Az Ördögön Túl <Befejezett✅️>

24.rész

-Legalább beszopod a pénzem?-próbálok meg újra fizetni.
Csak egy kibaszott kávét akarok,ennyire nagy baj ez?!-döntöm neki a homlokom az üvegnek.
-Akkor nem kávézok.-szegem fel sértődötten az állam,majd visszamegyek a helyemre.
-Kész a kávéja uram!-szólal meg az automata.
-Hozd ide te köcsög.-motyogom feltápászkodva a padról.
-Kössz.-iszok bele a koffeinnel tele italba.
Ez nagyon szar ízű,kritikán aluli.
Előveszem a telefonom,és tárcsázok.

-Halo,Angela,tudnál hozni kávét a kórházba?-kérlelem szépen hátha hoz.
-Bajod esett? Mondtam,hogy nem kellene ott lenned,én mondtam.-halványul el a hangja.
Már a lelki szemeim előtt látom,hogy a temetést szervezi.
-Neem,Angeal,hála az Istennek nem én sérültek meg hanem Emily.-mosolyodok el.
-Inkább te sérültek volna meg,mint az a jószívű kislány.Nathaniel te olyan bunkó vagy.-csörög valamit a telefon másik végén.
-Jószívű?-köpöm vissza a kávét a poharakba.
-Igen jószívű..egy légynek sem tudna ártani.-lágyul meg a hangja.
-Akkor te nem tudod milyen nagy hárpia.-nyílnak nagyra a szemeim.
-Igen akkor viszek kávét,és akkor bemehetek Emilyhez.-lelkesedik fel.
-Nem mehetsz be.-szívom élesen a levegőt.
-Miért?-kérdezi egy kis idő után.
-Mert még most műtik,már 17 perce.-pislogok egyet hosszan,hogy ne kezdjek el idegeskedni.
-Mingyárt ott vagyok!-teszi rám a telefont.

A kávémat nem bírtam megint,ezért sajnos ki kellett hogy dobjam a kukába.
-Minden rendben lesz,meg fog gyógyulni.-lép mellém egy tök idegen ápoló.
-Maga meg honnan tudja?-dörrenek rá.
-Én csak biztatni szerettem volna,de ha nem,akkor nem.-Fordul el sértődötten,és elmegy.
-Anyádat bíztasd.-mérem végig távolról.
Úgy utálom azokat az embereket,akik csak azt mondják,hogy Megoldod,Sikerülni fog,Meggyógyult....

Nem tudják biztosan.

-Mivan?-húzom el a zöld gombot,amin Aiden neve villogott.
-Figyu főnök,én hazajöttem,de gyere te is,mert a játszószobába valaki nagyon magányos.-visszhangzik Aid hangja.
-Megyek.-csapom le a telefont,és felállok a helyemről.
Végre levezetem a feszültségem.-nyújtózkodok nagyot,és elindulok ki a kórházból.

A lépcsőn,ahogy futok lefelé,a piros szőnyegen,találkozok Angelával.
-Te tényleg siettél.-nézek rá elismerően.
-Szerintem is,de hova-hova?-fordul utánam.
-Haza,van még egy kis elintézni valóm,nemsokára visszajövök.-kacsintok az asszonyra,amire már csak legyint egyet.
-Vigyázz az úton.-mosolyog egyet,aztán ő is folytatja az útját.
-Meglesz.-lépek ki az ajtón.

Elkocogok a kocsimig,majd beülök.
Ráteszem a kezem a kormányra,de nem csinálok semmit.Csak szorítom.
Miért szopat engem folyamatosan az élet?-ejtem le a kezem az ölembe.

Nat szedd már össze magad,ez így nem működik!-mantrázom magamban.
Gyújtást adok a terepjáróra,benyomom a kuplungot,sebességbe rakom,és elindulok.

A rádióból szóló zene ritmusára,dobolok az ujjammal a váltón.
Most kezd sötétedni.szürkület van.
A látási viszonyok szarok.
Minimális köd van leszállva az útra.
Az erdőt ketté hasító szakaszon haladok,amely nem mindennapi látványt nyújt.
A természet egyik félelmetesebb,egyben gyönyörűbb oldalát mutatta be.
Kicsit le is lassítok,mert alig látni már valamit.
Még öt perc,és otthon vagyok.-gyorsítok egy kicsit az autóval.
Az erdő elsuhanó fáit nézem,és egyre kevesebb van.Majd megszakad a folyó miett,aminek a hídján most megyek át.
Ez is de szép.-bólogatok csodálkozva.

...

A feljárónkra leparkolok,és nyugodtan kiszállok.
Teljesen besötétedett,de ami késik nem múlik kedves doki.-vigyorgok pszichopata módjára.
Ahogy beléptem a házba,nem is köszöntem senkinek,hanem egyből mentem le a pincébe.
A lefelé vezető lépcsők,vészjóslóan nyikorogtak alattam.

Egy pillanatra megállok a hangszigetelt szoba előtt,majd benyitok.
-Lám lám,valami gond van?-nézem a két kezével kikötözött embert.

-Az van.-néz fel rám,furcsa éllel a hangjába.

-Majd megszokod.-rántok vállat.

-Van egy ajánlatom.-húzok oda elé egy széket,de tisztes távolságra.-Tehát,az az ajánlatom,hogy beszélgetünk,és szétloccsantom a fejed,vaaagy amit jobban szeretek,megkínozlak,és utána loccsantom szét a fejed.-Támaszkodok meg az államon.

-Nem köpöm be a társaimat,ne is álmodj róla.-nevet fel harsányan.

-Akkor így jártál.-rántok vállat.-Tudod van az a mondás,hogy "mindenki a saját sorsának a kovácsa."-állok fel a székről,és a páncélszekrény felé indulok.

-Rosszul döntöttél haver.-nézek rá egy pillanatra.
A szekrényhez tartozó kulccsal kinyitom a zárat,és elkezdem kiszedegetni a kellékeket.
Olló,kés,recés kés, só, citromlé,szög,kalapács,és így tovább...
-Utolsó lehetőség.-nézek mélyen a szemébe,és megrázom a kezemben lévő kalapácsot.
-Kurva anyád.-rázza a fejét lemondóan.
-Anyám jó ember volt,őt ne szidd.-szórnak szikrát a szemeim.
-Mintaanya ugye?-vigyorog erőltetetten.
-Igen mintaanya.-dobom felé a kést,ami a vállába érkezik.

-ÁUUHHHHRJ.-feszíti meg a testét,a fájdalom hatására.
-Fáj?-lökdösöm a kést a vállában.
-Tippehlj köcsögh.-liheg a fejét hátrahajtva.
-Akkor ez is fáj igaz?-fogom meg a markolatot,és elkezdem a vállától lefelé húzni.-ÁAAHHHRRG.-feszül meg az oldala.
Mindent vér borít,és húsdarabok.
A folyadék vízesésként folyik alanyunkból,de nem állok le...az még korai lenne.
A kést kirántom a testéből,majd félrerakom.
Ez egy rövidke kínzás lesz.-veszem kezembe a szögeket a kalapáccsal együtt.
-Ehhez le kell,hogy ülj.-tolom oda neki a széket a lába alá.
-Engedelmeskedj,mert itt én vagyok a főnök oké?-vigyorgok az arcába.
-Ki küldött?-fordítok neki hátat.
-Az ellenséged,akit nem fogsz tudni teljesen legyőzni.-nyögi ki amire vártam.
-Aidennel mit akartál csinálni?-Fordulok vissza egy lépéssel.
-Ő csak kísérlet volt..rád pályáztam.-rángatózik a láncokon.
-Orvoshoz képest,eléggé elcseszted a hivatásod.-Lököm rá a székre,majd lekötözöm.
-És most mit akarsz?Ham?-provokálja ki magának a legrosszabbat.
-Szöget verni a térdedbe.-eresztek el egy félmosolyt.
-Kreativitás határtalan.-vesz mély levegőket.

-Ahány rossz válasz,annyi szög.-nézek le az emberre.

Köszönöm szépen,hogy elolvastad, nemsokára jön a kövi rész.

Pusziii <3