Egy szoros ölelés után el váltunk majd el indultunk a saját utunkon. Mikor haza értem, köszöntem anyáék-nak majd fel mentem a szobámba, Kolen még mindig ott feküdt mozdulatlanul, értem én hogy alszik de reggel is így volt és azóta nem is mozdul. Nem tetszik ez nekem.

Ebben a pillanatban meg csörent a telefonja. Próbáltam fel kelteni de egyszerűen nem mozdult. Láttam hogy az apja hívja így fel vettem.

- Kolen Black esküszöm hogy ki nyirlak, hol a fenébe voltál az este. - Hallatszott a dühös hang.

- Helló.

- Te meg ki vagy?

- Hát az a helyzet hogy Kolen itt van nálam de azt hiszem valami nincs vele rendben.

- Ezt hogy érted? Mond mi történt? - Váltott át hangja aggódóba.

- Hát tegnap délelőtt az idióta felsőtagozatosok el törték a karom, aztán még folytatódott volna a dolog ha Kolen nem jelenik meg na ez azért lényeg mert utána el vitt a kórházba meg aztán haza sétáltunk, utána meg fent volt velem egész délelőtt és aztán tv t néztünk én elaludtam és már csak reggel keltem fel, ö aludt és én azt hittem ez oké mivel elvileg ti este vagytok fent és nappal aludni szoktatok, én el mentem suliba és hát most értem haza, és még mindig ugyanabban a pózban fekszik, próbáltam fel kelteni de nem megy.

- Picsába. - csak ennyit mondott.

- Ez azért van mert fent volt velem? - Kérdezem aggódva.

- Nem, ez nem a te hibád, tudod neki van egy kis hát, ahh várj oda megyek.

- tessék? - de semm válasz rám nyomta a telefont. A következő pillanatban már valaki a hátamnál állt.
Meg fordultam.

- Szóval. - Kezdett bele. - Van egy gát, a fejében és e miatt néha ki dől, akár egy teljes napra is.

- Szuper. - mondtam szarkasztikus hangon.

- Ő erről nem tud. - Tette hozzá.

- Ki gondolta volna.

- Ne beszélj így velem kis lány, jó okom volt rá.

- Oke mindegy, de akkor most mi van, fel fog még ma kelni ?

- Nem tudom. - hát ez jó.

Ki fújtam egy mély levegőt és le ültem.

- Szuper, tényleg. Hé te élő hulla kelj már fel, még mielőtt szagod lenne légyszíves nem szeretem a hulla szagot. - Mondtam és még meg löktem a lábát is.
Az apja erre meg csak nevetni kezdett.
És láss csodát Kolen mocorgásba kezdett.

- Hah hatalmam van feletted. - Nézek Kolen re mire az apja megint csak kuncog.

- Mi az? - nézek rá.

- Bírlak. - mondta mosolyogva.

- Phuu szét megy a fejem. Mi a fene történt velem? - kérdezte.
- Apa? Te mit?

- Hívtalak de a lány vette fel, el mondta mi van így ide jöttem meg nézni jól vagy e.

- Értem.  Az istenit szét esik a fejem. - Nyavajog.

- Kell egy fájdalom csillapító? - Kérdezem komolyan.

- Aranyos vagy de nekem az nem használna. - mondta.

- És akkor mi használ?  - kérdezem komolyan.

- Te. - vágta rá oh hát hogy is ne, én meg a vérem mi.

- Oh hát persze. Bocsáss meg már majdnem el felejtettem.

- látom szarkasztikus kedved van.

- csak egy kicsit. - mondom, de tényleg mi van ma velem?

- Na jó, fejezd be mielőtt én hallgattatlak el. - mondta fenyegetöen.

- Tényleg? És ezt hogy tervezted? - kérdezem kihívoan.

- Te most komolyan próbára akarsz tenni? - nézett rám hitetlenkedve. Az apja meg csak mosolyogva hallgatta a kis civakodásunkat.

- Mi van ha igen?.

- Nemerd. - néz rám össze szűkített szemekkel.

- De merem. - mondtam majd el mosolyogtam magam. - Na mi az félsz hogy bántani fogsz? Vagy esetleg rám ijesztessz?

- Te akartad. - mondta majd egy másodperc alatt előttem termett. Neki nyomott a falnak és úgy nézett rám.

- Lehet hogy nem apád előtt kellene ki élned a perverz vágyaidat drágám. - néztem szemébe.

- Tessék? - kerekedtek ki szemei majd gyorsan el lökte magát a faltól és tőlem is.

Az apja erre nevetni kezdett.

- Na jó, bár mennyire is mulatságos titeket nézni, fiam nekünk most dolgunk van szóval mennünk kellene.

- Rendben, menjünk. Vigyázz magadra törpe. - nem is vagyok kicsi ö magas.

- Nem tehetek róla hogy egy létra veszett el benned. - mondtam neki.

- Vicces vagy.

- Tudom.

- Na jó, én kint meg várlak. - mondta az apja.

- Adj magadból egy kicsit. - nézett a szemembe.

- Mi az az előbb még nem akartál a közelemben lenni. - Erre oda lépett hozzám és mivel azóta is a falnál álltam, könnyen sarokba szorított.

- Már hogy ne akarnék. - mondta majd a nyakamba hajolt. - már innen hallom ahogyan csörgedezik a vér az ereid ben és ez a hang olyan mint a drog, rá fügtem, a véred re, rád, de tényleg mennem kell kicsi lány,- mondta majd bele mélyesztette fogait a nyakamba. Egy kis idő múlva el hajolt a nyakam tol majd szemembe nézett. - vigyázz magadra. - ezzel el is tűnt a szobából.

Azthiszem egyre jobban a hatalma alá kerít ez a férfi és ha nem vigyázok akkor valami nagyon rossz fog történni, valami aminek nem szabadna meg történnie.
Nemengedhetem meg, sem magam miatt sem pedig miatta.
De ha a közelemben van, nem gondolkodom nem tudok gondolkodni és ez meg rémiszt.

Ezután el kezdtem tanulni a holnapi dolgozatokat és miután úgy ítéltem meg hogy ez elég lesz ahhoz hogy jó jegyet kapjak, hulla fáradtan dobtam be magamat az ágyba 23 óra kor. Még néztem egy kicsit a tv t aztán el aludtam.

A Vámpír Szerelme ( Befejezett )Where stories live. Discover now