Szabályszegők Előrendelhető!

10. fejezet

Hála az égnek, hogy képes voltam megálljt parancsolni magamnak, és nem kell a mardosó bűntudattal szembenéznem, ami minden bizonnyal az első tíz percben jelentkezett volna, hogy elélvezek.

Továbbra is azt az elvet tartottam, hogy kell valamilyen biztonságos stratégia, amivel fokozatosan, de bevezethetem a gyönyört az életébe. Ez viszont komoly fejtörést okozott. Először rá fókuszáljak? Vagy ne siessük el, és inkább az én élvezetemet helyezzem előtérbe? Elvégre ahhoz nem kell levetkőznie, nem kell túlságosan is sokat mutatnia magából. Kevésbé intim pillanat. Talán kevésbé találná gyorsnak. Nem feszengene annyira.

Ezer és ezer variáció közül dönthettem volna, azonban egyben voltam csak biztos: amíg nem találom ki a lépéseket, addig stagnálunk és kerülöm.

Legalábbis ez lett volna a terv.

Az egyetemen levegőnek néztem, mint az ajánlatát követő héten. Nem bámultam feltűnően, nem ültem mellé, ahogy az elmúlt napokban tettem, és nem válaszoltam az üzeneteire se. Pedig rengeteget küldött szerdáig.

Lucy üzenete: Szia! Valami rosszat tettem?

Lucy üzenete: Haragszol rám valami miatt?

Lucy üzenete: Most tényleg az lesz, hogy nem válaszolsz? Miért haragszol rám? Mit tettem?

Lucy üzenete: Dominic! Elárulnád, hogy mi bajod lett egyik napról a másikra? Miután haza vittél, egy szót se szóltál hozzám! Megmagyaráznád?

Lucy üzenete: Meddig fogod ezt csinálni?

Lucy üzenete: Ennyi volt a megállapodásunk?

Lucy üzenete: Jól van, akkor rohadj meg!

Ilyen és hasonló sorokat küldött. Az elején kétségbeesettnek tűnt, aztán szavai tocsogni kezdtek a dühtől és a meg nem értéstől. Ez pedig szép lassan átfordult közönnyé, mindössze pár nap leforgása alatt. Csütörtökön már nem is erősködött, egyetlen betűt sem írt, és az irányomba se nézett. Pedig fél szemmel, térlátásból állandóan az ellenőrzésem alatt tartottam. Pont úgy kezdett el kerülni, mint ahogy én őt, és ez nem tetszett. Persze megértem a reakcióját, számíthattam volna rá, hogy semmibe fog venni, de akkor is zavart.

Azonban, ha ezt figyelmen kívül hagyom, a távolság gyógyírt jelentett, és napról napra kevesebbszer gondoltam rá, ami igazi felüdülés volt. Az estéket leszámítva. Olyankor a fürdőben megengedtem magamnak, hogy pár perc erejéig a zuhany alatt elkalandozzanak a gondolataim, és róla fantáziálgassak, miközben kielégítem magam.

Azt hittem, hogy javuló félben vagyok, de tehetetlenül konstatáltam, hogy a napok múlása nem azt az eredményt váltotta ki, mint amire számítottam. Szerdáig úgy éreztem, hogy szinte teljesen lecsengett, de aztán egyre erősebb sóvárgás kapott el.

Talán a hiánya miatt, hogy emberszámba se vesz.

Megmagyarázhatatlanul száguldott végig a testemen, akárhányszor is megpillantottam vagy rá gondoltam. Már-már szűrreálisnak találtam, ahogy a testem reagált rá, egy héttel később is, hogy az autós eset megtörtént, mert egyik pillanattól a másikra állt be a különös változás, és nem tudtam megfejteni, mi váltja ez ki belőlem.

Talán a hormonok.

Talán mert már egy ideje nem feküdtem le senkivel.

Bármi is gyújtotta lángra a kéjvágyamat, Lucy csak tovább szította. Állandóan, mindenhol, ráadásul a tudta nélkül. Az előadásokon ülve, ahogy az üzeneteit olvasgattam újra és újra. Az edzések közben, ahogy felidéztem miképp állta a tekintetem, és az autóban ülve is csak arra tudtam gondolni, hogy miképp erősködött, hogy segíteni akar. Cérnavékony hangja még mindig a fülemben csengett, zavarában elvörösödött arca pedig szabályosan a tudatomba égett.