Az éjjeli bál és más mesék

A kisegér, aki nem bírt betelni a kukoricával

   Élt egyszer egy kisegér, aki nagyon szerette a kukoricát. Egy tanyán lakott, ahol a gazda mindig szórt pár szemet a pajta egyik sarkába, hogy a kisegér onnan lakmározhasson.

Az egérke azonban telhetetlen volt. Egy nap észrevette, hogy a gazda egy egész vödör kukoricát felejtett pajtától nem messze. A kisegér felmászott egy kis szénakazalra, és onnan beleugrott a vödörbe.

– Éljen! – kiáltotta. – Mennyi kukorica! És mind az enyém. – Azzal belefúrta magát a magok közé. Csak evett és evett. 

Amikor már pukkadásig ette magát, a hátára feküdt, és elaludt.

Egy órával később ébredt fel. 

Ekkor vette észre, hogy szinte az összes kukoricát felfalta, csak pár szem maradt a vödör aljában. A hasa is nagyon fájt. Nagy nehezen felállt, és megpróbált kimászni a vödör mélyéről, de nem volt mibe kapaszkodnia. Újra meg újra vissza visszacsúszott.

– Jaj nekem! – szipogta kétségbeesetten, amikor rájött, hogy itt ragadt. – Kellett nekem felfalni az összes kukoricát! Beszorultam és még a pocakom is fáj.

A kisegér összekuporodva sírdogált a vödör mélyén. Hosszú idő telt el, mire léptek zaja ütötte meg a fülét, pár pillanattal később pedig a gazda pillantott a vödörbe. Összeráncolta szemöldökét, nem értette, miért sírdogál a kisegér a kukoricás vödör mélyén. Mielőtt megszólalhatott volna, az egérke feltápászkodott, és így szólt:

– Ó, én úgy sajnálom! – kesergett. – Megettem az összes kukoricádat. Kérlek, ne haragudj rám!

– Ejnye, kisegér! Nem haragszom – szólt a gazda. – De szomorú vagyok. Tudod, hogy mindig hagyok neked a kukoricából, és ha többet szeretnél, elég csak kérned.

A gazda kiengedte őt, az egérke pedig megígérte, hogy többet nem fog lopni tőle.

A kisegér továbbra is kapta a napi adagját, és mivel a gazda ilyen jó volt hozzá, kieszelt egy remek tervet. Minden nap meghagyott egy szem kukoricát, és egy üresen álló vödörbe dobta. Telt múlt az idő, a vödör pedig megtelt kukoricával. Ekkor a kisegér a gazdának adta a vödröt.

– Nagyon kedves ez tőled, kisegér – simogatta meg a gazda a fejét, és hálásan pillantott a teli vödörre.

Így éltek tovább a tanyán, a gazda és a kisegér.