2006. május 2.
Csak ültek egymás mellett és arra vártak, hogy az egyikőjük megszakítsa a csendet, amit az okozott, hogy Seri bevallotta neki, hogy pszichopata. Jeong Hyeok nem tudta mit kellene most mondania. A filmekben a pszichók nem árulják el csillogó szemekkel, hogy nincs minden rendben, ez nem így működik, akkor most mi van? Az arckifejezése értetlenségre utalt és dühre.
– Nem hiszek neked ! – Szólalt meg hirtelen. – Ha jobban bele gondolok tényleg nincs benned sok szeretet, de ne fogd ezt egy pszichés betegségre.. inkább csak valld be, hogy bunkó vagy.
– Haahh.. úgy látszik senkinek nem érdemes ezt elmondani, pedig azt hittem majd megértessz.. Nem te mondtad, hogy szerinted különleges képességekkel rendelkező ember vagyok?
– Nem, te csak egy figyelem hiányos lány vagy, akinél tényleg nincs minden rendben. – Felált a székről és ott akarta hagyni Serit, de ő elkapta az ingje szélét.
– Akkor nem fogsz segíteni?
– Miben segítsek? Kevésbé bunkó lenni? – Ezután kisétált a teremből. – Csak még egy kérdés. – fordult vissza és az ajtó félfának támaszkodott.
– Na?
– Sosem volt bűntudatot? Egy perig sem érdekelt, hogy az egyik osztálytársunk már nem él? Olyan hirtelen ért mindenkit a hír és mindenkit megrázott.. tavaly elején, mindenki virágot rakott a padjára, leveleket írtunk neki .. de te .. téged nem is érdekelt. – rázta a fejét értetlenül.
– Dehogyis nem. Én megpróbáltam átérezni amit éreztetek, de nem ment. A padjára pedig azért nem raktam semmit, mert nem hiszem, hogy örült volna nekem. Nem beszéltünk soha, kivéve egyszer, amikor meglökött és én pedig beszóltam neki. A gyász a barátok és a család dolga, nem pedig a nem kedvelt embereké, szóval nem éreztem bűntudatot pontosan emiatt.. – Még valami? – kérdezte hirtelen.
– Nincs. – Ebben a pillanatban máris jobban hitt neki, még sosem halott ilyen gondolat menetet a gyásszal kapcsolatosan. Szerinte a gyász az egyik legszomorúbb érzés egyike, amin mindenkinek osztoznia kellene.
– Az empátia es a szeretet, az ami hiányzik belőlem, Ri Jeong.
