Moral Of The Story || Lando Norris ✅

Tizenkilencedik Rész

Valerie Rácz

Furcsálva pillantottam a telefonom kijelzőjére és sóhajtottam. Már megint az elejétől kezdődik a fiú egész siránkozása. Idegesen megdörzsöltem a homlokomat, s Ali beszélgetésével próbáltam ignorálni a folyamatosan villogó telefonomat.

– Mi a baj? – hallottam Ali-t. Szemeim találkozták az ő szemeivel és haboztam, mielőtt válaszoltam neki.

– Semmi. Csak zaklatnak engem. – mosolyogtam. Ali bólintott és vissza tért az előbbi beszélgetéshez.

Lassan elhalkult a társalgás köztem és Ali között, majd nemsokára már nem is szóltunk egymáshoz. Csendesen élveztük az ételt, amit kifizettünk korábban és közbe mindketten a történteken gondolkodtunk. Örültem, hogy itt volt velem a legjobb barátom, és még jobban örültem annak, hogy beszélgethettem valakivel esténként. A munka mellett most már megint volt valaki, akivel elvoltam.

Felálltunk az asztaltol, mikor befejeztük a vacsoránkat. A tányérokat takarosan egymásra tettük és hátra hagytuk az asztalon, majd egymás mellett menve a kijárat felé tartottunk, ahol, miután átléptük az ajtón, elkezdtünk beszélgetni a kajáról és arrol, hogy miért lehetett ott Lando az étterembe.

– Ja, szerintem hülyeség az egész, – folytattam Alival elkezdett láncmeneti gondolatainkat és véleményeinket. Útközbe több munkatársammal is összetalálkoztam, így néha leállt a beszélgetés köztünk, hogy tudjak nekik köszönni.

– De akkor biztos, hogy nincs semmi köztetek? – kérdezte őszintén. Zsebre tettem a kezeimet és a fiúra pillantottam, akivel szemkontaktust tartottam egy rövid időre.

– Miért lenne? – kérdeztem vissza, miközben össze ráncoltam a homlokomat. Ali megvonta a vállait és közbe rövid időre behunyta a szemeit.

– Nem tudom. Lando illik hozzád. – lökte meg a vállamat hülyeségből, mire én elmosolyodtam a viccein. Ali tényleg sok mindenhez értett- de a szerelmi ügyekhez nem nagyon.

– Lehetetlenség. Landoval soha nem lesz semmi. – romboltam le az egykorú fiú vágyait. Kifújta magábol a levegőt, s utunkat csendbe folytattuk, közbe pedig a kilátást élveztük.

...

– Na, akkor! Beszélgessünk. Őszintén. – nézett rám Ali, miután bezártam a hotel szobánk ajtaját. Felvontam az egyik szemöldökömet és letettem a kulcsot az asztalra, miközben kigomboltam a kabátomat.

– Ez nem érhet rá holnap? – kérdeztem őszintén. Ali megrázta a fejét, mire én hangosan felnyögtem, s lehuppantam a fekete hajú fiú mellé.

– Érzel valamit Pierre iránt? – kérdezte. A kérdés gondolkodásba küldött engem, s elbambultam, miközben a fapadlot néztem. Egyértelműen éreztem valamit Pierre iránt, de nem tudtam pontosan, hogy mit.

– Persze. Irántad is érzek valamit, hisz a legjobb barátom vagy. – néztem rá Alira.

– De én nem pont ilyenre gondoltam, – kezdett bele a mondatába a fiú. – Hanem szerelemre. –

– Ez furcsa kérdés, amúgy nem tudom pontosan mit érzek Pierre iránt. Vegyes érzelmeim vannak. – Ali bólintott. Nehezebben esett neki, hogy megértse azt, hogy nem mindig lehetek egyértelmű. Ali ehez már rég hozzászokott- mégha nem is tetszett neki.