A baleset utáni hónapokban az utasok és a személyzet életében mély nyomot hagyott a történt. Sokan közülük pszichológusok segítségét kérték a baleset utáni traumakezelésre. Az emlékek és a félelem sokáig elkísérte őket, de lassan kezdték feldolgozni a történteket.
A repülőgép műszaki hibája és az azt kísérő váratlan események okait alaposan kivizsgálták. A légi közlekedés biztonságára vonatkozó előírásokban változtatásokat hoztak, és a gép gyártója is javította a motorokat, hogy ilyen hiba ne fordulhasson elő újra.
Az utasok közül sokan visszatértek a repüléshez, és próbálták legyőzni a repülés iránti félelmüket. A baleset emléke azonban mindig velük maradt, és a repülés soha nem vált olyan könnyed élménnyé, mint korábban volt.
A repülőgép a helyszínen hagyott sebek után végre repülképes állapotba került, bár komoly javításokon kellett keresztülmennie. A gépet alaposan tesztelték, mielőtt ismét felszállhatott. A pilóták és a személyzet ismét a biztonságos repülést helyezték előtérbe, és a gépet folyamatosan karbantartották.
Az esetből tanult leckéket az egész légiipar beépítette a gyakorlatába, és az esemény után szigorúbb ellenőrzési és műszaki szabványokat vezettek be az összes légitársaság számára.
A repülőgép balesete végül hozzájárult a repülésbiztonság javulásához. Az utasok és a személyzet erejüket és elszántságukat mutatták meg, és emlékeztettek mindenkit arra, hogy az emberi szolidaritás és a hősies cselekedetek valóban az emberi lények legjobb tulajdonságai közé tartoznak. A baleset tragédiájából tanultak, és az életük folytatódott, de mindig az emlékezetükben őrizték azt az időszakot, amikor a repülésből a túlélés lett az elsődleges céljuk.
