𝐄𝐋𝐋𝐄𝐍𝐒𝐙𝐄𝐍𝐕 - 𝐦𝐚𝐫𝐯𝐞𝐥 𝐟𝐟

Karácsony, Strange

A csend, az eső kopogása, az óra kattogása, a kinti bemorajló csapatunk szórakozott beszélgetése, nevetései, a némaság ami kettőnk közé telepedett... Fojtogató volt. A döbbenet kísért minket - Őt azért, mert kimondta, engem pedig mert... Kimondta.

Szeret.

Elismerte, hogy szeret. A férfi akinek semmi nem tetszik, akinek semmi nem jó, aki inkább bújik el mint jöjjön elő, aki minden egyes nap harcol a vitáinkban... Szeret.

James Buchanan Barnes szeret engem. Az érzelmetlen, bunkó ezzel együtt pedig imádnivaló és törődő...

-Mit mondtál? - suttogtam döbbenten, ajkaim elé kapva kezeimet.

-Jól hallottad.

-Nem vagyok benne biztos, hogy hallottam e egyáltalán. - meredtem rá motyogva.

-Hallottad, Jhonson. Látom rajtad. - mondta.

-Barnes, Én... - kezdtem egy újabb keserves csönddel teli 5 perc után.

-Ne mondj semmit. Hallottad - lépett el előlem. - Most pedig nyugodj le, és hagyd abba a felesleges hisztit - biccentett, majd a kilincset megragadva hagyott ott egymagam.

A szentestém ezután egyhangúan telt. Nem beszélt velem, szerintem el is hagyta az épületet, tekintve hogy nem is láttam többet.
Nem volt rossz az estém, se az éjszakám, csajos programunk volt - Pepper, Nat, Wanda és én film maratont tartottuk a maradék sütivel, bejglivel és forraltborral.

Másnap reggel a többiekhez képest korán keltem és már reggel kilencre felöltöztem. Thor reggelivel ügyködött. Nem köszöntem, nem mentem oda, csak kabátom zipzárját felhúzva húztam fejembe sapkámat és léptem be a liftbe. Az idegesítő csengő jelzett, lementem, majd megint - nyílt az ajtó és Barnes állt előttem.

Megrökönyödve néztem fel, Ő pedig a szemöldökét ráncolva nézett végig rajtam, s ő be lépett.

Nem szólt semmit, méregetett. A liftből kilépve dobtam vállamra a táskámat és meg sem álltam Strange lakásáig. 

Nem,nem azért mentem oda, hogy ott is maradjak, újra meneküljek, esetleg új életet kezdjek Barnes kettős érzelmei miatt, és mert őrült lettem, hanem csak karácsonyozni és idegesíteni a férfit.

Sikeresen elrángattam a karácsonyi vásárba, ahol minden csupa csillám, boldogság és ünnep - amikor is összetalálkoztunk a többiekkel.

A csokis popcornt a számba tömve torpantam meg, amikor Strange felnézett mobiljából, forró kávéját fogva kezében. 

Natasha megilletődve nézett végig rajtunk, hebegve-habogva valamit a töbieknek, Steve pedig azonnal megbökve Wanda vállát érte el, hogy a lány azonnal megpördüljön cukorkáját rágcsálva. Barnes pedig, zsebébe csúsztatva a kezeit meredt végig rajtam a világ legundorodottabb tekintetével.

-Itt vannak a barátaid. -jegyezte meg Strange gúnyosan.

-Mintha csak nem vettem volna már észre. Tökéletes megfigyelés volt.

-A barátod nagyon mérges.

-Nem a barátom.

-Lehet, ezért mérges -vonta össze a szemöldökét.

-Mit tudsz te erről? - indultam el a másik irányba.

-Mindent tudok.

-Semmit nem tudsz.

-Csak hiszed Blair. 

-Túl sok mindent képzelsz magadról -pördültem hátra, lépkedve a tömegben.

-Én nem, de Te igen -szürcsölt kávéjába.

-Imádsz.

-Csak hiszed -nevetett fel.

Jesszusom, Strange nevetett. Velem. Egy társaságban. Strange nevetett!

-Ez se fordult még elő - vigyorogtam, kiszökkengetve a tömegből, lakása felé. 

- Ne szokj hozzá.

-Oh ismerd el, vicces vagyok.

-Egy kicsit sem! - rázta a fejét. 

-Hé, Strange. Te mit dolgozol? - lassítottam le, tanakodva.

-Jaj, ne. Itt vagyunk.

-Tudom. Te vagy a titkos és rejtélyes férfi akiről semmit sem tudni, csak azt, hogy az egója az egekben és, hogy eléggé unalmas, de...

-Ne fogd vissza magad.

-Őszinte vagyok.

-Inkább idióta. 

-Mond csak, mond csak. Nem tagadhatod meg az igazat.

-Egye fene. De te sem.

-Ismersz egy úgy nevezett Amanda Swedlint? - kérdeztem,  mire megtorpanva nézett rám. 

-Mit akarsz te tőle?

-Eltűntetni a képből. - rántottam meg a vállam.

-Te őrült vagy. 

-Jesszusom, ne kezd el Te is -ráztam a fejem.

-Nem kezdem, de tudod  hogy igazam van.

-Nem nincs. Nekem van igazam. El kell tűnnie.

-Valóban, de..

-Szóval azt mondod igazam van.

-Nem.

-De el kell tűnnie.

-Igen.

-Szóval, igazam van.

-Valamennyire.

-Szóval igazam van?

-Nem ezt mondtam.

-De igazam van.

-Hagyd abba.

-Nem hagyom. Tudod, hogy igazam van -néztem rá. 

-Nagy tervek.

-Ne gyere ezzel. Te is. Te főleg ne. Nem ismersz Strange. 

-Jobban ismerlek, mint hinnéd-rántott vállat.

-El kell tűnnie, meg kell ölni, csak veszélyt jelent a világra.

-Hagyd abba.

-Nem. Ha folyton csak tologatjuk , ha hagyjuk hogy minél több ideje legyen bármit kitervelni... a helyzet csak rosszabb lesz! Miért nem hallgat rám az égvilágon senki? - mérgelődtem.

-Hagyd abba! -szólt rám. 

-Nem.

-Tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű. 

-Mikor mondtam, hogy egyszerű? -kiáltottam rá.

-Fejezd be, gyerekes vagy! -szólt rám erélyesen. 

-Nem hagyom abba, az Istenit! Ne hallgattasatok el, nem feleslegesen jártatom a szám! Időt pazarlunk, lehet már csak a tökéletes alkalomra vár, bármit csinálhat mi meg semmit nem tehetünk ellene! - hadartam. -Lehet, mi vagyunk a célpont, lehet a Hydra, lehet a kormány, a világ, az ikrek, Barnes, bárki! Akár Te, Akár Én! Miért hagyjuk, hogy a végzetünkbe fussunk? -nevettem fel hitetlenül.

-Raven, állj le! -kiáltott rám mérgesen, Én pedig döbbenten megakadva léptem hátra azonnal. Strange szemei azonnal kikerekedtek, elhallgattott, döbbenten nézett rám. 

-Raven?

-Nem..nem úgy értettem.  - szabadkozott azonnal.

-Ki az a Raven?