Szabályszegők Előrendelhető!

4. fejezet

Tíz perccel később csendült fel a fiúk hangja, labda pattogtatások és harsány nevetések vonták magukra a figyelmem. Zsebembe süllyesztettem a telefonom és a korlátra támaszkodva kerestem a tekintetemmel a képekről ismert Zane-t.

A srácok mind egytől egyig egységes, sötétkék mezben álltak neki a bemelegítő köröknek. A cipőjük csikorgott a parkettán futás közben, azonban nem tudtam tovább az öltözékükkel foglalkozni, mert a tekintetem véletlenül összeakadt egy ismerős szempárral. A sor elején futott, alacsonyabb termet volt, mint a mögötte loholó srác, de határozott testtartásával elegendő tekintélyt parancsolt, hogy mindenki engedelmeskedjen neki. Úgy tűnt Dominic vezeti a bemelegítést, aki le sem vette a tekintetét rólam, amint megpillantott.

Nagyot nyeltem, aztán a mögötte sorakozó fiúkra kezdtem el koncentrálni, de sehol sem láttam az Instagram fotókon szereplő röplabdást. Pedig tüzetesen megvizsgáltam mindegyiket, amennyire csak tudtam ilyen távolságban. Bíztam benne, hogy csak késik, így elüldögéltem egy ideig.

Érdeklődve figyeltem, ahogy a futás után labdázni kezdenek. Dominic habár háttal állt nekem, de így is többször pillantottam az irányába, mint szerettem volna. El akartam felejteni, hogy tőle kaptam az első kosaramat, mégse tudtam nem őt bámulni. A megjelenése annyira magára parancsolta a tekintetem, a sötétkék ujjatlan alatt nem viselt a többiekhez hasonlóan fekete aláöltözőt, így tökéletes rálátást nyertem kidolgozott izmaira.

A labdás bemelegítés után feladatot váltottak és neki álltak a komolyabb gyakorlatoknak.

– Hol a francba van Zane? Nem voltam elég érhető tegnap, hogy mindenki érjen ide? – csendült fel Dominic ideges hangja.

A srácok nem válaszoltak neki, ami még inkább csak szította látszólagos dühét.

– Carter! Állj be feladni! – utasított egy szőke, alacsony srácot és a háló felé mutatott. – Gavin! Te menj át a túloldalra és fogadd be az ütéseket! Mindenki más a helyére! – kiabálta. Pontosan úgy nézett ki, mint aki szívén viseli a csapat sorsát. Feszült volt és az első ütése teljesen levett a lábamról. Olyan erősen ütötte meg a Carter által passzolt labdát, hogy azt még a szemben álló csapattársuk se tudta egykönnyen levenni. Egészen a plafonig repült szegény srác alkarjáról, amit utána meg is dörzsölt.

Leültem a székre, lábamat a korlátnak támasztottam és kedvtelenül vettem tudomásul, hogy most már, ha akarnék se tudnék hazamenni. Meg kellett várnom az utolsó buszt, ami nem sokkal hat előtt indul.

Csalódottan vettem tudomásul, hogy Zane nem jelent meg később se az edzésen, így a vége előtt nem sokkal fogtam a cuccom és elindultam a legközelebbi buszmegállóba, hogy elérjem az utolsó járatot. Hevesen dobogó szívvel caplattam a sötét utcán, majd szálltam fel és foglaltam helyet egyedüli utasként. Remegő lábakkal vártam, hogy tíz perc múlva megálljon, hogy utána gyorsan elszaladhassak a lakásomhoz. Minden egyes zárat illetve kallantyút a helyére akartam fordítani, hogy a lehető legbiztonságosabb környezetet biztosítsak magamnak. Azonban addig még volt vissza pár perc, ami csak rontott az idegességemen.

Az ablakon keresztül szemléltem a sötét utcákat és egyre erősödő félelemmel szemléltem az ismerős környéket. Mielőtt viszont belezuhanhattam volna ebbe a fojtogató érzésbe, a telefonom rezgett egyet, ami kizökkentett a gondolataimból.

Megnyitottam értesítést, a tekintetem pedig elkerekedett, ahogy elolvastam a sorokat.

Dominic üzenete: Szia. Nem gondoltam volna, hogy a tegnapiak után kíváncsi leszel még rám. Engem kerestél? Vagy mit csináltál a lelátón?

Lucy üzenete: Szia. Nem téged kerestelek.

Dominic üzenete: Igen, valamiért volt egy ilyen megérzésem, de gondoltam azért rákérezek. Túl gyanús volt, hogy majdnem az egész edzést végig ülted, de nem vártál meg.