Álmaimban sem /Charles Leclerc ff./✓

ötödik

Gloria

Az ebéd nagyon jó hangulatban telt. Talán mégsem akkor baromság, hogy egy idegen családdal töltjük az ünnepeket. Jó, mondjuk lehet, hogy nem ezt mondanám ha nem jönnénk ki velük, vagy éppen nem Charles családja lenne. De szerencsére jól kijövünk velük, és Charles családja, szóval minden rendben. Ebéd után Carla és én nagy pakolásba kezdtünk, hogy nekiállhassunk a sütésnek. Mindenki kitessékeltünk a konyha területéről és elővettük a hozzávalókat.

-Figyelmeztetlek, hogy talán egyszer csináltam mézeskalácsot, azt is anya felügyeletével, és lehettem tíz éves.- hívtam fel magamra a figyelmet.

-Semmi gond, valahogy majd megbirkózok veled. Te leszel a kis kuktám. Ha Arthurral bírok a konyhában, akkor veled is fogok.- vont vállat, majd nekiállt tálakat előszedni. Tök jól felszerelt ház volt, ahol voltunk, így csak egyre jobban tetszett.

~

Carla kiadta a parancsot, hogy amíg ő megcsinál még egy adag tésztát addig én szaggassak ki a már elkészült tésztából formákat.

A formát beliszteztem, hogy ne ragadjon bele a tészta, majd a meglévő formát a tepsibe tettem. Ezt újra és újra megismételtem, mikor valaki leült a mellettem lévő székre. Belenyomta az ujját a lisztbe és azt az orromra kente.

-Charles!- próbáltam komoly arcot vágni, ami természetesen nem ment.

-Tessék?- nézett rám ártatlanul, de arcán megjelentek a a huncut gödröcskék.

-Ezzel nem segítesz!- az én ujjaimon már eleve volt liszt, így én az arcára húztam vele egy csíkot.

-Na, Gloria!

-Tessék?- néztem rá olyan ártatlanul, ahogy ő nézett rám az előbb.

-Majd díszíteni segíthetek?- pillázott felém.

-Persze!- bólogattam, majd Charles mosolyogva kibillegett a konyhából, és egy vigyorgó Carla nézett rám vissza.

-Most miért nézel így?

-Aranyosak lennétek együtt.- mosolyogva újra vállat vont, majd vigyelmét megint a tésztához szentelte.

-Alig egy napja ismerjük egymást!- vagy nem, de ez most mindegy.

-Szerelem első látásra?- erre inkább már nem is reagáltam semmit.

A kiszaggatott tésztát beraktuk a sütőbe, majd a második adag tésztát is kiszaggatuk, amit be is raktunk a sütőbe, amint az első adag megsült. Arthur mintha megérezte volna, berobbant a konyhába és hátulról átölelte barátnőjét. Charles is lassacskán megérkezett és kivette a kezemből a díszítéshez használt mázat és elkezdett pöttyöket nyomkodni vele a fenyőfa alakra. Akármennyire is nem akarta, mégis mosolyogva figyeltem a fiút. Annyira koncentrált, hogy kissé még nyelvét is kidugta hozzá. Mikor pedig már az utolsó darabot is kidíszítették a fiúk, Charles gyermeki csalódottsággal szemében nézett fel rám. Egyik kezemet a csípőmre vágtam, másikkal pedig a pulton támaszkodtam és úgy figyeltem az eddig ügyködő fiút.

-Nincs több?- ficánkolt Charles a helyén.

-De van. Még sül.- mosolyogtam rá. Közben lopva Carla és Arthur irányába néztem, akik összepillantottak. Nem, kimondottan nem akarom tudni, hogy miért!

Carla kivette második adag mézeskalácsot is, majd azt ketté osztotta, felét maguk elé, félt pedig élénk tolta.

-Ennek egy picit mutáns alakja lett.- mutatott felém egy pillangó alakú darabot Charles.

-Na az nem tudom, hogy sikerült.- húztam el a számat nevetve. Eredetileg talán egy hógömb lett volna.

-Segítesz rajzolni rá egy pillangót?- nézett rám Charles kérlekően. Előbb cselekedtem, mint gondoloztam, így Charles mögé léptem, átkaroltam a nyakát, ráfogtam a kezére, és így együtt kezdtük el a pillangót megcsinálni a tésztára. Éreztem, hogy Charles lehelete a fülemet csiklandozta, amibe bele is pirultam rendesen.

-Miért vagy ilyen piros Ria?- húzta fel a szemöldökét Carla, mire egy szúrós pillantással jutalmaztam.

-Biztos melege van a sütőtől.- felelte vicceskedve Arthur.

-Igen, pontosan.- közben készen lettünk a pillangó alakú hógömbbel, így elhúzódtam Charles-tól, és esküszöm azonnal egy kis hiányérzet kapott el. Na nem! Ilyet nem szabad érezném! Hangos lépteket hallottunk az emeletről, és az ajtóban pár pillanat múlva Aaron jelent meg.

-Mégkóstolhatom?- ugrott volna a tálca elé, ha nem veszem el onnan.

-Nem! Még meleg!- tettem öcsém mellkasára a kezeimet, hogy kitoljam a helyiségből.

-De Ria...- nézett rám szenvedő szemeivel, de megtanultam nemet mondani. Így Aaron csak szemeit forgatva duzzogva ment vissza a nappaliba, ahol levágódott Enzo mellé a kanapéra.

-Simán dolgozhatnál gyerekekkel.- hüledezett Carla. Értetlen pillantásokkal jutalmaztam.- Hát, hogy egy nézéstől nem mondtál rögtön, igent meg határozott voltál.

-Szerintem, csak mert az öcsém.- vontam vállat. Bár tény, hogy szeretek gyerekekkel foglalkozni.- Na fiúk, köszönjük a segítséget. Pakolni is segítetek?- léptem a mosogatóhoz.

-Öm nekem el kell pakolnom még!- ugrott fel azon nyomban Arthur, ahogy kimondtam.

-Nekem pedig hamarosan fontos hívásom lesz.- húzta össze szemöldökeit Charles.

Carla csak a fejét ingatva lépett mellém, majd nagy szenvedések árán összerámoltuk a konyhát.

Instagram: hewinsinmonza_

Tiktok: hewoninspa_