Sztárszerelem

Gyerekkori barát

-         Ha ribanc lesz, kiutáljuk? – kérdeztem vigyorogva.

-         Mint a pinty – nevette el magát és belecsapott a tenyerembe. – Elmondjuk neki, hogy tudjuk…

-         Felesleges – csóváltam meg a fejem. – Tegnap én nyíltan neki szegeztem a kérdést, és azt mondta a családjával találkozott, meg Artaxal. Elhittem neki, de így, hogy te is azt gondolod, más nőkkel randizik. Remélem csak azért hazudott nekem, mert Zalán megkérte rá, hogy hallgasson.

-         Legalább nekünk már nem lesz meglepetés. Fel tudunk rá lelkileg készülni.

Helyeslően bólintottam, aztán felsiettem a szobámba. Alulra felvettem a fekete fehér csíkos bikinimet, rá pedig egy fehér egyberuhát. Tökéletes lesz arra, hogy átmenjünk a kempingbe. A csajokkal a kocsinál találkoztunk, mindenki kicsípte magát, mintha pasizni indulnánk és nem csak strandolni. Alexander vezetett, akit Zalán kinevezett mellénk bébiszitternek, mert bár felnőttek voltunk, nem akart minket teljesen szem elől téveszteni. Hívtuk őt is, de kézzel, lábbal tiltakozott ellene, így nélküle jöttünk el. A kempingbe érve váltottunk napijegyet én folyamatosan videóztam, hogy majd átküldjem anyuéknak. Régen mindig ide jártunk, nem volt olyan nyár, hogy ne jöttünk volna Almádiba, ebbe a kempingbe. Minden évben egy teljes hetet, volt, hogy két hetet is lent töltöttünk és mind a négyen teljesen feltöltődtünk a pihenés alatt. Nem volt semmi feszültség, csak mi négyen és a Balaton. Nosztalgiázva pillantottam a kisbolt felé, amivel szemben ott volt az étterem, a kettő épület között vezetett fel egy lépcső, hátra az illemhelyek, zuhanyzók és mosdók felé. Ott hátul volt a gyerek medence is, és a sátorral érkező nyaraló emberek helye, egy pingpong és egy focipálya. Amikor pedig előre néztem már láttam is a Balatont kékleni. Eddig is a Balaton parton voltam, ám innen szemlélve újra izgalomba jöttem, hiszen itt voltam a Yacht kempingbe ahova megannyi emlék köt.

-         Ó, ismerem ezt a mosolyt – karolt belém Melissza. – Emlékek?

-         Rengeteg – bólogattam. – Régebben mindig ide járt a család – fordultam körbe boldogan.

-         Én is ide jártam a családommal – csillant fel a tekintete és a partra leérve körbefordultunk árnyékos helyet keresve.

-         Gyertek – integetett felénk Anna, mire feléjük indultunk, kikerülve az utunkba kerülő plédeket és embereket.

Egy csapat srác mellett találtunk helyet, mint kiderült önként húzódtak arrébb, hogy elférjünk a fa adta árnyékban és miközben kibújtunk a ruháinkból lógó nyelvel figyelték a vetkőzésünket. Rájuk se hederítettem, ruháimat a táskámba dobtam, kivettem a naptejet és bekentem magam, közbe pedig a telefont szuggeráltam, hogy küldje már át végre a videót. Mikor átment a videó, anyu azonnal meg is nézte és pár perccel később egész meglepő választ küldött át.

Anyu: Nem is mondtad, hogy felvetted a kapcsolatot Melikével!

Adri: Melisszára gondolsz? A villában találkoztam vele, ő is versenyző.

Anyu: Nahát, milyen kicsi a világ!

Adri: Anyu! Miről beszélsz?

Anyu: Kicsim, ő Melike tudod! Akivel régen annyit játszottál minden évben. Ugyanakkor voltak lent, mint mi és folyton együtt mentetek mindenhova. Ő tanított meg biciklizni. Csak aztán történt az a baleset Melike édesapjával és nem jöttek többé.

Tágra nyílt szemekkel olvastam anyu sorait, aztán a tekintetem Melisszára vándorolt, aki Tündinek segített bekenni a hátát és közben a négy srácon nevettek, akiket teljesen elcsábított Anna a lassú mozdulataival, amivel magát kente. Nekem nem lett volna kedvem nevetni, elvégre Krisztián szívét akarjuk mind a négyen vagy mifene és nem kéne pasiznunk. Talán Zalán pont ezért nem engedett el minket felügyelet nélkül, nem akarta, hogy kvázi megcsaljuk Krisztiánt valamilyen idegennel. Gondolataim visszaterelődtek Melissza felé, amikor visszahuppant mellém és megkérdezte, hogy nekem bekenje-e a hátam.