Valóra vált álom |18+|

14. Boldogság

Emma szemszöge

A sötétségen kívül semmit nem láttam, így a többi érzékszervemre kellet hagyatkoznom. Éreztem, ahogy finoman csókolgatja a nyakam egyik oldalát, míg el nem ért a mellemig. Egyik kezével a jobb melletem vette kezelésbe össze csípte a mellbimbóm, amitől felsziszentem. Másik mellemet a szája vette kezelésbe, csókolgatta, harapdálta, mintha csak erre született volna a szája.

Már ekkor is közel voltam a végéhez, vonaglottam alatta, de csak ekkor jött a java. Hírtelen fájdalom nyilalt először az egyik majd a másik mellembe is. Elsőre nem tudtam elképzelni mi az, de aztán megcsapott a felismerés, mellbimbó csipeszek.

-Áhh. - nyögtem a fájdalomtól.

-Nyugi édes, hidd el jó lesz. - nem csak a hangjával próbált nyugtatni, hanem az érintésével is.

Égő melleimet kezdte simogatni, majd egyik keze lejjebb vándorolt, míg el nem érte a cél helyét. Nyelve is társult a kezéhez, szívta, nyalta a nagyajkam. Majd egy újját becsúsztatta és ingerelt tovább, nem sokkal később csatlakozott még egy újja.

-Ahh, Luke. Kéhrlek. - nyögtem neki. Már nem bírtam tovább.

-Nyugalom édes, még nincs itt az ideje.

A súly eltűnt rólam, elment. Pár másodperccel később újra főlem tornyosult és hirtelen, de finoman be csúsztatta férfiasságát. Lassan kezdett ki-be mozogni, majd fokozta a tempót. Épült bennem az orgazmus és hirtelen ki is tört.

-Lukee. - nevét sikítva élveztem el.

Abban a pillanatban lerántotta melleimről a csipeszeket és még egyszer elélveztem. Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan újra eltudok, de ő bizonyította, hogy igen. Lökött még párat és ő is megkönnyebült. Nehéz teste rám omlott, majd egy hirtelen mozdulattal átfordított, hogy én legyek felül ő pedig alul.

-Milyen volt? - óvatosan lehúzta rólam a szemkötőt.

-Eszméletlen. - pihegtem.

Még mindig nem rendeződött a légzésem. Olyan csodálatos érzés volt kielégülve feküdni rajta, pár perc se kellet és elnyomott az álom.

Az elkövetkező hónapok álomszerűek voltak. Minden reggel együtt mentünk suliba, ahol bár nem ültünk egymás mellet, mégis sok időt töltöttünk együtt. Az osztály nagyon jól fogadta a hírt, persze kaptam egy pár gyilkos pillantást, de nem foglalkoztam velük.

Délutánonként szinte soha nem végeztünk egy időben, így legtöbbször az edzőteremben találkoztunk és lenyomtunk egy edzést négyesben, Joshékkal. Utána sokszor tanultunk együtt, főként az érettségire. A jegyeink nagyon szépek voltak és jó úton haladtunk a céljaink megvalósításához.

A céljaink megrémítettek. Az álom ekkor kezdett el rossz álommá válni. Februárban eljött az idő, hogy leadjuk a jelentkezéseinket. Luke a Harvard Egyetem üzleti karára jelentkezett, ami nem kis távolság Malibutól, bár maradni én se szerettem volna. A Seattleben található Washingtoni Egyetem, orvostudományi karára jelentkeztem.

Márciusban mindketten letettük a középfokú nyelvizsgát németből és ezerrel készültünk az érettségire. Luke matematikából és informatikából tett emelt szintűt én pedig biológiából és kémiából.

A rengeteg tanulás meghozta gyümölcsét. Szín ötösre éretségiztünk mindketten, ezért hatalmas volt a boldogságunk. Luke anyukája felvetette az ötletet, hogy valamikor a szüleimmel és tesómmal menjünk át hozzájuk egy vacsorára. Anyáéknak is tetszett az ötlet, így július első szombatján este átmentünk hozzájuk.

Lucy kitett magáért, több féle sültet is készített hozzájuk pedig volt rizs, krumplipüre és hasábburgonya is köretként. A hatalmas étkező asztalnál gyűltünk össze.

-Miranda, olyan jó újra látni benneteket. - kapott egy hatalmas ölelést anya.

-Ted, hát te most se vagy alacsonyabb - nevettek fel Lucy viccén.

Apa tényleg nagyon magas a maga 190 centiméterével, anya 175 centiméteréhez is, na de Lucy még magassarkúban se közelíti meg őket. Tesóm örökölte a magasságukat, a 185 centimétert is meghaladta, míg én a 160 centimmel kullogtam a sor végén.

-Biztos te vagy Markus. Nagyon örülök a találkozásnak. - nyújtotta kezét Luke édesapja a tesóm felé.

-Részemről az öröm, Byron. - kezet fogtak, majd Lucytól kapott egy hatalmas ölelést és mind asztalhoz ültünk.

-Próbáltam több félét készíteni, hogy mindenki megtalálja a kedvencét, remélem sikerült. Jó éjtvágyat! - nagy mosollyal az arcán ült le Lucy.

-Jó éjtvágyat. - vágtuk rá egyszerre miközben mindenki neki látott falatozni.

-Jól tudom, hogy te már végeztél az egyetemen Markus? - kérdezte Byron.

-Még nem végeztem, de ez az utolsó félévem. - válaszolta a bátyám.

-És melyik egyetemre jársz? - Lucy is kiváncsiskodott.

-A Kaliforniai egyetemre járok, számítástechnika szakra.

-Kemény szakot választottál és mi a helyzet a sporttal? - most Byronon volt a sor.

-Nem egyszerű az biztos, de az orvosinál könnyebb. Amúgy az UCLA Bruins kosárlabda csapat tagja vagyok a kezdetek óta.

-Egyetértek veled. Az orvosi nem egyszerű, de Emma nagyon ügyes...

-Elnézést, hogy közbe vágok drágám. - szakította félbe Byron. - De szeretném megragadni a pillanatot és gratulálni nektek gyerekek. - nézett felénk. - Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy nagyon büszkék vagyunk rátok. Mindketten letettetek 2 emelt szintű érettségit és egy-egy nyelvizsgát a többi tárgy mellet, szerintem már önmagában ez is hatalmas nagy dolog, na de az, hogy szín ötösre végeztetek. Mégegyszer nagyon gratulálok nektek, büszkék vagyunk rátok és biztos vagyok benne, hogy felvesznek benneteket az álmaitok egyetemére. Kívánom nektek, hogy így legyen és a nagy távolság ellenére is kitartson szerelmetek. - könny szökött a szemembe.

-Köszönjük szépen. - válaszoltuk mindketten majd megöleltük őt is és Lucyt is. Azután apa is fel állt.

-Byron minden szavával egyet értek, nagyon büszkék vagyunk rátok. Gratulálunk nektek. Teljesüljön minden álmotok. - újabb ölelések következtek.

-Mielőtt elfelejtem, nemsokára Emmának meglesz a jogosítványa. Reméljük elsőre. - viccelődött.

-Kösz apa. - néztem felé mérgesen, de meg se kottyant neki a nagy nevetésben.

-Szóval szeretnénk benneteket meghívni majd egy vacsorára, hogy azt is méltó képpen megünnepeljük. Az időpont majd kiderül. - itt újra mindenki nevetésben tört ki.

Byron szavai letörtek. Az a helyzet, hogy még nem beszéltünk arról, hogy mi lesz ha egyetemre megyünk. Már csak egy hónapunk van, ami nem túl sok idő, de akárhányszor felhozom a témát, Luke azt mondja, hogy még van időnk és majd megbeszéljük, ha itt az ideje.

A vacsora nagyon jól telt, még jobban megismerhettük egymás családját és azt hiszem komoly barátságok alakultak ki a szüleink között. Késő este anyáék haza indultak, én pedig Lukéknál maradtam.

Már mindketten lefürödtünk és az ágyban feküdtünk egymás mellet. A kedvem még mindig nem volt tökéletes, aggasztott a jövőnk kérdése. Luknak is feltűnt.

-Mi a baj szerelmem?

-Semmi. - zártam le egyszerűen.

-De van valami, látom rajtad. Nekem elmondhatod.

-Csak tudod, mi lesz, ha elkezdődik az egyetem és messze leszünk egymástól. - egy könnycsepp gördült le az arcomon.

-Édesem, megoldjuk. Minden nap beszélünk majd és amikor csak lehet meglátogatjuk egymást. Emiatt ne aggódj. Hihetetlenül szeretlek. - kaptam egy csókot.

Amiből kettő lett, majd három és a végén 4 orgazmus és 2 óra alvás.