Sztárszerelem

A tökéletes Laura

-         Oké, rendben, nekem ez is nagy segítség!

A maradék 20 percben Melisszának segítettem, annyiban, hogy elmondtam neki Krisztián milyennek írta meg Laura karakterét. Laura kívülről határozott fellépésű üzletasszony volt, belül viszont egy fiatal lány, aki önmagát kereste és fogalma sem volt, hogy mihez kezdjen az életével. Volt egy előre megírt forgatókönyv, az ölébe pottyant egy cég, tennie se kellett érte semmit, csak tanulni, ami neki könnyedén ment. De Laura mégis úgy érezte, hogy ez nem az ő saját élete, hogy nem a saját álmát éli, de fogalma sem volt arról, hogy mi érdekelné igazán. Szívesen lett volna színésznő, de divattervezőként is el tudta volna képzelni magát. Ezekkel szemben ott állt a kerttervezés és a lakberendezés. Nem létezhetett köztes állapot. Nem lehetett egyszerre színésznő és lakberendező.

-         Idő van csajok – dugta be a fejét az ajtón Tündi.

-         Megyünk már – pattantam fel és felrántottam Melisszát is az ágyról, aki nagyon nem akart onnan felkelni.

-         Le fogok bőgni! – pislogott rémülten. – Nem olvastam Krisztiánnak a könyveit és…

-         Adrin kívül senki sem olvasta – jegyezte meg Tündi. – Szinte mindenki a netet bújta vagy a könyvtárszobában kereste a könyvet, hogy alaposan felkészüljön.

-         Biztos nem az alapján fog dönteni, hogy ki olvasta a könyveit és ki nem. Nem azért vagyunk itt, hogy a könyveit megismerjük, hanem, hogy őt.

Hiába próbáltam megnyugtatni Melisszát, a szavaim süket fülekre találtak és egyre csak azt motyogta, hogy most elvágja magát Krisztiánnál, amiért nem bírt teljesíteni. Komolyan nem láttam még ennyire idegesnek és rémültnek senkit, mint most Melisszát. Akkor voltam utoljára ilyen rémült, amikor aput be kellett vinni a kórházba, mert fájlalta a mellkasát. Na, Melissza arcán most pontosan ez a rémület tükröződött, mint akkor az én arcomon.

A szalonban Zalán már várt minket, a dohányzóasztal tele üdítővel és nasival, levegőben vajas és sajtos popcorn illata terjengett. Azonnal befoglaltam az egyik kanapét és az ölembe vettem a hozzám legközelebb lévő popcornos tálat, majd felkaptam egy cseresznyés kólát és Melissza kezébe nyomtam.

-         Igyál – parancsoltam rá.

-         Nem iszok kólát!

-         Igyál! Kell a cukor!

Melissza remegő kezekkel vette el tőlem a kólás dobozt, de annyira remegtek az ujjai, hogy ki se bírta bontani, így segítettem neki, aztán Zalánra emeltem a tekintetem.

-         Ne hívjunk orvost? – kérdezte.

-         Nincs probléma. Kézben tartom a dolgot. Még szerencse, hogy könnyedén el tudom terelni mások figyelmét – szúrtam oda Annának és elégedetten láttam, hogy kisé összerezzent.

-         Rendben. Hölgyeim, a feladatot már ismeritek, azt viszont még nem tudjátok, hogy mi a mai feladat tétje. Nyilván egy randi Krisztiánnal, de nem akármilyen randi. A három legjobban teljesítő hölgy, randira fog menni Krisztiánnal, amit ők maguk szerveznek meg. Az elsőnek az a szerencséje, hogy ő döntheti el, mikorra akarja a randit, de én mindenkinek a szombatot ajánlom, ha olyat akar leszervezni, ami időigényes. A héten Krisztián három randin fog részt venni, a hét többi napján pedig ő fogja eldönteni, hogy kivel, vagy kikkel szeretné tölteni a napot. A Tv-n meg fog jelenni majd annak a neve, akit várunk a szobába. Mindenkinek sok sikert kívánok!

Melissza sápadtan nézett Zalán távolodó alakja után, aztán meghúzta a doboz tartalmát és idegesen belemarkolt az ölmben lévő popcornos tálba. Próbáltam mondani neki valami bíztatót, de tudtam, hogy üres szavakkal semmire sem megyek, attól nem fog megnyugodni, így a tekintetem tovább vándorolt a többiekre, akik vagy beszélgettek, vagy a telefonjukat bújták, lehetséges randi helyszínek után kutatva a neten. Ez egyszer én sem álltam ki a sorból és én is elkezdtem azon gondolkodni, hogy milyen randit szervezzek kettőnknek. Önteltség vagy sem tudtam, hogy első leszek Krisztiánnál, mivel a jelenlévők közül egyedül én ismertem teljesen Laurát, egyedül én nevettem és sírtam vele együtt és Krisztián nem véletlen választotta ezt a könyvet. Nekem akart kedvezni, és ettől hatalmasat nőtt a szememben, na meg jobban belopta magát a szívembe. Kihalásztam a telefonomat a zsebemből, megnyitottam a naptárt és a szombatra siklott a tekintetem, ahova már volt beírva program. Rányomtam és az emlékeztetőt elolvasva azonnal széles mosoly terült el az arcomon. A telefont visszasüllyesztettem a zsebembe és megnyugodva hátra dőltem. Már tudtam hova fogom magammal vinni Krisztiánt, most már csak azt kellett kitalálnom, hogy mivel teszem neki igazán emlékezetessé.