Mialatt a katonák elhaladtak mellettem, megkerülve az asztalt, Aemond közelebb húzódott hozzám. A testem azonnal reagált, a szívem heves dobogásba kezdett, és a csillogó, szeretettel teli tekintet, amellyel a nagyapám szemébe akartam nézni, félelemtől terhessé válva találkozott Aemond pillantásával.
Oops! Această imagine nu respectă Ghidul de Conținut. Pentru a continua publicarea, te rugăm să înlături imaginea sau să încarci o altă imagine.
– Engedelmeddel, unokahúgom, üdvözölnélek – mondta Aemond, elérve, hogy a Segítő figyelme is elterelődjön rólunk. Otto Hightower tisztában volt vele, hogy a kisebbik fiúunokája jóval megfontoltabb, épp ezért érdektelenné vált a további párbeszédünk iránt.
Képtelen voltam elfordulni Aemondtól, holott biztosra vettem, hogy a király megérkezésekor félbehagyott beszélgetés után a testvéreim és a jegyeseik is rádöbbentek, hogy lemaradtak valamiről, miközben ott, az asztal végében társalogtak. Abba már bele sem mertem gondolni, hogy talán édesanyám és Daemon is befejezte a sugdolózást, és a hozzánk csatlakozó király helyett a mi kettősünket bámulja.
Aemond nem tétovázott. A katonák még le sem tették a királyt, ő már lehajolt hozzám, és röpke csókkal illette az arcomat, alig egy ujjnyira a szám szegletétől. Mindez olyannyira váratlanul ért, hogy az ajkaim elnyíltak egymástól, és hihetetlen erejű forróság öntött el, ami ott volt bennem és körülöttem, egyszerre szétfeszítve és összenyomva az egész lényemet. Eztán következett a hidegzuhany, hisz mindez túl szépnek tűnt ahhoz, hogy igaz legyen.
– Nem számít, hogy gúnyolódni próbálsz rajtam, vagy ami még rosszabb, biztosítani akarsz a sajnálatodról – súgta a fülembe, futólag megérintve a nyakamban lógó ékszert, miközben a király székének lábai hangosan koppantak a kőpadlón. – Egyik sem érdekel, és csak hogy tudd, nem okoztál sem meglepetést, sem csalódást. Pont olyan szánalmas vagy, ahogy arra emlékeztem.
Értetlenül álltam Aemond szavai előtt, és akárhogy is próbáltam, nem tudtam összefüggésbe hozni a kijelentéseit az általam viselt ékszerrel. Tulajdonképpen abban sem voltam biztos, hogy bármiféle kapcsolat leledzik a két dolog közt, hisz azt is elképzelhetőnek tartottam, hogy nem konkrét indokkal nyúlt hozzá, hanem csak úgy.
Kérdőre akartam vonni, hogy megérthessem, mivel sikerült kihoznom a sodrából. Meg is tettem volna, azonban édesanyám a nevemen szólított, és amint felvettem vele a szemkontaktust, megint az Aegon melletti üres székre pillantott.
Beletörődve, hogy egyelőre válaszok nélkül maradok, helyet foglaltam a két nagybátyám között. Igyekeztem kizárólag a nagyapámra fókuszálni, hátha úgy lecsillapíthatom az elmémet, és bár először kételkedtem benne, hogy sikerül, egy kis idő elteltével mégiscsak higgadtabbnak éreztem magam.
– Mennyire jó itt látni titeket együtt – kezdte a nagyapám, a beszéde kissé vontatott volt. Lerítt róla, hogy szörnyen beteg, mégis képes volt a háttérbe szorítani kínzó fájdalmait, hogy lakomát rendezzen, s ezáltal egy asztal köré gyűjtse hőn szeretett családja tagjait.
