehetetlen.-válaszolok határozottan, majd az órára összpontosítol, ugyanis Demeter tanárúr elfoglalja helyét a tanári asztalnál.

___________________________________________

Ismét a jelenben

Ami azt illeti, nem szoktam izgulni meccsek előtt, de most kicsit izgulok. Itt vagyok 20 évesen az Nb2-es Nyíregyháza játékosaként, és 1 óra múlva kezdődik a meccsünk a Fradi ellen, ugyanis őket kaptuk ellenfélnek a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában. Az edző az előbb jött be az öltözőbe hogy tudósítsa velünk a felállásukat. Egyébként mindenki azt hitte hogy gyengébb kerettel fognak idejönni, nem az alapemberekkel, de meglepetésünkre nem így lett. Egyébként bal hátvéd vagyok, szóval kezdetben Traorét fogom fogni. Telik az idő. Eltelt 10 perc. Fél óra. 45 perc. Itt a kivonulás ideje. Miközben csapattársaim mögött a pályára sétálok, azon jár az eszem, hogy a gyerekkori álmom, amiért annyit, de annyit dolgoztam, még nincs elveszve.
-2,3
-Nyíregyháza!-üvöltjünk torkunk szakadtából. Hamarosan megszólal a kezdősíp. Itt az idő bizonyítani! A meccs voltaképpen elég unalmas az első 15 percben. Egy pillanatra kinéztem a nézőtérre. Alapból teljesen a meccsre szoktam koncentrálni, de most, mintha érztem volna, hogy oda kell néznem, csak arra fordult a fejem, majd észrevettem, Marco Rossi, a válogatott szövetségi kapitánya is kint van a mérkőzésen. Nem tudom eddig hogy kerülhette el a figyelmemet, viszont nem is ez a lényeg. Feltehetőleg azért jött ki, hogy a Fradi focistáit figyelje, de mivel  mi is játszunk, kénytelen minket is figyelni. Azonnal kipattant a szemem, és eszeveszetten kezdtem kérni a labdát. Zsombi ki is passzolta, és előre Molnárnak, Molnár kényszerítőbe vissza nekem. Már elől vagyok, de balszélen. Bepasszolom. Bent Tibi, Gazsi, és  Levi is várja a labdát. Tibi lábára pördül a labda. A lábáról pedig a kapuba. Üvölteni kezdek, ahogy mindenki, ugyanis nem mindennap történikbilyen. Gólt rúgtunk a Fradinak! Dibusz Dénesnek! A válogatott kapusának!

___________________________________________

Kér hét telt el azóta a meccs óta. A meccset 1-0-ra megnyertünk, amit azóta sem sikerült feldolgozni, hiszen gondolhatjátok, legyőztük magyarország legjobb klubját. Most edzettünk a srácokkal. Az edzések mindog jó hangulatban telnek, de mostanában különösen jobb-ban. Az edzőnk egy3bként is nagyon jófej, szóval ő is viccelődik velünk. Matyi bá 10 éve edz engem, mivel gyerekkoromban még utánpótlásedzőként dolgozott, most viszont a felnőtt csapat trénere, edzés után félrehív.
-Mi az Matyi bá?-kérdezem viccesen-behívtak a válogatottba?- érdeklődök poénkodva. A meccs óta mindenki ezzel szekál mindenkit.
-Fiam, ami azt illeti, igen.-mondja teljesen komolyan.

Köszönöm ha elolvastad ezt a fejezetet, hamarosan igyekszek megírni a 2.-at is. Remélem tetszik nektek. A részek nem gyoran fognak jönni mivel nincs sok időm és kedvem se általában, de azért próbálom majd megírni őket! Köszi mindenkinek•=•