Élet/Halál - Alice in Borderland

3.fejezet - Az első játék

Boldog új évet kívánok mindenkinek! <33

Nagy nehezen felálltam a földről. A jobb lábam sajogott, a bal karomat pedig alaposan beüthettem az ütközéskor, mert alig bírtam megmozdítani a fájdalomtól. Ismét körbenéztem. A szél csendesen fújt, a nap szikrázóan sütött. Embereknek viszont nyoma sem volt. Visszaindultam a zebrán a park irányába. Az utakon nem volt senki, az autók mozdulatlanul álltak. A park is teljesen kihalt volt.

Otthagyva a parkot, újra a zebrához értem, ahol bementem az egyik patikába. A bolt üresen állt, sehol egy vásárló vagy egy eladó. A polcokhoz lépve szemügyre vettem a kötszereket, majd leemeltem egy vastagabb fáslit. Kiléptem a boltból és az egyik padra leülve kibontottam a csomagot. A fáslit elővettem és elkezdtem szorosan rátekerni a karomra. Rögzítettem a kötést, majd elővettem a táskámból a vizesüvegemet és szemügyre vettem a benne lévő vizet. Nem tűnt rossznak, így lecsavartam a kupakot és belekortyoltam. Semmi baja nem volt. Elővettem a zsebemből a telefonomat, azonban hiába nyomkodtam a kijelzőt és a gombokat, nem kapcsolt be. Az épületeken lévő óriáskijelzők is sötétek voltak.

- Mi a franc? Ezek szerint az elektromos eszközök sem működnek itt – motyogtam halkan.

Visszacsúsztattam a zsebembe a telefont és körbenéztem. A szemem megakadt az egyik bolton, ahová a lányokkal ugrottunk be néha próbák és edzések után, hogy innivalót vegyünk magunknak. Odasiettem és beléptem az ajtón. Szereztem néhány zacskót, és levettem a polcról néhány nagy üveg vizet és mentolos rágót. A gyümölcsöktől elvettem néhány almát és banánt, valamint az édességektől néhány müzliszeletet.

A zacskókkal együtt kiléptem a boltból és újra visszaültem a padra. Elővettem az egyik almát lassan elrágcsáltam. Miután végeztem, úgy döntöttem, elsétálok a nyilvános mosdókhoz a metrónál, hátha találkozom ott valakivel, és választ kaphatok arra, mi ez az egész és hová tűntek az emberek.

Amikor odaértem, változatlanul nem találtam senkit, így néhány perc téblábolás után feladtam és visszasétáltam a padhoz. Ötletem sem volt, mihez kellene kezdenem, ezért megint leültem és megszokásból bedugtam a fülhallgatóimat, majd rájöttem, hogy nem működik a telefonom. Sóhajtottam, és eltettem a fülhallgatóimat. Hátradőltem és behunytam a szemem. A nap melegen sütött, és a lágy szél hamarosan elálmosított. Mire észbe kaphattam volna, már elszenderedtem egy időre.

Amikor felébredtem, már erősen szürkület volt. Felálltam a padról és kinyújtózkodtam. Arra gondoltam, teszek egy kört a környéken, hátha mégis összefutok valakikkel.

Elindultam, ezúttal a parkkal ellentétes irányba. Az utak, épületek semmit sem változtak, csak éppen egy lélek sem járt ott. Teljesen kihalt volt a környék. Lassan haladtam és alaposan szemügyre vettem az utakat, ahol jártam. Közben egyre kevésbé sajogott a lábam, és most, hogy bekötöztem a karomat, ott is egyre kevésbé éreztem a fájdalmat.

Egy órája sétálhattam, ami alatt senkivel nem akadtam össze, amikor valahol a szemem előtt felgyulladt egy fény. Nagyon megörültem, ez emberek jelenlétére utalhatott. Azonnal elindultam a fény felé, ami pont arra vezetett, amerről jöttem. Mikor visszaértem a zebrához, a szemem előtt kibontakozott egy hatalmas világító tábla, amin egy „Erre található a játékaréna" és egy nyíl virított, ami jobbra mutatott.

- „Játékaréna"? – mormoltam. – Mit jelenthet ez? Milyen játékra utalhat?

Jobb ötlet híján eldöntöttem, hogy megkeresem ezt a játékarénát, hátha találkozom egy emberrel.

Amikor jobbra néztem, az égen vörös fényt fedeztem fel, ami alighanem a játékaréna fénye volt.

Elindultam a megadott irányba. Néhány perc gyaloglás után meg is érkeztem egy nagyobb épülethez, amin a „Játékaréna" felirat égett.