Camilla Moore
A többiek gépe már korábban elment szóval Carlossal ketten maradtunk a nyaralóba. Végül nagyon jól sikerült ez a kis vakáció, ma pedig véget ér. Szerencsére a rosszulléteim nem voltak erősek, szóval ki tudtam kellően kapcsolódni. Persze végig ott volt az a rossz érzés, amit a Carlossal szembeni titkom okozott. Ahányszor megcsókol folyton elfog egy borzalmas érzés. Főleg bűntudat, de nagy részben félelem is. Olyan gonosz vagyok, hogy ezt teszem vele. Sokkal jobbat érdemel nálam és ez tény. Hagynom kell, hogy döntsön arról ami köztünk van. Ennyivel bőven tartozok neki.
Éppen a kényelmes ágyunkon feküdtem és visszaírtam anyanák, amikor a spanyol bevetődött mellém. Szó szerint beugrott a párnák közé. Kíváncsian bámultam mit is szeretne tőlem. Felemelte a fejét a párnából és lassan felém hajolt. Kezeit az ágytámlára rakta és úgy tartotta magát nehogy agyon nyomjon. Ajkait lágyan az enyémekre helyezte amiből forró csók született. Testem átjárta a bizsergés és a hasamban levő pillangók szárnyaikat verdesték. Jobb tenyerem a férfi nyakához vezettem. A bőre szinte izott, ahogy a tekintete is amikor elváltunk egymástól.
-Szia- suttogta mosolyogva, majd visszafeküdt mellém. Az oldalamra fordultam, hogy tartani tudjam vele a szemkontaktust.
-Szia- mondtam még mindig kábultan az előbbi jelenet után.- Azért jöttél, hogy köszönj?
-Azért is, meg azért hogy megcsókolhassalak- fogta meg a kezem és egy puszit nyomott rá.- Plusz mondani akartam neked egy két fontos dolgot- ült fel az ágyon és én is így tettem.
-Ami azt illeti én is- próbáltam összeszedni a józan eszem és bátorságom szilánkjait.
-Szeretnéd te kezdeni?- kérdezte mit sem sejtve. Válaszul csak megráztam a fejem- Hát jó. Az első, hogy egy óra múlva indul a gépünk- ez az a pont ahol teljesen elengedtem, hogy ő bármi komoly dologról akarna beszélni velem, viszont hatalmasat tévedtem.
-Jó- bólogattam és vártam hogy folytassa.
-A másik- vett egy mély levegőt- Tudod te egy csodálatos ember vagy. Kívül is belül is, de tényleg! Amikor először találkoztunk akkor belül valami azt súgta, hogy soha ne engedjelek be azon az ajtón, mert mivan ha utánna nem látlak többé. És amikor kiszúrtalak azon a bálon már a színpadról az hihetetlen érzés volt. Éreztem, hogy látni foglak még és így lett. Olyan boldog voltam amikor veled táncoltam, majd egy percre szemelől veszítettelek és eltűntél. Nem akarom, hogy eltűnj az életemből. Nekem te kellesz. Lehet, hogy ez kicsit gyors, de nincs sok időnk. Ha innen hazamegyünk akkor sokáig nem láthatlak. Nem akarok minden versenyen úgy autóba ülni, hogy nem tudom, hogy vársz e itthon rám. Szóval szeretlek. Lennél a barátnőm?- nézett rám reménykedve. Igazából az elhangzottak után lélegezni is elfelejtettem. Az hogy így megnyílt előttem számomra a legvarázslatosabb dolog. Elmondta, hogy szeret. Minden porcikámmal rá vágytam, őt akartam, de megéri ez. Úgyis összetöröm mindkettőnk szívét a tettemmel. Nagyon fontos nekem Carlos Sainz. Viszont most egy kicsit önző leszek.
-Carlos- fogtam meg a kezét- Én is szeretlek. Leszek a barátnőd- mondtam vigyorogva, mert tényleg nagyon boldog voltam. Úgyis eltörik egyszer az a mécses addig had élvezzem az életem vele. Azzal akit SZERETEK.
-Annyira féltem, hogy ez neked gyors- látszott mennyire megnyugodott, majd egy újjab csókra magához húzott. Végre azt éreztem újra boldog vagyok.
Ezután összecsomagoltunk és elindultunk a repülőtérre. Az úton végig beszélgettünk olyan alapvető dolgokról például, hogy kinek mi a kedvenc színe, vagy mikor van a szülinapja. A reptérről Carlos haza vitt és egy hosszasabb búcsú után elváltunk egymástól. Az a csók számomra az utolsó volt és az utolsó szeretlek. Nagyjából egy hónapig nem fogok vele találkozni, mert szerdán már indul a gépe hollandiába és onnantól a versenyek miatt nem tud majd hazajönni. Lehet nem is baj. Végülis biztos felfog hívni és talán képes leszek beavatni őt az életembe. Ha pedig mégsem akkor kénytelen leszek lemondani róla. Hiszen egyértelmű, hogy nem egymásnak vagyunk teremtve. Ami köztünk van az csak a sors egy rosszul megírt sora ami egyszer úgy is ki lesz törölve a nagykönyvből. Milyen költői is lenne a híres autóversenyző és egy egyszerű ápolónő aki terhes. Ez még valami klisés filmnek is rossz.
-Holnap mész dolgozni?- kérdezte anya a nappaliban ülve. Carlos ma utazott el én pedig holnaptól újra munkába állok. Jót is fog tenni egy kis pörgés.
-Igen, szóval szerintem megyek is lefeküdni- mondtam és felálltam a fotelből.
-Jó éjt kincsem- mosolygott rám anya. Az egész hétvégébe beavattam, mert már csak ő maradt aki tanácsot tudna nekem adni.
-Jó éjt- indultam el a lépcsőn. Ahogy beértem a szobába kinyitottam a teraszajtót. A hűvösebb esti levegő ellen egy takarót vittem és úgy ültem le a szokásos helyemre. Csak nézelődni akartam. Mindig imádtam a környékünk esti világát. Egyszerre volt nyugodt és rejtélyes. Kicsiként is elképzeltem, ahogy valami mocorog a bokorban és engem figyel. Sosem tudtam, hogy valami vad lény, vagy szelíd teremtés. Egyszerűen csak elképzeltem, hogy van ott valami amiről nem tudok semmit. Látom mégis láthatatlan. Ismeretlen akit ismerek még magamnál is jobban. Most is hasonlóan érzem magam. A pacám is egy ilyen kis ember. Az elmémből a telefonom csörgése zökkentett ki. Felugrottam a takarómmal együtt és besiettem a szobába. Az asztalomról felkaptam a készüléket és fogadtam a hívást.
-Te sem bírtad sokáig nélkülem- nevettem a kamerába amikor megláttam a barátomat.
-Annyira unatkoztam egyedül a gépen- magyarázta csillogó szemekkel.
-Azt elhiszem. Na de minden rendben van?- vettem fel a tipikus aggódó barátnő szerepét.
-Igen, de Lando már az agyamra megy. Amiótta megjöttünk csak nyaggat. Még futni is elkísért, csak azért hogy utánna vele Playstation-özzek. El tudod ezt hinni?- kérdezte amin csak nevetni tudtam. Annak ellenére, hogy így panaszkodik attól még köztudott tény hogy mindenkinél jobban szereti azt a másik majmot. Köztük valami furcsa kapcsolat van ami több mint legjobbarát, mégsem testvér, közben pedig lassan szerető.
-Elhiszem mennyire szenvedhetsz- próbáltam együttérzést színlelni.
-Annyira rossz nélküled- pillantott rám a képernyőn keresztül boci szemekkel.
-Még csak két napja nem találkoztunk.
-Az nagyon sok idő! Na és még milyen sok lesz- mondta keserű mosollyal. De ha ő tudná, hogy az tényleg milyen sok idő akkor már rég az én szintemre keveredett volna.
-Megoldjuk- bíztattam.
-Na de te holnap dolgozol- kezdett bele valami témába.
-Ahogy te is- vágtam a szavába.
-Az más. Viszont te tényleg dolgozol szóval hagylak pihenni- ez a kijelentés életmentő is lehet számomra egyes alkalmakkor.- Jó éjszakát- mosolygott a kamerába.
-Jó éjt és vigyázz magadra!- hangsúlyoztam ki a mondat utolsó felét.
-Szeretlek- dobott a levegőbe egy puszit, majd bontotta a hívást.
-Én is szeretlek- suttogtam a néma szobámnak és fájó szívvel kapcsoltam ki a telefonom.- Hogy tudtam én ennyire beleszeretni valakibe?
YOU ARE READING
Amikor Csak Mi Vagyunk 《C.S》
Fanfiction-Csak jelzem mindenki téged bámul- néztem körbe a termen, amikor már minden szem ránk szegeződött. -Nem engem, hanem téged. Csinos vagy és ezt mások is észreveszik- mondta teljesen nyugodtan, mintha csak azt mondaná nyár van.
