Moral Of The Story || Lando Norris ✅

Tizenkilencedik Rész

– Sajnálom. – szólaltam meg, mikor láttam Ali nem képes beszélgetést kezdeményezni. Megrázta a fejét és a száját egy vonalba préselte.

...

Az est folyamán még néha-néha eszembe jutott az, hogy miért is vagyok itt. A dolgozáson kívül semmi egyéb dolgom sincs. Meg persze kipróbálom élvezni ezeket a pár napokat a különböző országokban. Ez a sport pedig..összehozta az embereket. Mindegy, hogy melyik országban voltak, milyen körülmények között: mikor ott ültek a kijelző előtt vagy személyesen az üléseken, akkor megszűnt az életük összes gondja, és csakis egyre tudtak koncentrálni: a sportra.

A tevékenységek összehozták az embereket. Mégha nehezesen is.

Csak a vacsorára tudtam gondolni, mikor az óra éjfélt ütött. Arra tudtam csak gondolni, hogy Pierreel leszek mindvégig; őrülten izgatott vagyok. Már a sebeim se fájnak. Még nyomuk van a kezeimen, de már kevésbé fáj, mint mikor frissen voltak. Ali szerencsére nem kérdőjelezte meg a hegeket: pedig eléggé egyértelműek voltak a kezemen.

...

– Jó reggelt! – Ali megbökte a vállamat. Megfordultam, remélve, hogy így békén hagyj engem a fiú; de a munka nemsokká indult, s Ali is rendesen izgatott volt a mai nap miatt. Hangosan felnyögtem, mikor bizony leesett, hogy nincs más választásom, mint hogy dolgozni menni.

– Hagyj – nyöszögtem Alinak. A fiú felült és hallottam távolodó lépteit, ahogyan a fürdő felé indul. Ali tényleg békén hagyott- legalábbis egy kis időre.

A következő pillanatban már ujból mellettem volt és bökdöste a vállamat. Lassan felültem, s kócos hajamra tekintettem, ami a szemeimbe lógott. Idegesen próbáltam őket elfújni, de a számtalan próbálkozásra is sikertelenül jártam.

Kidugtam az egyik lábamat a takaró alól és belebujtam a papucsomba. Elcsoszogtam a konyháig, ahol öntöttem magamnak egy kis vizet, majd miután azt megittam a fürdő felé vettem az irányt, hol megmostam az arcomat.

Később felöltöztem a csapatom ruháiban, s Ali kezébe nyomtam a tegnapi eltett Paddock club jegyeit. A fiú hálásan a nyakába akasztotta az értékes, drága jegyeket, majd bepakoltam a táskámba az alap cuccokat, amik kelletek. Utána egy gyors körbe nézés után már úton is voltunk a pálya felé az egyik kibérelt kocsival.

– Hogy aludtál? – kérdeztem Alitol a kocsiban. A fiú nem mondott semmit egy ideig és csak a szemét dörzsölte, aztán sóhajtott.

– Amúgy egész jól. Ezek a matracok sokkal jobbak, mint nekem van otthon – tört ki belőle a nevetés. Én is elnevettem magamat, majd beparkoltam a pálya előtti, kocsiknak kijelölt parkolási helyre. Ali volt az első, aki kiszállt a kocsiból, míg én türelmesen szettem össze a szétpakolt cuccaimat a kocsiba. Miután kivettem a kulcsot a lyukból, utána én is kiszálltam, és Alival mellettem a vaskapuk felé vettem az irányt.

– Lando még mindig zaklat? – kérdezte Ali, megtörve a csendet. A fiúra pillantottam és néman felmértem az arcát, majd vissza pillantottam a vaskapu felé. Utána újbol Alira, mostmár egy kisebb mosollyal az arcomon.

– Honnan tudtad, hogy ő zaklatott tegnap? – a fiú feltette a kezeit, jelezve, hogy ő ártatlan; pedig egyértelműen nem volt az. Megforgattam a szemeimet és a kártyámat leolvastattam az egyik kapunál, majd mikor az sikeresen elfogadta, én beléptem és megvártam Alit.