Soha ne jelentkezz részegen a barátnőid unszolására egy valóságshowba, mert akkor úgy jársz, mint Adrienn!
Bartha Adrienn részegen jelentkezett, hogy ringbe száll kedvenc írója Molnár Krisztián szívéért, gondolván úgyse fogják beválogatni. Tévedett...
- Mikor vehetem már le? – kérdeztem türelmetlenül.
- Majd szólok – válaszolta kuncogva, majd hirtelen a karjába kapott, én pedig meglepetten felnevettem, a félelmem pedig azonnal elmúlt.
A karjaiban már biztonságban voltam. Krisztián pár méteren keresztül cipelt a karjában, majd letett és mögém lépve átkarolt a derekamat.
- Mit hallasz?
- A víz hangját, ahogy a szikláknak csapódik, a madarak csicsergését és egy béka brekegését – válaszoltam és a mellkasához simultam.
- És milyen illatokat érzel?
Vettem egy mély levegőt, mire az orromat azonnal megtöltötte a víz jellegzetes szaga és valami édes illat, amit nem tudtam beazonosítani. Szirmok simították végig az arcomat, mire elmosolyodtam és mélyet szippantva a virágból végre rájöttem, hogy rózsa az.
- A víz szagát és a rózsa illatát.
- És mit tapintsz? – kérdezte csendesen, mire előre nyújtottam a kezem.
Ujjaim egy korlátot tapintottak ki és a mélyedéseket megtalálva végig futattam az ujjam a mintákon. Elakadt a lélegzetem, lekaptam a kendőt és nevetve körbe pördültem a pavilonba. A pavilon látványa ugyanolyan hatással volt rám, mint egy évvel ezelőtt. Ugyanazzal a csodálattal figyeltem az oszlopokat befutó rózsákat, a víz kékségét, csupán csak egy dolog változott meg. Most nem haboztam megcsókolni Krisztiánt, ajkam az ajkára tapadt és szorosan hozzá bújtam.
- Bár ez nem az utolsó randink, de megígértem, hogy elhozlak ide – támasztotta a homlokát a homlokomnak.
- A lényeg, hogy itt vagyunk – hunytam be a szemem mosolyogva, aztán a tekintetem a megterített asztalra vándorolt. – Kétlem, hogy ezt te csináltad volna.
- Igazad van. A bátyád volt – biccentett.
Vigyorogva ültem le és felemeltem a fedőt, a tekintetem pedig felcsillant, amikor megláttam a rántott csirkeszárnyakat. Szedtem magamnak egyből hármat és boldogan rágcsálni kezdtem, Krisztián pedig egy ideig mosolyogva figyelt, aztán ő is enni kezdett. Két falat között aztán felvetettem neki egy új regény ötletet, ami egy fiatal énekesnőről szólna, aki kiskora óta a kamerák előtt élte az életét, majd úgy dönt, hogy pihenésre van szüksége és elutazik vidékre, egy gyönyörű vízparti hotelbe, ahol beleszeret a hotel tulajdonosába. Krisztián érdeklődve hallgatott, aztán vigyorogva felvonta a szemöldökét.
- Ez is olyan történet lesz, amibe belekezdsz aztán félbe hagyod, mert nem az igazi?
- Az csak egyszer fordult elő – húztam fel az orrom sértetten. – Na, jó kétszer…
- Volt az háromszor is – nevetett fel és az asztalon áthajolva megcsókolt. – Imádom, hogy ilyen lendületes vagy – suttogta a számba, mire elmosolyodtam és finoman meghúztam az alsó ajkát. – Arra gondoltam, hogy megvásárlom a területet és építek ide egy házat.
Kiesett a kezemből a csirkeszárny és úgy meredtem Krisztiánra, mint egy földönkívülire. Teljesen meghibbant ez a pasi? Képes lenne tönkre tenni ezt a természet alkotta csodát?
- Te meg vagy huzatva? – kérdeztem miután megtaláltam a hangomat.
- Nem, csak előre gondolkodok. Figyelj, örökké nem maradhat rejtett ez a hely és már lehet, hogy így is ismerik mások. Mi van, ha valamikor úgy jövünk vissza, hogy a hely le lett dozírozva? Te el tudnád viselni? De ha megveszem, ez a hely lehetne a mi kis szerelmi fészkünk. Úgy építenénk meg, ahogy szeretnéd – magyarázta.
- Nevetséges vagy – ráztam meg a fejem dühösen és felpattanva hátat fordítottam neki.
Könnyek mardosták a szemem, a gondolatra, hogy tönkre kell tenni ezt a helyet. Ha kivágjuk a fákat, ha ide teszünk egy házat, a pavilon elveszíti a varázsát és már nem lesz az igazi. Ugyanakkor azt se szerettem volna, ha más felfedezi ezt a helyet és tönkre teszi ezt a csodát.
- Adri…
- Hagyj! – kértem és a korlátra támaszkodva vettem egy mély levegőt. – Komolyan képes lennél tönkre tenni ezt az egészet? Ezt a csodát?
- Kis Írónőm!
Volt valami a hangjában, ami miatt késztetést éreztem rá, hogy megforduljak, és amikor megláttam, hogy fél térdre ereszkedve térdelt mögöttem, elakadt a lélegzetem.
- Hozzám jönnél feleségül? – kérdezte a szemembe nézve.
- Most? – nyögtem ki, majd vörös arccal beletúrtam a hajamba. – Bocs, hülye kérdés volt. Csak… a fenébe is, persze, hogy igen – nevettem el magam és a karjába vetve magam hosszasan megcsókoltam. – Ezerszer is igen – néztem rá boldogan.
Krisztián mosolyogva döntötte a homlokát a homlokomnak, aztán felnyitotta az ékszeresdoboz tetejét és kivette belőle az apró ezüstgyűrűt, ami indaszerűn tekeredett, középen pedig gyémánt csillogott. Remegett a kezem, ahogy Krisztián felhúzta a gyűrűt az ujjamra, majd csókot lehelt a kézfejemre és a nyakamba fúrta a fejét. Szorosan behunytam a szemem, fejemet a fejének döntöttem, ujjaimmal a tarkóját masszíroztam, aztán kinyitottam a szemem és ránéztem a gyűrűmre, ami megcsillant a napfényben. Az ajkam boldog mosolyra húzódott, a szívem pedig megtelt melegséggel a tudattól, hogy a mi történetünk nem ért véget. Épp ellenkezőleg. Csak most kezdődött.
Sziasztok! Hát kint az utolsó fejezet, most elengedem Adrienn és Krisztián kezét, de talán nem örökre. Vannak terveim, amikben mellékszereplőként még feltűnnek 🥰 legyetek szemfülesek és olvassatok továbbra is!
Köszönöm, hogy itt voltatok és, hogy a végére bátrabban követeltetek még egy fejezetet! 😉❤️ Remélem élveztétek Adrienn és Krisztián történetét!
Ne menjetek messzire, hamarosan érkezek egy naplóval, ami egy tanár-diák kapcsolatot mutat be, a főszereplő lány szemszögéből: Figyelemfelkeltésként itt a borító ❤️
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou télécharger une autre image.
