Oh Apuci

32.

Kikeltem az ágyból, előszedtem a ruhákat és elkezdtem készülödni. Tényleg pár perc múlva vissza jött.
-Na kész vagy, akkor mehetünk?- kérdezte egy cuki mosollyal.
-Mehetünk!- bólintottam egyet. El is indultunk. A folyosó után kiértünk egy nagyobb tére, mire megéreztem valami kajának az illatotát. Újra éhes lettem és ezt a hasam is jelezte, úgy, hogy erősen megfeszült.- Ohm... Mark?-
-Igen Kirus?- fordította vissza a fejét, hogy rám tudjon nézni.
-Tudod... Mióta be kerültem abba az orvosi szobába, azóta nem ettem semmit és hát...- értetlen fejet vágott.
-Oh... Nem tudtam, de igen veszek neked valamit. Már új a büfés szerencsére. Bár mondjuk a régi nem tudna talpra állni, se úgy lerendeztük.- nevetett egyet, mire én csak mosolyogva figyeltem.- Mit kérsz?-
-Hát szerintem a gofrit azt hanyagoljuk, szóval legyen egy Hot Dog.-
-Okess.- vártunk néhány percet és kész is lett. Megint elindultunk, csak most én közben falatoztam.- Na finom?- kérdezte mosolyogva, mert én csak tömtem magamaba.
-Nagyon! Köszi, hogy vettél! Kérsz egy harit?- nyújtottam felé. Ő meg heves bólogatással, bele harapott egy nagyot.- Hey! Azért nekem is hagyjál!- mondtam mosolyogva, mire ő csak hörcsög pofával meredt rám, mire én elkezdtem rajta nevetni. Abba hagytuk ezt a kis akciót és mentünk tovább. Egy tök új folyosón sétáltunk, mert nem volt egyeltalán ismerős. Út közben megálltunk egy ajtónál.
-Ez itt az én kis irodám. Innen kell nekem pár papír, amit még le kell adnom. Addig itt maradsz?-
-Hát persze!- kinyitotta az ajtót. Nem sokkal volt mássabb, mint Leoné. Csak egy oicit kisebb volt és nen volt úgymond annyira kidíszítve. Leültem ugyan úgy a kényelmes székre és elhelyezkedtem. Az asztalon volt egy kisebb vekker ami fél 3-at mutatott. Elszaladt picit az idő, de annyira nem is rossz. Hamarabb fogok Leonnal haza menni és vele aludni is. Mark gyors kivette a papírokat és el is indult a dolgára. Én csak kényelmesen elhelyezkedtem és gondolkoztam.
Azért kell bejönnöm minden nap, mert meg akarnak ölni? De itt se vagyok biztonságban, mert hiszen már egy ember is megkisérlezte hátha megfulladok egy kemény valamiben. Azt hittem így, hogy bejárok ide, többet leszek Leonnal, de valahogy nem érzem ezt. Egy csomó helyre ugyan úgy szaladgál és azt se tudhatom meg, hogy hova mert akkor megint én vagyok az aki nem bír be kussolni. Eddig a bent lévő időm nagyát az Markkal töltöttem, meg a kórházi ággyal. Az utóbbi, meg nem volt annyira jó. Az északa se volt velem ott senki, pedig akik meg akarnak ölni azok simán megtehették volna. Leonnak kellett volna bent maradnia, de ő valamiért mégse volt itt. Már csak azt kéne, hogy mért nem? Értem, hogy ez a munka helye és, hogy nem tudd annyira vigyázni rám, de azért, hogy teljesen egyedül hagyni. Legalább valami őrt kaptam volna, de még azt se. Mondjuk egyeltalán örüljek, hogy volt bent egy pohár víz. De meg kéne értenem Leont. Hisz a büfést is miatta rúgták ki. Ő segített be ebbe. Meg ha ő nem talál meg akkor az is lehet, hogy már rég meghaltam volna. Ha ő nincs akkor én se lennék már. Elkéne fogadnom, hogy ez tényleg a munka helye és nem azért hozz be ide, hogy velem foglalkozon, hanem azért, hogy megvédjen. Igen. Nem ő a hibás, hanem én. Én gondolok rosszra miközben nem kéne. A nagy gondolkozásomat Mark zavarta meg.
-Na itt vagyok! Bocsi, egy picit elhúzódott.- ránéztem a kis vekkere és hát eltelt 2 és fél óra.- Remélem nem unatkoztál nagyon.-
-Mhm.- ráztam a fejem.- Egyeltalán nem unatkoztam. Át gondoltam ezt az egészet. Tudod amit mondtam és már nagyon sok mindent tisztán láttok.- ujjongtam.
-Na ennek örülök! Gyere menjünk Leonhoz. Mentek haza.-
-Okess!- nagyon megörültem ennek a hírnek. Ezen a nap csak egyszer láttam. Ideje újra.

611 words