Wings & Christals [Hawks Fanfiction]

~ 4. -

Tetőről tetőre. Jobb láb a bal után. Minden elcsendesedett. Baj van. Éreztem. Csak futottam a tetökön a sikoly irányába. Egy halk fütyülés volt az, ami felkeltette érdeklődésem. A fütyülés egyre hangosabb lett, majd leugrottam a sikátorba. Vér. Vér. Vér. Vér a falakon. Vér a földön. Vér folyt egy csíkban. A csík irányába futottam, s lefordultam jobbra. A látvány sokkolt.

Félig holt hős a falnak dőlve, félig feküdve, míg a Hawks a földön fekszik, vérben. Stein áll felette, recés katanáját torkánál tartotta. Mikor meglátott elvigyorodva nézett rám. 

-Kurayami, nemde? Múltkor majd nem sikerült megölnöd? Eljátsszuk megint a dolgokat, csak fordítva? -Vigyorgott, majd Hawkson keresztül indult meg felém. Én ismerem a képességét, ő viszont az enyémet nem. Előnyben vagyok.-Sőt... Tán ki is deríthetem mi a képességed... Milyen mulatságos! 

-Vagy tán sosem tudod meg.-Montam, miközben a kezeim közé csúsztattam a tokomból pár idegméreggel átitatott dobótűt. Hirtelen dobtam felé, s a hirtelenség miatt a nyakába szúródtak.-Mostantól számolva 10 perced van Stein. 10. És lejár az időd.-Mondtam, ám nekem ugrott. Katanájával gyorsan csapkodott, és nekem pedig két kiskésem van, mellyel próbáltam megvédeni magam. Egy csepp vért sem kaphat... 

Egy végés a másik után, de sosem maradt meg a vérem a katanáján. Ha pedig megmarad, kirúgtam a kezéből Egyre jobban össze voltam verve, tele vágásokkal. 

-Vége a dalnak kisanyám! -Került mögém, s egy penge volt a nyakamnál. Hawks felett álltam. Láttam a félig holt férfin a fájdalmat. Mind a lelkit, mind a fizikait. -Hawks, lehet egy döntésed... Meghalsz te, vagy meghal a te kis sötétséged. -Vigyorgott.

-Hawks. Dönts okosan. Előtted még az élet! -Rivaltottam rá.

-Ölj meg engem Stein! -Mondta gyengén.-Ő nem érdemli meg a halált! 

-Tehát... Mind ketten meg akartok halni... -Mondta, s éreztem, ahogy a kés mélyen a nyakba vágódik. Az idő lelassult, s éreztem ahogy zuhanok előre. A sötétség beborított mindent, s a fájdalmak megszűntek. Lebegtem. Könnyű vagyok. Nincs több szenvedés. Nincs több fájdalom. 

Egy hang a fejemben ordította, hogy nyisd ki a szemed Kurayami! Nyisd ki! Ki kell nyitnod! 

Éreztem, hogy, testemen folyik valami. A vörös vér. Fájdalom járta körül a testemet. Miért élek még? Nem lenne egyszerűbb feladni? Dehogy nem. De nem tehetem. Itt van 2 embertársam. Kezeimet lassan és fájdalmasan nyújtottam ki. Előttem Hawks az utolsó erejével harcolt, ám homályosan láttam. Sajogott a fejem, a hangok nem hagytak békén. Hawks hátra eset. Újra a kép, ahogy lemészárolnak előttem valakit, és nem tehetek ellene semmit. 

~~~

A kis Sayuri a földön feküdt. Apja és anyja profi hős volt, ám kiderült, hogy apja titokban a gonoszoknak dolgozott. A lányát félholtra verte, megkínozta, majd egy székhez kötötte. A konyha asztal melletti szék a nappaliba nézett most. Anyja a földön feküdt, s nem tehetett semmit. Apja szép lassan elvágta a nő torkát, hogy a kislány halja, ahogy az anyja ordít a fájdalomtól. De nem csak az anyuka kiáltását lehetett hallani aznap este. AZ eső fáradhatatlan zuhogását is, és a kislány szintén fáradhatatlan sírását. 

-Ez való azoknak, akik nem képesek egy normális képességgel születni... -Mondta az apja, majd egy jól irányzott ütéssel kiütőtte Sayurit.

~~~

Nem tehetek semmit... Akkor nem tehettem, viszont most tehetek! Kezeim Stein felé álltak. Tenyerem kinyitottam, s 3 kristály darabka repült felé. Egy a torkába, egy a kezébe amelyben a katana volt, a 3. pedig a szívébe. A katana hangosan koppant a földön, s Stein elterült. A csend beállt, csak két ember nehéz légzése hangzott hangosnak a sikátorban. Hátamra terültem, s nehezen vettem a levegőt. Fájt mindenem. Fájt a levegő vétel. Fájt a mozgás. Fájt a létezés.

-Héhéhé... Nézz rám Kurayami, ne hagyj itt! -Homályosan láttam, ám kivehető volt, ahogy Hawks felettem térdel. Egyik kezével a kezemet szorította, a másikkal az arcomat fogta.-Két percen belül itt a segítség, ne add fel kérlek! -Egyre távolodott a férfi hangja, majd újból elnyelt a sötétség. 

~xxxxx~

Fertőtlenítő szag, gépek egyenletes csipogása. Élek... Élek! Testemet puha dolgok vették körül, s bal kezem pedig melegítette valami. Szemeim hunyorgások közepette nyitottam ki. Egy aranysárga szempárral találkozott először a tekintetem. Számomra egyértelmű volt, ki az.

-Kurayami? -Nézett rám megilletődve a férfi. 

-Nem, az anyád vagyok te diló... Persze, hogy én vagyok. -Mosolyodtam el a madárkán. Fején, nyakán kötés volt, de biztosra veszem, hogy hasonlóan járt ahogy én. Ez az ember kihozza belőlem az érzéseket. Aztokat az érzéseket, amelyeket nagyon rég nem éreztem. Hawks megszólalni készült, mikor egy orvos lépett be.

-Hawks út. Kérem fáradjon a saját ágyába. Kurayamin el kell végeznünk egy két rutin vizsgálatot. -Mosolygott kedvesen az orvos. A férfi bólintott, s kifáradt a szobából. Pár nővér is bejött a szobába ez után. Szurkáltak, vért vettek, meg minden ilyesmi. Majd egyedül hagytak egy negyed óra múlva. A csend hangos volt a teremben. Jobra egy hatalmas üveg ablak, s egy kis asztal, melyre egy virág és egy napló volt rakva. Óvatosan nyúltam a füzetke felé, mivel nem volt kellemes megmozdulni. Lassan nyitottam ki. Az első oldalra nagy betűkkel oda volt írva. "KÓRHÁZI NAPLÓ". A következő oldalakon kisebb írások voltak. Minden féléről. Valaki a balesetéről írt, egyes kisgyerekek ABC-t tanultak, s valakik rajzoltak. Úgy gondolom, nekem is kell hagynom valamit. A tollat megfogtam, s lassú tollvonásokkal el kezdtem rajzolni. 

~xxxxx~

Az arany sárga szemek kék tintával, lerajzolva is túl jól néznek ki. Ekkor nyitott be a szárnyas. A naplót vissza raktam a kisasztalra. Leült ugyan arra a székre ahol eddig volt, s az ágy szélére egy kártya paklit rakott. 

-Megkérdeztem az orvosokat... Azt mondták, hogy legalább egy hét, neked másfél, de mivel voltál már náluk, így tudják, hogy úgy is hamarabb lelépsz... -Mosolygott. -Szóltam Endevaornak, és Wistnek, meg persze Hikarinak. 

-És? Gondolom a tüzes minél hamarabb akarja, hogy vissza álljunk, Wist majdnem rád mászott telefonon keresztül, és Hikari pedig leszarta. Ráhibáztam? -Néztem rá. Csak elvigyorodott.

-Túl hamar kiismered az embereket. -Mondta, majd el kezdte keverni a paklit. -De legalább Stein halott. Hála neked. És a másik hős is rendbe lesz. -Osztotta a lapokat. -Sokakat mentettél meg tegnap...Apropó, hivatalos vagy egy esküvőre. Három hét múlva, otthon. Majd átküldöm az apróságokat...

-Tehát esküvő... Ki kivel készül egy életen át baszni? -Kérdeztem szarkasztikusan. Mindeközben az arcomhoz kaptam, s egy nyugodt sóhajt eresztettem el. A maszkom még mindig rajtam.

-Mit tudom én... De felkapta a média... -Forgatta a szemét Hawks. 

~xxxxx~

Napok teltek el így a kórházba. Együtt szörnyülködtünk a kórházi koszton, megbeszéltük melyik ápoló és orvos néz ki a legjobban s, hogy melyikünknek jobb a kórházi szettje. 

A hét gyorsan eltelt, s engem is ki engedtek hamarabb. Természetesen egy két fásli még volt rajtam, de az elmegy. Civil ruhában mentünk ki az utcára, ám az újságírók elleptek minket.

-Mi történt a Steinnel való harcod alatt? -Jött a kérdés jobbról, miközben tettek fel egyet minden másik irányból. A kamerák kattogtak. 

-Elnézést, de most jöttem ki a kórházból! Legyenek szívesek elengedni! -Kértem meg őket, ám a legtöbb folytatta. Karomat Hawks felé nyújtotta, aki vette az adást, kezemet megfogva rántott közel magához, majd újra a repülés kellemes érzése töltötte el a testem. Kivételesen a "menyasszony" Pózt választotta, így fejemet mellkasának döntöttem. Hamar elértünk a lakáshoz, ahol Hikraiék vártak minket. Persze amint meglátta Wist, hogy vitt engem a férfi kiakadt egyből. Azzal fenyegetőzött, hogy nem hív meg minket a plázsra vagy mi... Mi hárman persze röhögtünk egy jót. Össze pakoltunk, s helikopterbe szálltunk. Ideje haza menni,