Háromszög || Sárkányok Háza ff. || SZÜNETEL

Első találkozás

Alys végül erőt véve magán elkezdte csomagjait kipakolni. Ezzel is lefoglalta magát a vacsoráig.
Miután ezzel végzett, ablakát kinyitva a várost látta maga előtt, utána pedig a tengert. Legalább a kilátás szép volt, ha más nem is nyerte el annyira a tetszését. Számára a királyi család stílusa nem egyezett meg az övével. Reménykedett, hogy időben ezt is megszokja, panaszkodni sem szeretett volna.
Negatív gondolatait újra elhesegette és nyugtatta magát, hogy minden rendben lesz. Az élete tökéletes irányban haladt, ahogy azt szüleitől hallgatta. Ebben a reményben ringatta magát.
Gondolatmenetéből kopogás zökkentette ki. Nyílt az ajtó és egy lovag lépett be. Alys egyből kihúzva magát fogadta.
- Ser Erryk vagyok, hercegnő. Engem kértek fel az ön személyes védelmére. Várják önt a vacsorán. - hajolt meg a fiatal lány előtt és kitarta az ajtót, jelezve, hogy ideje indulni.
- Köszönöm, Ser! - bólintott felé és kilépett a hideg folyosóra. Egyedül itt biztosan eltévedne. Ser Erryk pedig olyan könnyedén vezette a lányt, hogy pár kanyar után meg is érkeztek. A hatalmas fa ajtók tárva nyitva voltak kitámasztva, így Alys kilesve a lovag mögül látta is a hosszú asztalt megtérítve, gyertyákkal világítva.
Ültek az asztalnál és mindenki felé pillantott, mikor belépett a terembe.
A lány most úgy érezte, hogy fűzője egyre szorosabbá válik testén és egyre nehezebb levegőt vennie.
- Alys hercegnő! - határozott, ám lágy hang üdvözölte először, fején a koronával. Tehát ő Viserys király. - Üdvözöllek udvarunkban! - mosolygott kedvesen a lányra. - Kedves feleségemmel találkoztál már. - mutatott maga mellé, ahol Alicent foglalt helyet szokásos zöld ruhájában. - Ő itt Aegon herceg, legidősebb fiú gyermekem. - Alys követte tekintetével az illetőket. Aegon tekintete végig szambázott a lányon, nem is próbálta palástolni. Elkönyvelte magában, hogy unokahuga tényleg annyira gyönyörű, mint ahogy mesélték neki. - Mellette a kisebbik lányom, Helaena hercegnő, aki Aegon felesége, és kettő unokám büszke édesanyja. - Helaena mosolya volt eddig a legkedvesebb, amit a lány kapott, mióta megérkezett. Annyira alázatosnak, és ártatlannak tűnt, hogy ha nem ezüst szőke haja lenne, már ezzel kérdőre lehetne vonni a Targaryen nevét. - Ő pedig... - hatás szünetet tartott, mielőtt folytatta. - Aemond herceg, a jegyesed. - hangszíne már-már ünnepélyesen csengett.
Alys mindenkiről megfeledkezve kapta felé a fejét. És ott ült az a férfi, akiről azóta álmodozott, mióta eszét tudja. Kereste azt a tekintetet, amit álmaiban látott. A barátságos, mosolygós arcot, aki csak Alysért akar élni. Ám az igazság rútul arcon csapta. Aemondnek ridegebb kisugárzása volt, mint a Falnál lévő hőmérséklet. A Tél ehhez képest meleget árasztott magából. A fiatal férfi arcát bőr szemkötője keresztezte, eltakarva a rút sebhelyet, vagy inkább csak a hiányzó szemét. A vágás hege túl hosszúra nyúlt csakugyan hosszú arcán ahhoz, hogy azt bármi is fedni tudja. Másik szeme viszont izzóan pásztázta a lányt. Szinte lyukat tudott volna égetni bőrébe. Alys állta a szemkontaktust, ám fájt neki, amit látott. Aemond szeme ridegséget árasztott, kis undorral vegyítve. Hosszú állkapcsa megfeszült, mint a tartása is.
Aemond háta közepére nem kívánta ezt a frigyet. Apja döntött erről, hogy testvérével befejezzék az állandó viszályt. Őt erről senki nem kérdezte meg. Elmúlt egy évben anyját próbálta győzködni, hogy bontsák az eljegyzést. Ő nem gondolta magát olyannak, aki képes megállapodni. Szerette a nőket, de mennyire. Viszont a házasság témája csak keserű szájízt okozott nála. Hiába látta Alyst gyönyörűnek, elrontotta a képet az áldozat, amit hoznia kellett vele. Máshogy nem tudott erre gondolni, csak így. Ez egy áldozat, amit apja, a király kedvéért kell meghoznia.
Alys tartotta magát. Nem mutatta jelét meglepettségének, hiszen a király előtt hogy is tehetné. Ő itt egyenlőre csupán csak idegen, nem érezte azt, hogy családja mellett van.
Aemond az illemnek eleget téve felállt helyéről és meghajolt a fiatal lány előtt.
- Örülök, hogy végre megismerhetlek, jegyesem! - a hazug szavak. Megemelte Alys apró, hideg kezét és lágy csókot nyomott rá. Keze erős volt, hiába próbált gyengéd lenni. Bőre pedig érdes a sok kardforgatástól. Ajkai, amik először érintettek a lány puha bőrét, nem okoztak apró sárkányokat hasában, mint ahogy azt Alys várta.
- Részemről az öröm, hercegem! - próbált egy mosolyt magára erőltetni, kisebb sikerekkel. Kettőjük között nem vonzódás alakult ki, hanem elképesztő méretű taszítás és feszültség. A kellemetlen pillanatot a királyné szakította meg, Alys azonnal elkapta kezét a férfiéból.
- Foglalj helyet, kedvesem. - mutatott az egyik üres székre, ami pont Aemond mellett volt. Hol máshol? Jegyese kihúzta a széket, Alys pedig nagyot nyelve foglalta el helyét.
Az asztal két végén Aemond és Aegon ült. Alys mellett Helaena, velük szemben a királyné, a király és egy újabb üres szék, ami Aegon herceg jobbjára esett.
A szolgálók elkezdték felszolgálni a finomabbnál finomabb ételeket. Percekkel később már őzpecsenye, vadkanhús és ehhez hasonló ételek illata lepte be a termet. Pár kancsó bor is helyet kapott természetesen, amiből töltöttek a szolgálók uraiknak, úrnőjeiknek.
Csendben fogtak hozzá a vacsorának. Nem lehetett mást hallani, csak az evőeszközök csörömpölését. Alys a tányérjából sem mert felnézni, meghúzta magát. Így legalábbis jobbnak látta. Mit is tehetne, ha jövendőbeli férjének egy nemkívánatos vendég lett?
- Édesapád hogy van, Alys? - Viserys a lányra nézett nagy érdeklődéssel.
- Jól, királyom. - felelte halvány mosollyal. - Városában hamarosan kezdődik a szüreti ünnepség, minden idejét felöleli az előkészület. - a király ennek hallatán aprót bólintott. A kellemetlen csend újra beállt, így kicsit felbátorodva Alys kérdezett.
- Lesz szerencsém találkozni Rhaenyra hercegnővel, az örökössel? - hiába kedves megjelenése és jószándéka, a királyon kívül mindenki lefagyott és nagy szemekkel néztek Alysre. Viserys ebből persze mit sem vett észre. A többiek viszont... Gyűlölték Rhaenyrat. Az csak az egyik ok volt, hogy ő lett a Vas Trón örököse, Aegont kizárva ezzel. Mióta fia megvakíttata Aemondot, látni sem akarják. Bár azóta Rhaenyra sem látogatta az udvart fiaival.
- Ő Sárkánykőn éli napjait, a közeljövőben biztos nem lesz rá alkalom. - a mély és határozott válasz mögüle érkezett. Eddig fel sem tűnt Alysnek a lépések hangja. Egyből hátra fordult, és az az érzés fogta el, amit Aemondel való találkozásakor kellett volna. Apró sárkányok repdestek hasában, szíve egyből olyan hevesen dobogott, hogy majd' kiszakította mellkasát. A mondás úgy tartja, hogy a Targaryenek nem emberek, hanem Istenek. Alys a férfit megpillantva egyből igazat adott ennek. Szőke haja, csak úgy mint Aemondnak félig fel volt kötve, ám jóval rövidebb volt. Tökéletesen állt neki. Fekete-vörös elegáns ruhája hibátlanul passzolt harctól edzett testére. Arccsontozata is ívelt volt, mintha szobrász készítette volna. Szemei viszont csak színükben volt hideg. Alys nem látott bennük felé irányuló ellenszenvet. Mikor ezt észre vette, szíve újra nagyot dobbant. Száját is képes lett volna tátva hagyni, de esze előbb parancsolt rá.
- Ne haragudj, nem mutatkoztam be. Daemon vagyok, édesapád öccse. - mellé sétált és ő is megismételte azt a cselekedetet, amit Aemond. Kezet csókolt. - Te pedig bizonyára a gyönyörű Alys hercegnő. - a lány nem tudott megszólalni az igéző tekintetet miatt. Teljesen rabul ejtette.
Daemon nem is erőltette. Elengedte az apró kezet és helyéhez menve helyet foglalt a király mellett.
Alys amilyen könnyedén elveszett Daemon tekintetében, olyan hamar bámulta a falatokat tányérján piszkálva őket.
- Alig várjuk a mennyegzőt! A királyság összes urát meghívjuk a nagy eseményre. - mosolygott a királynő, megtörve Alys gondolatmenetét a Városi Őrség parancsnokáról.
- Mi is várjuk, anyám! De nincs szükség túlzásokra. - Aemond hangja ridegen töltötte be a termet, de erről elvéve a figyelmet fogta meg Alys asztalon pihenő kezét. A lány elrántotta volna, ha nem szorította volna olyan erősen, hogy abból lehetetlen volt szabadulni. Mosolyt varázsolva arcára válaszolt inkább.
- Szűk körben is tökéletes lehet, de hálásak vagyunk! - mosolygott a királyi párra, akik ezt viszonozták két falat őzhús között.
- Adunk időt a megismerkedésre. Nincs annál szebb, mikor szerelmesek esküsznek az Istenek előtt! - Alicent felváltva pillantott fiára és a hercegnőre.
- Annál tényleg nincs csodálatosabb, királyném! - újra gombóc keletkezett a torkában, ezeket a szavakat kimondva. Jelenlegi állás szerint, hogy lehetne szerelmes a balján ülő személybe? A tőle viszont jóval idősebb férfi, aki az asztal túl oldalán ült... Ő viszont első pillantásra olyan érzéseket okozott a fiatal lányban, amiket eddig soha senki. Néha a férfira pillantott, át a terített asztalon. Azt kívánta, bárcsak ő lenne élete párja, akivel együtt sárkányháton repülve átrepülnék az élet összes problémáját.
- Aemond, kísérd kérlek Alyst hálókörletébe. Biztosan fáradt már. Többieknek is ideje nyugovóra térnie. - Alicent zárta le végül az esti vacsorát.
Aemond állt fel helyéről először, őt követte Alys is.
- Köszönöm szépen a vacsorát! Jó éjszakát kívánok! - bólintott az asztalnál ülőknek mosolyogva, Daemonön időzött el kissé hosszasan tekintete. Ezt persze senki nem vette észre Daemonön, illetve Aemondön kívül. Aemond bármennyire is utálta házasságának gondolatát, nem hagyhatta, hogy jövendőbelijének figyelmét bármi, vagy inkább bárki elcsavarja. Pláne, ha Daemon volt az az illető, aki többet látogatta a Selyem utcát hetente, mint Aegon egész életében, ami nagy szó volt.
- Menjünk, Alys! - szólt jegyesére a herceg, miután bosszús pillantásokat vetett a király öccse felé. Sarkon fordultak, és el is hagyták a termet.
Egymás mellett tisztes távban sétáltak a fáklyákkal kivilágított folyosón. A csendet csupán cipőjük kopogása törte meg másodpercenként.
- Köszönöm, hogy elkísértél! Jó éjt, Aemond! - nyúlt volna egyből kilincse felé, ám tette előtt erős ujjakat érzett körül fonódni vékony csuklóján.
- Ne nézz többet így Daemonre, különben csak tetézni fogod az így sem túl boldog és felhőtlen frigyünket. Értetted? - Alys gerincén végig futott a hideg, nem csupán hangjától hanem a lelkéig ható tekintettől is. Egy épkézláb szó nem hagyta el száját, annyira megdöbbentette Aemond ellenséges fellépése. Nagy szemekkel nézet a szemkötős férfira, akiről most dühöt és ellenszenvet tudott leolvasni.
Aemond elengedte jegyesének csuklóját és mintha mi se történt volna hátat fordított neki és elsétált méltóságteljesen.
Alys hálókörletében becsapta maga után az ajtót és az addig bent tartott levegőt kifújva dőlt ajtajának.
Vágyálom helyett rémálomba csöppent...