8.𝐹𝑒𝒿𝑒𝓏𝑒𝓉

76 2 4
                                    

Az eljövetelem óta négy nap is eltelt, ma szombat van, de ez idő alatt Ben szorgosan küldte a jelentéseket minden területről

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Az eljövetelem óta négy nap is eltelt, ma szombat van, de ez idő alatt Ben szorgosan küldte a jelentéseket minden területről. Bár mondjuk tegnap már nem irt semmit és a hívásaimra se reagált. Aggódom érte, hogy mi történt, így egy másik emberemet próbáltam ma reggel felhívni. Amíg vártam, hogy felvegye a telefont neki láttam reggelit készíteni, éppen a kávét készítettem el amikor beleszóltak a telefonba. 

-Serena. -szólt bele Alex.

-Ben nem reagál az üzeneteimre és hívásaimra. Mi az isten történt? -térek rá a lényegre.

-A teljes sztorit nem tudom, de amit ki tudtam venni a dünnyögéséből, hogy az anyához kapcsolódik. -feleli Alex.

-Bassza meg. Azonnal visszatérek a birtokra. -letettem a telefont. 

Amint szét kapcsolt a hívás neki álltam felöltözni. Mivel tudtam, hogy hivatalosan is visszatérek és a hatalmamat is mutatnom kell ezért egy igen elegáns ruhát vettem fel. 

Miután megvoltam az öltözéssel tettem fel egy kevés sminket, majd a telefonomat eltettem a rejtett zsebbe és kiléptem a házból

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Miután megvoltam az öltözéssel tettem fel egy kevés sminket, majd a telefonomat eltettem a rejtett zsebbe és kiléptem a házból. Ezalatt a pár nap alatt Raffaele-lel is többet beszéltem, beavatott az ügyeibe és néha én is kértem tőle tanácsot. Mondhatni egyféle barátok lettünk az ő szerencséjére. Amint kiléptem a házból Árnyék felkapta a fejét, majd hozzám sétált. 

-Haza megyünk nagyfiú. -simogatom meg a fejét. 

Felpattantam Árnyék hátára, majd már el is indultunk. Végig vágtáztuk az egész utat, hál istennek az embereim kinyitották a nagykaput. Ahogy befutottunk a kertbe apámat és Mr. Conti-t láttam meg az udvaron beszélgetni. Érkezésemre felkapták a fejüket, de mit sem törődve velük pattantam le Árnyékról, akit egy lovász fiú el is vitt a helyére. A ház felé haladva biccentettem a két férfinek, majd szó szerint berontottam a házba. A nappaliban anyát, Alicia-t, Nicol-t és Ben-t pillantottam meg. Az előbb említettek közül az első három felkapta a fejét és döbbenten néztek. De én csak Ben-t figyeltem, aki lehorgasztott fejjel ült a fotelben. Nem törődve senkivel azonnal hozzá rohantam és leguggolva elé a kezeim közé vettem az arcát. Hallottam amint több felől is érkeznek a házba, de ahogy mondtam nem törődtem velük. 

A storm of loveWhere stories live. Discover now