Viszlát Barcelona! Irány Párizs!

135 7 2
                                    

A nevem Letícia Alonso.
27 éves vagyok jelenleg Barcelonában élek, de 3 nap múlva elutazunk Párizsba a legjobb barátnőmmel Laura Fernandezzel.
Most pakolom éppen a bőröndömet tele ruhákkal és az egyéb fontos dolgaimmal.
Mert úgy terveztük, hogy Párizsban maradunk elég sokáig így ezt a lakást már nem látjuk viszont.
Már nem bírok tovább itt maradni, senkim sincs Laurán kívül, ő az egyetlen és legjobb barátnőm.
Nem nagyon bízom senkiben, mióta Alexander úgy beszélt velem.
Nem bírtuk egymás mellett folyton folyvást csak veszekedtünk és már nem volt olyan a kapcsolatunk mint az első két hónapban.
Fél évet voltunk együtt, az alatt az idő alatt nagyon megváltozott az utolsó hónapban meg is akart erőszakolni, mivel nem voltam hajlandó lefeküdni vele egyszer sem.
Túl korainak éreztem mert már az első héten azt szerette volna.
De én még nem álltam készen rá, amit közöltem is vele és azt mondta, hogy megérti amivel nem is lett volna gond ha nem azzal nyagatott volna másnap is és az elkövetkezendő időkben is.

2 nappal később:

Ma indul a gépünk Párizsba 15 órakor már nagyon izgulunk, hogy milyen lesz is ott élni.
Lauraval most indultunk ki a reptérre kb fél óra az út a reptérig így még volt időnk mivel csak most lesz 2 óra.
De jobb előbb oda érni.
Most érkeztünk meg a reptérre jelenleg 14:36 van.

- Ahjj Laura nagyon izgulok!- mondtam a barátnőmnek aki ott ült mellettem.

- Én is Letti ha ez megnyugtat!- mondta nevetve.

Tehát Laura, ő egy életvidám lány akit már középiskola óta ismerek.
Nagyon kedves mindenkivel és segítőkész, még persze gyönyörű.
Barna hosszú haj, kék szem, gyönyörű arc és szép alakja van.
170 cm magas.

Nekem barna hátam közepéig erő hajam van és barna szemem, szeplőim is vannak.
173 cm magas vagyok.

Nagyon hamar eltelt az idő míg a repülőn ültünk.
Olyan este 7 óra lehetett mikor elmentünk a  berendezett lakásunkhoz.
Laura egyik ismerőse lakott itt de állítólag nem volt itt sok időt csak 2 hetet.
Meg is látszott mindenhol rend volt és tisztaság.
2 szoba mindkettőből nyílt egy fürdő, 1 nappali egybe bontva az étkezővel és egy előtér, mindkét szobához volt erkély és elég tágas volt.
Szerencsére elférünk szóval nincs gond.
Miután körül néztünk ki pakoltuk a bőröndjeinket elmentünk fürdeni, utána pedig aludni.

Sziasztok itt is lenne az első rész remélem tetszik nektek, ha igen kérlek értékeljétek!❤❤
Nem sokára jön majd a második rész is!
További szép napot/ estét kívánok!
Puszi!❤❤

A Brazilok Gyémántja♡ |Neymar Jr.|Where stories live. Discover now