A mi történetünk

2. rész

Az első óra nyugodtan telt. Fogjuk rá. Na jó még se. Egész órán Kamillát figyeltem. Aki idővel megunta ezt és elég hangosan rám szólt, hogy "ne bámulj már bazdmeg". Körülbelül a fél osztály nevetni kezdet. Köszi Kamilla. Viszont a nap további része tényleg unalmasan telt. Nem igazán sikerült az első nap barátokat szereznem, de még csak ma jöttem először ez változhat. Jelenleg amúgy is fontosabb dolgom van. Ki kell bekülnöm Kamillával. Sajnos nehezebb dolgom van mint hittem. Nem sokára megtudjátok az okát.

A nap végeztével elindultam haza felé. Úgy döntöttem nem erőltettem ma már a beszélgetést Kamillával. Fél úton beugrottam a kisboltba. Eszembe jutott, hogy tegnap elfelejtettem üdítőt venni. Pekemre megint ott volt Kamilla.
- Már megint itt vagy? - kérdezte.
- Igen. Én is ide járok vásárolni. Még mindig apukádal élsz? Hogy van? - kérdeztem. Próbáltam vinni egy kicsit a beszélgetést hátha a bunkozás kívül más is elhagyja a száját.
- Igen. Jól van. Köszi. - hát ez tömör volt, de legalább oda tette, hogy köszi. Ez már haladás.
- És te jól vagy?
- Miért érdekel? Miért kérdezel engem ilyen hülyeségekről? Nem tudnál egyszerűen csak újra eltűni? - a boltban minden szem ránk szegeződött. Kamilla szemei könnyesek lettek.
- Kamilla én... - próbáltam elkezdeni, de nem tudtam befejezni. Kirohant a boltból. Utána siettem. Egyik pillanatról másikra azt vettem észre, hogy valaki elkap hátulról. Nem láttam tisztán, hogy ki volt az, de nem is ő volt a lényeg hanem a másik srác aki szembe állt velem. Egy magas, kétszer olyan vastag fiú mint én. Össze voltam zavarodva.
- Te vagy az új srác? - kérdezte.
- Igen, de szerintem ehez nem kell lefognotok, hogy megkérdezétek. - válaszoltam. A srác gyomron ütött. Tényleg nem értettem mi folyik itt.
- Hallottam, hogy egésznap a barátnőmet bámulod. - folytatta mintha mi sem történt volna.
- Tesó azt sem tudom ki a barátnőd. - nyögtem ki, de nem volt időm fel lélegezzni mert még egyszer megütött.
- Kamilla az én barátnőm ezt jegyezd meg. - ismételten megütött. A fiú aki hátulról fogott ell engedett. Össze estem, de láttam ahogy távolodnak. Kamillát sehol sem találtam. Legalább nem nézte végig ezt az egészet.

Egy ideig a földön maradtam. Nem tudtam fel kelni.
- Jól vagy Ethan? - hallottam egy hangot, de senkit se láttam. - Láttom találkoztál Clayékel.
- Te ki vagy? - kérdeztem kisé komásan. Oldalra pillantva láttam, hogy egy szőke, jó képű srác volt az. Tipikusan az a kinézetű fiú akiért az egész iskola megvan veszve.
- Nem emlékszel rám? Egy osztályba járunk. Jamie vagyok. - mutatkozott be.
- Igen rémlik valami. - Nem. Gőzöm sincs róla ki ő. - Köszönöm, hogy segítettél.
- Ez csak természetes. - mondta kedvesen. - Mivel haragitottad magadra Clayt már az első napodon?
- Azon akadt ki, hogy Kamillát figyeltem.
- Tenyleg el is felejtettem ők járnak már egy jó ideje, de miért pont Kamilla? Ő nem éppen a legkedvesebb lány az osztályban. Te magad is észre vehetted ezt az órán.
- Ebben tévedsz. Kamilla egy nagyon kedves jó szívű lány, de egy kicsit tenlyeg megváltozott.
- Te ismered őt? - kérdezte érdeklődve.
- Igen már kiskorúnk óta ismerjük egymást.
- Akkor miért ilyen le kezelő veled is?
- Ez egy hosszú történet.
- Van időm, de egy perc már is jövök. - Jamie be sietett a kisboltba. Pár perccel később két kavával jött vissza. Le ült mellém a kezembe nyomta az egyiket és várta, hogy mesélni kezdjek. Neki is elmondtam a történettet kettőnkről. A reakciója nyilván való volt.
- Te hülye vagy? - kérdezte Jamie.
- Igen már én is rá jöttem, hogy az vagyok.
- Figyelj Ethan. Részben tényleg az vagy, de egy gyerek voltál és sok volt hirtelen ez az egész. Egyértelmű, hogy le sokkoltál. Megértem, hogy helyre kell hoznod a hibádat, de megéri? - kérdezte aggódva.
- Teljesen megéri. - válaszoltam.
- Rendben Ethan ha így érzel én nem foglak megállitani. - mosolygott rám. - Jaj már enyi az idő. Ideje lenne haza mennünk.
- Igen igazad van. Köszönöm, hogy segítettél.
- Ez csak természetes Ethan. - kezét fogtunk és mind ketten elindultunk haza felé. A kínos első naptól és az elverésen kívül szerintem egy jó nap volt. Legalább sikerült szereznem egy barátott is.

A másnap ugyan olyan élet kedvel indult mint a tegnapi. (Vagyis a semminél kicsit több). Az iskolában is minden ugyan olyan volt mint tegnap.
- Jó reggelt Kamilla. - köszöntem.
- Jó reggelt. - köszönt vissza. Nem tettem fel további hülye kérdéseket. Egyszerűen elő vettem a könyveket amik az első órára kellettek és vártam a tanárt. Kamillának viszont volt mondandój. - Hallottam mi történt tegnap. Bocsánatott kérek.
- Semmi baj. Kitől tudtad meg? - kérdeztem.
Jamie mesélte el. - sejtettem, hogy ő mondta el. Talán enyivel is, de segíteni akart.
- Ó, értem.
- De ez nem jelenti azt, hogy barátok vagyunk Ethan. - és enyi volt a kedves Kamilla.
Kamilla... - kezdtem volna meg, de a tanár pont belépet.

Az óra egyszerűen telt. Most nem bámultam Kamillát. Csak zakatolt az agyam. Nem tudom mit tegyek. Mivel tudnám kiengesztelni?
- Szia Ethan. - lépett hozzám Jamie.
- Szia Jamie.
- Hogy haladsz?
- Már mint? - néztem értetlenül.
- Jaj Ethan. Kamilláról beszélek. Láttam ahogy dumáltatok óra elején. - mondta kuncogva.
- Nem igazán beszélgettünk. Csak bocsánatot kért a tegnapiért. - meséltem Jamienek. - Tip, hogy mit kellene tennem?
- Te ismered a legjobb. Mi tenné boldoggá?
- Hát ajándékokkal nem fogom újra építeni a barátságunk az már biztos.
- Minden lány szereti az ajándékokat Ethan. - mosolyogta el magát Jamie.
- Nem Jamie. Kamillát nem veszed meg. Sokan próbálkoztak már ezzel.
- Én hiszek neked Ethan.
- Egy opciók maradt. Nyíltan megbeszélem vele az egészet. - mondtam.
- Biztos jó ötlet ez? Eddig sem sikerült.
- Meg kell próbálnom Jamie.

A nap további részében ismét nem szoltam Kamillához, de nem hagytam enyiben a dolgot. Órák után az iskola előtt vártam rá és reménykedtem, hogy egyedül lesz. Az idő elég hűvös lett. Nem vártam sokáig, de majd megfagytam.
- Kamilla! - szóltam oda.
- Ethan? Mióta állsz itt? Látszik rajtad, hogy mindjárt megfagysz. Egyáltalán miért vagy még itt? - jó látni, hogy azért még aggódik értem kicsit.
- Nem rég óta csak. Ismersz. Nem bírom a hideget.
- Igen tudom, de tényleg mit keresel itt? - tette fel a kérdést újra.
- Rád vártam Kamilla, hogy megbeszéljünk mindent. - ez akkár romantikusan is ki sülhetett volna, de reszkedtem mint a nyárfa levél.
- Értem, de nem ma. Most szépen haza mész és fél melegszel... nem akarom, hogy megfáz. - Kamilla kicsit elpirult.
- Rendben. Igazad van.
- Nekem mindig. Szia. - elköszönt és elsétált.

Ma se tudtunk megbeszélni semmit, de mondhatni, hogy már azért előrébb járok mint eddig. Remélem holnap nagyobb szerencsém lesz...