Megmentőm a szörnyeteg

Dal és mágia

Hisako két napon át aludt. Nem mozdultam mellőle, mert többször rémálma volt. Mindig a tüzet mondogatja, de miután megnyugtatom, alszik tovább. A rémálmok miatt pedig belázasodott. Azon a napon, amikor megvettem az árverésen, sokat sírt és nagyon gyenge volt akkor és most is. Nem tudom, hogy mióta nem eszik rendesen, mert szó szerint kilátszódnak a bordái. Most a konyhában vagyok és egy forró tea mellett nézek ki a fejemből, amikor egy nagy puffanást hallok fentről. Nem tudtam mi történt, csak gyorsan felmentem. Hisako szobájába benyitva azt vettem észre, hogy a lány nincs itt. Körülnéztem az egész helységben és nem gondoltam volna, hogy az ajtó melletti sarokban fetreng és csak azt hajtogatja, hogy "Az én hibám", közben keservesen sír.
- Hé, hé, hé. Semmi baj, nincs semmi baj. - próbáltam megnyugtatni, de erre csak a mellényembe kapaszkodott és tovább zokogott. Már azt hittem, hogy sírógörcsöt kapott, amikor abbahagyta a zokogást és felnézett rám. Szószerint pirosak voltak a szemei a sok sírástól. Majd felállt és lehajtotta a fejét, hogy ne lássam a kisírt szemeit.
- Gyere, egyél pár falatot. - mondtam neki - De előtte öltözz fel! - mondtam, majd kimentem a szobából. Pár perc múlva lejött az ebédlőbe fekete, hosszú gatyában és egy szintén fekete pulcsiba.
- Nem lesz meleged? - kérdeztem a tavasz végi melegre utalva. Erre csak megrázta a fejét, majd leült az asztalhoz. Silky rakott elé ételt, de hozzá se nyúlt. Inkább arrébb tolta a tányért, kezeit az asztalra rakta és ráhajtotta a fejét. Szegény össze van törve. A családja halott és utána nem tudom mennyi idő telt el azóta és mik történtek vele addig, hogy rátaláltam az árverésen. Ezt majd neki kell elmondania, de csak akkor, ha megnyugszik.
- Gyere, elmegyünk egy ismerősömhöz. - szóltam neki, mire felvette a cipőjét, kabátját és induláshoz készen állva állt az ajtóban. Én is felvettem a kabátomat, majd vonattal elmentünk az egyik városba, ahol az ismerősöm lakik. Leszállva a vonatról egy ideig barangoltunk, mígnem egy könyvtár előtt megálltunk. De arra nem számítottam, hogy nekem jön. Mikor ránéztem, elhátrált, majd sajnálkozóan lehajtotta a fejét. Kinyitottam az ajtót, majd előreengedve becsuktam magam mögött. Utána előre mentem, míg ő csak meredt maga elé.
- Angi. Angelica. - szóltam a lányomnak, aki itt dolgozik általában.
- Ainsworth. Hát te. Mi járatban erre? - kérdezte, mire a lányra mutattam, aki még mindig meredten állt.
- Gyere ide. - szóltam oda neki, mire lassan odajött hozzám. - Angi. Ő itt Hisako. Egy árverésen találtam rá. - mondtam Angelicának, aki kedvesen rámosolygott.
- Szia. Angelica vagyok. - mutatkozott be neki, de Hisako csak jobban összehúzta magát.
- Ne haragudj rá. Nagyon maga alatt van. - mondtam neki, mire beinvitált a szobába.
- Mi történt vele? - kérdezte a nő Eliast.
- Háztűzben meghalt a családja. - mondtam, de kár is volt kimondanom. Hisakoban valami elpattant és térdre rogyva zokogni kezdett.
- Ezt szerintem négyszemközt kellett volna. - lépett mellé Angelica, majd leguggolt és nyugtatni próbálta. De nem járt sok sikerrel. Majd a kezébe adott egy bögre forró teát, amitől nyugodtabb lett.
- Menjél ki Elias! - utasított Angelica.
- De...
- Menj ki pár percre. - mondta, mire én nemtetszően kimentem. Rossz előérzetem volt.

A lány rettenetes állapotban volt. Csont és bőr volt, emellett nagyon maga alatt volt.
- Tudod, hogy miért vagy itt? - erre megingatta a fejét. - Azért, mert te is mágus vagy. - mondtam neki, mire értetlenül nézett rám. Gondolom Elias is mondta neki.
- Gyere, próbálj meg egy egyszerű mágiát. - mondtam neki, mire lassan felállt, én meg a kezébe adtam egy apró kristályt. - Hunyd be a szemed és gondolj a kedvenc állatodra. - mondtam neki, mire becsukta szemeit. Ekkor olyat láttam, amit eddig nagyon ritkán.

A családomra gondoltam. A lovamra. És mindenkit elvesztettem. Láttam az emléket, ahogy a lovam hátán vágtatok, ahogy a húgom egy pillangók kerget, a szüleim meg boldogan néztek minket.
- Tell me who you are...
Your father has forsaken you...
Left you with those scars...
My hope is that you'll make it through..
Hate must never win..
Even when we're worlds apart
Your love is not a sin
Even if it's hard
Even when I'm far
I will always be there
Hold on my dear,
I'm coming home,
Don't let your fears,
Take control,
I can finally hear,
Her message loud and clear,
Hold on my dear,
I'm coming home!! - látom a családomat, ahogy mennek el nélkülem...halványodnak..
Transmission from the stars,
A message from the atmosphere,
Etched into my heart,
Your purpose there is still unclear,
The ghost of you lives on,
Through everything I see and touch,
And even when you're gone,
Even if it's hard,
Even when I'm far,
I will always be there!!
Hold on my dear,
I'm coming home! - egyedül vagyok. Nincs itt senki rajtam kívül. Egyedül a sötétség vesz körül.
Don't let your fears,
Take control,
I can finally hear,
Her message loud and clear,
Hold on my dear,
I'm coming home!! - majd egyeszercsak megjelennek mögöttem. Körülöttem állnak, engem néznek. De ők már csak a szellemeik. De kettőé nem igazi szellem. Zarándok és Kora szelleme csak illúzió. Lehetséges volna...hogy élnek.. Lovam pofáját az arcomnak dörgöli, de nem tudom megérinteni.
A fallen angel is what you are,
Your father has forsaken you,
Left you with those scars,
My hope is that you make it through,
Hate must never win,
Even when we're worlds apart,
Your love is not a sin,
Even if it's hard!
Hold on my dear!
I'm coming home!
Don't let your fears!
Take control!
I can finally hear!
Her message loud and clear!
Hold on my dear!
I'm coming home!!! - üvöltöm torkom szakadtából, mert minden szertefoszlott körülöttem.
I'm coming home!!! - gyertek vissza...hozzám.

Ilyet még nem láttam. Hisako felerősítette a mágiát egy dallal. És a kristály felvette egy női, egy férfi, egy fiatal kislány és egy magas ló alakját. Csodálatos volt. De a lány most a ló mellett összekuporodva sírt, zokogott. Elias ekkor lépett be a szobába, majd a lányhoz sietett.

Hallottam a dalt. Erőteljes, mégis szomorú volt. De éreztem, hogy hatalmas erejű mágia szabadult fel. Lehet, hogy tévedtem. Lehet, hogy ő nemcsak félig mágus, hanem teljes egészében az. Nem vártam tovább, bementem és Hisakohoz siettem. De a kristályszobor sem vonta el a figyelmem.
- Semmi baj, semmi baj. - próbáltam nyugtatni, de nem jártam sok sikerrel.
- Annyira hiányoznak.. - zokogta és belekapaszkodott a kabátomba.
- Gyere, menjünk haza.. - szóltam neki és felállítottam, de ekkor összeesett és a pólóját szorongatta.
- Mi történt? - rohant oda Angelica, de Hisako nem reagált, csak szorította a pólóját és kapkodta a levegőt.
- Fáj...szorít...nem, nem..kapok levegőt... - nyöszörögte. A fájó részhez nyúltam, ami a mellkasán volt és éreztem valamit. Valami kemény, hegyes állt ki a mellkasából.
- Angi, tudod mi ez? - kérdeztem tőle, mire ő is megtapogatta azt a részt. Ezt figyelmen kívül hagyta Hisakot.
- Ez egy kristály. Van valami más képessége is azonkívül, hogy mágus? - kérdezte.
- Igen. Ő félig sárkány. - válaszoltam, mire hatalmasat sóhajtott.
- Ezesetben nem tudok segíteni. Ezt majd neki kell megtudnia. - nézett a lányra, aki már nyugodtabban vette a levegőt és már nem szorította a pólóját.
- Vidd haza és pihenjen. Nagyon elfáradt már egy kis feladattól is. - mondta Angelica.
- De hatalmas erejű mágia szabadult fel. - szóltam neki.
- Éreztem én is. Szerintem ne kombinálja a dalt a mágiával. - mondta.
- De ő még nem tudja irányítani az erejét! - kiáltottam halkabban.
- Akkor tanítsd meg neki! - kiabálta vissza.
- E...Elég.. - állt fel Hisako és a falba kapaszkodva kivánszorgott a szobából és a könyvtár részben eltűnt. Utánafutottam, kerestem, de nem találtam. Majd egyszercsak halk zokogást hallottam a legsötétebb részről. A szárnyai eltakarták. De amikor jöttünk, nem volt elő a szárnya. De más volt. Nagyobb lett a szárnya. Odamentem hozzá. Amint észrevett jobban összekuporodott. Ezek szerint nem viseli jól, ha veszekednek körülötte.
- Mi lett a szárnyaddal? - kérdeztem kimérten. Erre felemelte a fejét és értetlenül nézett rám. - A szárnyad...nagyobb lett. - mutattam az említett testrészre, ránézett és ilyedten nézett rám.
- Lehet, hogy...továbbfejlődtem... - mondta halkan.
- Továbbfejlődtél? Te képes vagy rá? - kérdeztem.
- Mivel félig sárkány vagyok, lehetséges... - mondta továbbra is halkan.
- Inkább menjünk haza. - mondtam neki, majd felállt és az ajtó felé nézett. - De előbb próbáld meg elrüntetni a szárnyaidat. - szóltam neki, mielőtt elindult volna. Többször próbálkozott, végül a sokadik próbálkozásra sikerült eltüntetnie. Elköszöntünk Angelicatól és elindultunk a vonatra. Ahogy odaértünk, várnunk kellett, de kis idő múlva felszállhattunk. Leültünk és ő egyből el is aludt.