Nem az a lány

18. Fejezet - Egy új kezdet

- Veszélybe...? - Nikol érezte, hogy elfogja a hányinger. De nem a szorongás okozta. Tényleg hánynia kellett.

- Én hoztalak ki onnan. Akár meg is halhattál volna. - Noel arca komoly volt. Talán így nézett ki, amikor az ügyeit intézte. - De Logan soha többé nem fog zaklatni. Tettem róla.

Nikol kelletlenül bólintott. Próbált mélyeket lélegezni, hogy csillapítsa az émelygését. Kikelt az ágyból, és a fürdő felé támolygott.

- Kinyírtad? - Próbált viccelődni, de Noel arca komor maradt.

- Csak példát csináltunk belőle, hogy mi fog történni azokkal, akik hozzád nyúlnak. - Válaszolt ridegen.

Nikol nem értette, hogy Noel miért beszél többes számban, de nem maradt ideje feltenni a kérdést. Berohant a fürdőszobába, és leroskadt a vécé elé. Még a haját se volt ideje felfogni. A torka égetett, és bekönnyezett a szeme. Megfogadta, hogy soha többet nem iszik ennyit, ha iszik egyáltalán.

Mire Noel utána ment a fürdőbe, nagyjából összeszedte magát. Megkönnyebbült.

- Jól vagy? - Kérdezte a férfi.

- Azt hiszem... - Motyogott Nikol, és a mosdókagylóhoz sétált, hogy kiöblítse a száját.

Közben meglátta magát a tükörben, és hátra hőkölt. Először nem akart hinni a szemének. Az arcát piros, véraláfutásos foltok borították. Az orrnyergén összecsatolták a felnyílt bőrt, de még így is szörnyen nézett ki.

- Mi történt az arcommal? - Elvékonyodott a hangja. Noel felé fordult. - Te tetted ezt velem?

Noel kelletlenül elhúzta a száját. Csalódottnak tűnt.

- Niki... - Közelebb lépett.

- Ne! Sajnálom! - Nikol maga elé emelte a kezét. - Nem szökök el többet, csak kérlek, ne verj meg!

- Niki! Nem én voltam! - Emelte fel keserűen a hangját a férfi. Nikol elé lépett, és gyengéden végig simított az arcán. - Sosem tennék veled ilyet. - Aztán oda nem illő grimasz jelent meg a szája szélén. - Ezt azok csinálták, kiktől soha többet nem kell tartanod.

- L-Logan? - Szipogott Nikol.

Noel alig láthatóan bólintott.

Habár furdalta a kíváncsiság, hogy mi lett a sráccal, mégse merte megkérdezni Noelt. Vannak dolgok, amiket jobb nem tudni.

Azon kapta magát, hogy Noel tenyerébe simítja az arcát. Aztán rögtön elkapta a fejét. Lesütötte a szemét.

- Csak haza akartam menni... - Motyogta.

- Sajnálom. - Ezúttal Noel hangja őszintének hatott.

Miután Nikol megmosta az arcát, visszasétáltak a szobába.

- És most mi lesz? - Kérdezte bátortalanul.

- Őszintén? - Noel végig simított a haján. - Egyelőre örülök, hogy élve kikeveredtél onnan. - Megölelte Nikolt. Puhán vonta a karjai közé, az egyik kezével Nikol haját simogatta, a másikkal gyengéden átkarolta. Érezte a nő puha arcát a mellkasán. Nikol fejére hajtotta az állát, és lehunyta a szemét. Ez volt a legelső alkalom, hogy Nikol nem próbált kiszabadulni a karjai közül, és amikor megérezte a finom kezeket a hátán, halványan elmosolyodott. Elhatározta, hogy addig fog így állni, amíg Nikol meg nem szakítja az ölelésük. Őszinte boldogságot érzett, ami nem keveredett vággyal, se szenvedéllyel. Tiszta volt, és igazi. Elmondhatatlan büszkeséggel töltötte el, hogy Nikol önként viszonozta a gesztusát.