Szabályszegők Előrendelhető!

1. fejezet

– Nincsenek jegyzeteim, mástól kérd el, kislány – dörmögte, mintha csak egy szürke kisegér lettem volna, egy stréber, aki kivételes alkalommal hanyagolta a mintadiák szerepét. A kislány megszólítást nem tudtam, hogy a kettőnk közti elenyésző korkülönbségre értette-e, amiről nem is tudtam, hogy tudatában van, mivel egészen idáig még csak egy szempillantást sem pazarolt rám, vagy csupán nem látott a személyemben azonos súlycsoportot, akivel érdemes lenne leállni beszélni. A válaszomat se várta meg, pördült egyet a tengelye körül, hogy a lépcsőn haladva ne zúgjon le, majd laza léptekkel folytatta az útját.

– Nem jegyzetek kellenek! Meghallgatnál, kérlek? – kérdeztem, miközben gyorsabbra vettem az iramot. Ő volt az első és egyelőre az egyetlen jelöltem erre a feladatra és nem hagyhattam, hogy annyi belefektetett idő és energia után esélyt se adva faképnél hagyjon.

Sose gondoltam volna, hogy valaha egy srác után fogok futni, pedig most pontosan ez történt. Méghozzá egy olyan fiú után, akiről három épkézláb mondatot sem tudtam elmakogni. Semmit se tudtam róla, ami érdemben hozzájárult volna ahhoz, hogy az ismerem őt kifejezést elmondhassam magamról, mégis fel akartam ajánlani neki a testem.

– Mit akarsz? – fújtatott. Unottnak tűnt, mintha semmi kedve nem lett volna hozzám. Pedig ha tudná, hogy milyen ajánlattal lapul a tarsolyomban, talán nem ezt mondaná!

– Barátság extrákkal kapcsolatot – mondtam ki a szavakat rezzenéstelenül, habár a gondolataim tornádóként kavarogtak a fejemben. Egészen eddig tartott ki a fesztelenségem, mert ettől a pillanattól kezdve, hogy kimondtam, nem volt visszaút. Hátam mögé rejtettem kezeimet, hogy ne lássa az ideges matatást.

A nehezén túl vagyok, most már csak tartani kell a magabiztos szerepet. Ha belelökőm magam a mélyvízbe, csak megtanulok úszni, nem?

Dom arcán először a meglepettség aztán a zavar vonásai jelentkeztek. Az ajkai szétnyíltak és csak nézett rám, értetlenül. Végül megrázta a fejét és grimaszolva szólalt meg:

– Mi van? – ráncolta homlokát. Kellett egy kis idő, hogy felocsúdjon a kezdeti sokkból, de úgy tűnt, hogy most már köztünk van és képes a kommunikációra, így hát folytattam a felvezetést.

– Jól hallottad. Ha belemész, később megbeszélhetjük a részleteket – közöltem vele a tényeket. Eddig – már amennyire –, a forgatókönyv pontosan az elképzeléseim szerint haladt. Fél sikernek számított, hogy megállt és hagyott beszélni. Olyan szemérmetlenül mért végig, hogy a szívem egyre hevesebben kezdett el verni, a szám pedig kiszáradt, minta vattát nyeltem volna.

– Azt se tudom, hogy ki vagy, miért mennék bele? – kérdezte gyanakvóan. Tetszett, hogy nem ugrott bele ész nélkül, én pedig nem árultam zsákbamacskát, így kertelés nélkül belekezdtem a magyarázásba, fenntartva a látszatot.

– Lucy Knightley, heló! Az ok pedig: húsz évesen egyetlen egyszer sem voltam szerelmes és mostmár kezdem gáznak érzni, hogy valószínűleg az egész egyetemen én vagyok az egyetlen, aki még mindig érintetlen. Nem szándékozom tovább húzni az időt és esetleges híresztelések áldozatává esni, tudod hogy néhány lány mennyire kegyetlen tud lenni. Persze nem akartam ilyen radikális lépésekhez folyamodni, de hát egyszer élünk, nem? Más választásom nem igen maradt – hadartam érzelemmentesen. Az ajkamon harapdálni kezdtem a bőrt. Nagyon igyekeztem, hogy semmilyen érzelmet ne vetítsek ki felé, amiből leszűrhetné a gondolataimat. Nem tudtam volna hasznomra fordítani, ha elcsuklik a hangom felkavart állapotomban. Tartanom kellett magam a higgadt és nyugodt szónoklathoz.

Dom ismét pár másodpercig csak meredt rám, mint aki képtelen feldolgozni az információhullámot. A félelem csak nőtt és nőtt bennem, míg a reakciójára vártam. Ötletem sincs mi rendítette meg jobban; hogy a látszat szerint ennyire lazán fejest ugranék egy kötöttségek nélküli kapcsolatba vagy az, hogy sose voltam még senkivel.

– Neked valami elkattant a fejedben, kislány! A szűz lányok nem vágynak arra, amire éppen kérsz engem – fejtette ki a véleményét, majd igazított a hátán pihenő táska pántján. A válláról lecsúszott a fekete anyag és a mellette heverő pad tetejére lendítette. Koppant, mikor a tablet az asztal felületéhez csapódott.

Ez jó jelnek tűnt, hosszú beszélgetésre adott következtetés, az elutasítás esélyét csökkentve. Ez már háromnegyed siker!

– Igen tudom. Lenne néhány feltételem is, de ezek elenyészőek a véleményem szerint. Nem részesülsz hátrányos helyzetben általuk – mondtam diplomatikusan, hogy meggyőzzem.

Az arcára hirtelen hatalmas mosoly terült szét, majd fogta magát, átlendítette bal lábát az egyik széken és a háttámlára támaszkodva kényelembe helyezte magát.

– Hallgatom őket, mik lennének azok a feltételek? – nézett rám mézes-mázas vigyorral.

A nyitottsága megnyugtatott és egyszerre keltett bennem nyugtalanságot. Biztos voltam benne, hogy ezek után nem fog nemet mondani az ajánlatomra, azt viszont nem dolgoztam fel teljesen, hogy pontosan mibe is kevertem magam.

Az elképzelés közel sem volt ennyire ijesztő, mint az esély, hogy megvalósulhat.

Ha tetszett, kérlek jelezd egy csillaggal és kommenttel! 🥰

Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre!🥰

Ha nem akarsz lemaradni semmiről, tudsz követni:

Ig.: vorosviktoriawriter

Tiktok: vorosviktoria_

2023.05.06.