Deadly Week [Kozuke Kenma x Reader]

1. Fejezet

[Teljes Név]

Július közepe tájékán már javában beköszöntött a nyár, a nappalok sokkal hosszabbak lettek, ami egészen furcsa volt, mint mindig, amikor még nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy este kilenckor még nincs teljes sötétség. Őszintén szólva szeretem ezt az időt, kihasználhatom azt, hogy megannyi egybe ruhám van,  aminek szoknya a vége. Ez nagyban segít abban, hogy a nyári gyakran több, mint harminc fokban se olvadjak el, habár be kell vallanom, hogy a kisbolt légkondija azért sokkal nagyobb segítség. Anélkül még szoknyában is szenvednék; talán miután lefolytam a földre, nyomban el is párolognék. 

A nevem [Teljes Név], és jelenleg 21 éves vagyok. Mindig is szerettem a virágokkal foglalkozni, ezért nem is bántam meg egyáltalán, amikor édesanyám arról kérdezett meg, lenne-e kedvem segíteni neki a virágboltjában. Legyen az a növények gondozása, a vásárlóknak való segítség, vagy virágkötés. Minden egyes pillanatát imádtam, amit abban a helyiségben tölthettem. Nem volt kicsi, de túlságosan nagy sem,  egyszerűen csak tökéletes. Éppen ezért, miután abbahagytam a tanulmányaimat úgy döntöttem, hogy hivatalosan is itt szeretnék dolgozni, és azóta boldogan élem az életemet. Reggel felkelek, hét órakor kinyitok, este ötig pedig jöhetnek is a vendégek. 

Nos, igen...Tanulmányok. Ami azt illeti, a Nekoma Középiskolába jártam. Nem voltam túl népszerű, ami nem is volt baj, hiszen sosem szerettem volna hírnévre szert tenni, nekem elég volt az, hogy voltak igazi barátaim.
Már az első évben szemet vetettem a röplabda klubra, pontosabban a menedzser posztra. Szerettem volna megpróbálni valami sulin kívüli elfoglaltságot, és lám, fel is vettek. A második félévben már a klub tagja voltam, ahol ugyanis megismertem azt a fiút, aki oly' sok mindent adott nekem...

És sok mindent el is vett.

Időt, legfőképpen. Amit nem kaphatok vissza, márpedig én szeretem olyanra fordítani az időmet, amiről tudom, hogy nem bánom meg. De hiszen, nem gondolhattam volna azt hogy a kapcsolatunkba vetett idő később minden lesz, csak érdemes nem. 

Valamiből tanulnia is kell az embernek, nem igaz? Na igen. Kenma egy hatalmas lecke volt az életemben, amelyet úgy tudnék elképzelni, mint egy tíz-húsz oldalas fejezetet egy tankönyvben, "Elfecsérelt idő" címszó alatt. 

Nem, mintha nem léptem volna túl rajta. Dehogynem. Csupán nem szeretek visszaemlékezni rá, a hétköznapjaimban már rég nincs jelen a fiú, illetve- néha, amikor tétlen óráimban rákukkantok a Youtubera, és az ajánlások között fel-feltűnik egy videója. Mindig is az interneten akart dolgozni, hát, bejött neki a dolog. Nem akarok neki rosszat, de azért mindig megnyomom a "Nem érdekel" funkciót, ha látok egy videót a csatornájáról. Merthogy tényleg csak ez van a dolog mögött.

Nem érdekel.

Hála neki azonban, megismertem pár fontos személyt az életemben. Kuroo például továbbra is a mindennapjaim része, ami azért elég furcsa, tekintettel arra hogy ő Kenma legjobb barátja is, de őróla sosem beszélünk. Egyszer említettem a fiúnak, hogy nem szeretnék többet beszélni róla, és Kuroo azóta egy szót sem ejtett róla, amiért hálás vagyok. Ő volt a csapat kapitánya, és megjegyzem, remekül végezte a dolgát, jelenleg pedig ügyvédként dolgozik. 

A másik -egyben legfontosabb barátom- Ayaka. Egész életemet végigkísérte a lány, ugyanis anyukáink legjobb barátnők, ezért természetesen már pelenkás korunkban a legtöbb időt együtt töltöttük. A legjobb barátnőm, és remélem, hogy ez így is fog maradni, hiszen nagyon sok mindenen mentünk keresztül együtt, legyen szó arról, hogy az én- vagy az ő szíve tört össze; együtt voltunk. És ez erősítette a kapcsolatunkat, és magunkat is.

Nem sokkal azután, hogy Ayakát és Kuroot bemutattam egymásnak, egy párrá is váltak, aminek igazán örültem, és még mindig örülök, hiszen véleményem szerint tökéletesen kiegészítik egymást. Azóta is együtt vannak, és úgy veszem észre, hogy minden egyes nappal egyre csak közelebb, és közelebb kerülnek egymáshoz, és ezáltal ők maguk is jobb emberré válnak, időről időre.

-Yo, [Név]! -Emlegetett személy. A virágos bolt kis csengője, mely a bejárati ajtó felett helyezkedik el rögtön meg is szólalt, amint Kuroo kinyitotta az öreg tölgyből készült ajtót. Mosolyogva fordultam felé, miközben kezeim között egy vörös rózsákkal teli csokrot szorongattam.

-Szia Kuroo! -Átadom neki a rózsákat -Tessék, ahogy szeretted volna. 

-Köszi -Biccent - Remélem tetszeni fog Ayakának, azt szeretném, hogyha a ma este tökéletessé válna.

-Ezzel nem tudok vitatkozni. Egy öt éves évforduló azért már nagy szám -Kacsintok, majd kíváncsian hozzáteszem- Esetleg gyűrűt nem tervezel húzni az ujjára?

-Ezt ne mondd el, de nem véletlenül spórolok már fél éve. Jövőre meg szeretném kérni a kezét -Vigyorodik el, mire örömömet először nem tudom hova tenni, végül ugrok egy kicsit, majd egy gyors ölelésbe zárom a férfit. 

-Annyira aranyosak vagytok együtt! Biztosan igent mondd majd. Csupán azt nem tudom, hogy fogom ezt majd titokban tartani előtte -Gondolkodok.

-Csak fél évet bírj ki, légyszíves. Januárban szeretném feltenni a nagy kérdést. 

-Talán kibírom~.

-Na és te? Nincs senki? -Biccenti félre a fejét kíváncsian, mire megforgatom a szemeimet -Ne már, nem kell mindig így reagálnod, amikor felmerül ez a kérdés. 

-De igen. Nem szeretnék még kapcsolatot.

-[Név]...

-Csak szeretnék magammal foglalkozni addig, ameddig nem lesz valakim. Érted? Ennyi az egész.

-Hát rendben...Mindenesetre, én most megyek. Azért hívj, ha valami baj van!

-Te is, Kuroo! -Legyintek, hiszen mire feleszmélek, már csak a távolodó alakját pillantom meg. Megrázom a fejemet, miközben arra gondolok, hogy ezek ketten semmit sem változtak. Még mindig fülig szerelmesek egymásba, és én ennek hihetetlenül örülök. 

Nem sokkal később, miután bezártam a boltot, a telefonom csörgésére leszek figyelmes.

-Ayaka, szia! -Köszöntöm mosolygósan.

-[Név] képzeld, képzeld! Ezt el kell mondanom, de mindjárt mennem kell, mert Kurooval találkozok! Na mindegy, az a lényeg, hogy mivel az egyik könyvem, amely nem rég jelent meg, sikeresen befutott, apukám pedig készült egy meglepetéssel!

-Milyen meglepetéssel...?-Ráncolom össze a szemöldökömet, de azért egy mosoly bújik meg arcomon.

-Elintézte, hogy az egyik közeli ismerősének a hoteljában, név szerint a Sakura Hotelben szállhassunk meg! Kapnánk mindent, masszást-

-Ezt így, nekünk? -Döbbenek meg.

-Nos, szó szerint azt mondta, hogy mehetek azzal, akivel szeretnék, de hát természetes, hogy ti lesztek azok, akikkel meg szeretném ezt ünnepelni! -Csicsergi védtelenül boldog hangon. Nem szeretném lerombolni a kedvét azzal, hogy nem megyek, pedig egyáltalán nem szeretek hotelben megszállni, de hát, most az egyszer lehet ilyet is, nem? Ráadásul úgy tudom, hogy a Sakura hotel nincs is a közelben, egy teljesen másik városban van, szóval hogyha kicsit kimozdulok, és körbenézelődök, abból nem lehet nagy baj, nem igaz? 

-Remek ötlet, Ayaka -Mosolygok -Pontosan mikor lesz ez? 

-Jövő héten hétfőn megyünk, és péntekig maradunk.

-Wow, hát...Öhmm...

-Ne aggódj, ha lesz valami, vagy nem érezzünk jól magunkat, úgyis elmegyünk előbb. De hiszen csak mi leszünk ott, senki idegen, szóval ki ne érezné jól magát, nem igaz? 

-De...Igaz.

///Itt is van az első fejezet, ahogy ígértem. :) Remélem eddig elnyerte a tetszéseteket!///