Sztárszerelem

Egy érdekes reggel

8 óra körül lehetett és éppen reggeliztünk, ez egyszer mindenki egyszerre volt jelen a konyhában, amikor Zalán belépett a konyhába, hat borítékot tartva a kezében.

-         Jó reggelt – mosolygott ránk és kihúzott egy szabad széket, aztán leült és elvett egy virslit a tálcáról. – Hogy érzitek magatokat eme csodás napon?

-         Csodásan – vágtam rá azonnal.

-         Milyen érzés még mindig itt lenni? - nézett rám szélesen mosolyogva.

-         Leírhatatlan gyönyörrel tölt el a tudat, hogy még itt lehetek eme falak között, és élvezhetem eme csodás hölgyek társaságát – szorítottam a mellkasomra a kezem.

-         Ne már Adri. Muszáj, hogy minden rólad szóljon? – kérdezte az egyik nő méltatlankodva.

Felvont szemöldökkel fordultam a hang forrása felé, és alaposan végig mértem az alacsony babaarcú lányt, akinek a hajáról már elkezdett lenőni a fekete festék. Oké, ez nem akkora tragédia, de az az igazság, hogy más cikizni valót nem is találtam rajta. Aranyos nő volt, az apró termetével, ezért is nem értettem, hogy miért kell beszólnia. Meg mi az, hogy minden rólam szól?

-         Oké. Ki szerint szól minden rólam? – dőltem hátra.

Az apró nőn kívül még egy kéz emelkedett a magasba, mindenki más hallgatott. Tekintetem ide oda járt az apró nő és a szőke hajú között, akinek az arca maszatos lett a ketchuptól, aztán legyintettem egy nagyot és előre hajolva a borítékokért nyúltam, de Zalán a kezemre csapott.

-         Lizi és Anna. Elmondanátok nekünk, hogy mi problémátok van Adriennel? Esetleg ellehetetlenített egy randit? – faggatta őket Zalán.

Láttam, hogy egyszerre két kamerás is felénk közelített, hogy semmiről se maradjanak le.

-         Hát, hogyne. Nem is ismerem őket, azt se tudom, mikor randiztak Krisztiánnal – mosolyogtam gúnyosan.

-         Ha tudnád se tettél volna semmit – szögezte le Melissza, mire meglepetten ránéztem. – Így igaz. Nem tudom miért bánt titeket, hogy Adrienn ilyen nyitott természetű, de én ki merem jelenteni, hogy ártani nem ártana egyikünknek sem. Hajnalban csak azért feljött, hogy Krisztiánnak és nekem meglegyen a közös reggeli rutinunk. Szerintem rajta kívül ezt senki se tette volna meg.

-         Jó, de ezt nem azért tettem, hogy szobrot állíts nekem!

-         Tudom! De nem szeretem az igazságtalanságot.

-         Azt még mindig nem tudjuk, hogy mi a baja Lizinek és Annának.

-         Szerintem engedd el Zalán. Úgyse fognak mondani semmit. Majd készítesz velük egy rövid kis videót, amiben elmondják, mi nem tetszik nekik. Lapozhatnánk? A borítékok – emlékeztettem jövetelének okára.

-         Nekem pontosan ez nem tetszik! Hogy mindig meg akarod mondani, hogy mikor mi következzen, és parancsolgatni akarsz a stábnak! Nem tudod hol a határ, feljebb valónak érzed magad nálunk és mindenkinek teszed a szépet, azt hiszed, hogy mindenki kedvel téged, holott csak megtűrnek, mert érdekesebbé teszed a műsort, de ha nem így lenne már rég nem lennél itt!

Érdeklődve meredtem a szőke hajú nő, vagyis Anna kiborulására, szavai nem bántottak meg, mert tudtam nincs igaza. Már régen megtanultam nem magamra venni az ilyenfajta áskálódást. Anna csak féltékeny volt és így próbált olyan helyzetet generálni, amiből én jönnék ki rosszul. De arra várhatott, hogy úgy ugrok, ahogy ő fütyül.