Sztárszerelem

Előkészületek

-         Ejnye, Brúnó. Olyan öreg vagy már, hogy nem is üdvözölsz? – vágtam csípőre a kezem és felvont szemöldökkel néztem a bernáthegyire, aki hatalmas termetével teljesen elzárta a házba vezető utat.

-         Nem bánt ugye? – kérdezte Zalán mögöttem.

-         Nem, dehogy – legyintettem és átléptem a kutyát, majd hátra néztem Zalánra. – Na, jössz már? Achilles nem ér rá egész nap!

Zalán bizalmatlanul méregette Brúnót, miközben fellépett a verandára, majd gyanakodva átlépte a kutyát, aki csupán csak a tekintetével követte végig Zalán mozgását. Zalán annyira a kutyát figyelte, hogy hirtelen rácsaptam a vállára és elkiáltottam magam, mire összerezzent és felordított.

-         Meg vagy te húzatva? – kérte számon rajtam dühösen.

-         Rossz a lelkiismereted? – kuncogtam fel és lerúgtam a cipőmet, aztán előkerestem a papucsom és Achilles dolgozószobája felé indultam. – Itt vagy bent? – kopogtam be.

-         Aha, gyere csak!

Bedugtam a fejem a szobába, aztán beléptem, nyomomba Zalánnal. Achilles egy jól megrakott asztal mögött ült, tekintete fáradtan rebbent rám, ajka fáradt mosolyra húzódott, a többnapos borosta alatt. Egy másodpercig bírtam természetes lenni, aztán felvisítottam és a bátyám karjaiba vetettem magam, aki úgy ölelt magához, mint kisebb koromban. Olyan szorosan, hogy a levegő is kiszorult a tüdőmből.

-         Hogy érzed magad hercegnő? – kérdezte csendesen.

-         Most már fantasztikusan. Téged látni olyan, mint visszatérni a valóságba – fúrtam a fejem a nyakába. – Annyira hiányoztál nekem!

-         Te is nekem hercegnő! Bocs, a húgom kicsit modortalan. Bartha Achilles vagyok.

-         Kovács Zalán – mutatkozott be Zalán. – Én vagyok a Sztárszerelem műsorvezetője, az én dolgom rendet tartani a verseny alatt.

-         És, hogy sikerül megfékezni?

-         Ha ismeri az ember a megfelelő módszereket, akkor könnyű kezelni – vágta rá Zalán, mire Achilles elnevette magát.

-         Hát jó. Magatokra hagylak – pattantam fel a bátyám öléből.

-         Kérdezd meg Sanyit, hogy mit tudsz segíteni – kiáltott utánam. – Ne Martint keresd, alszik!

Úgy tettem, ahogy Achilles tanácsolta, kimentem hátra a pajtához és megkerestem Sanyit, aki meleg mackós öleléssel fogadott, aztán kiadta a feladatot, hogy díszítsem fel a pajtát és a környező fákat girlandokkal. A munkámat két másik munkás segítette, az egyikük tartotta a létrát a másikjuk pedig a girlandot, hogy ne gabalyodjak bele. A díszítés felénél járhattam, amikor Fanni és Martin a látóterembe kerültek. Azonnal hagytam magam mögött csapot papot, sietősen lemásztam a létráról és Fanniék felé kezdtem szaladni. A kis Martin kikerekedett szemekkel, bizonytalanul nézett fel rám, ahogy lefékeztem előtte, arcomon széles vigyor terült el, kezeimet előre nyújtottam, hogy minél előbb a karomban tarthassam az unokaöcsimet.

-         Hát, szia, te szőke herceg, édes kicsi szerelmem. Jössz-e Adri nénihez? Megismersz-e még? – magyaráztam boldogan és kicsatoltam a pántokat, aztán a karomba kaptam Martint és mélyen magamba szívtam a baba illatát. – Én vagyok az Adri – mosolyogtam rá.

-         Szia, Adri – nevetett fel Fanni.

-         Jaj, bocsi, szia – pusziltam meg Fannit. – Jól nézel ki!