Álmomban már láttalak | Szoboszlai Dominik

~20. Er ist verzweifelt~

- Tudom, Dominik és nem is fog. Nyugodj meg. - kérte, s egészen hihetetlennek hatott, hogy ő állt elő ezzel a kéréssel és nem fordítva történt.

- Ugye... nem kerested őt ezek után? - kérdezte Dominik.

- Dehogyis. És nem is fogom. Nem veszek erről tudomást és kész. - mondta ki ezt elég meggondolatlanul, abban a pillanatban azonban csak az lebegett a szeme előtt, hogy meg kell nyugtatnia Szoboszlait.

- Rendben. - értett egyet vele a férfi. - De ha bármi történik, el kell nekem mondanod. Nem szeretném, ha egyedül maradnál bármilyen problémával.

Veronika csak fájdalmasan elfintorodott ezen az egészen.

- Jó. - válaszolt elhalóan.

Pár perccel később Dominik megjátszott könnyedséggel, de annál zaklatottabb lelkiállapotban búcsúzott el Veronikától, majd telefonját továbbra is kezében tartva kereste ki menedzsere kontaktját.

- Figyelj, kisfiú, ezért nem igazán fizetsz nekem eleget. - vette fel álmosan a férfi.

- Majd kapsz egy kis extrát, ha elintézel nekem két nagyon fontos dolgot. - jelentette ki mély sóhajjal Szoboszlai.

- Ne kímélj. - nyögött fel Matyi a vonal túlsó végén.

- Először is... szükségem van egy testőr félére. - jelentette ki. - Veronikának, amíg eljut Németországból ide. De nem tudhat róla.

- Mi van? - kérdezte elhűlve az idősebb férfi.

- Átküldöm neked a címét, meg, hogy mikor hol lesz, nem maradhat egyedül, mert az őrült exe nem akad le róla. Ugyanakkor tényleg nem akarom, hogy tudjon róla, mert attól kiakadna.

- Jó, ez annyira nem lehetetlen. - hümmögött Matyi a vonal másik végén.

- Szerintem sem. Ezenkívül pedig... szerezz nekem valami olyan kontaktot akivel beszélhetek és aki elintézi, hogy annak a gyökérnek soha többé még csak eszébe se jusson a barátnőm. - jelentette ki komolyan.

***

December 27-én Veronika izgatottságtól sebesen dobogó szívvel ölelte magához Szoboszlait a reptéren. Az utóbbi napokban minden rossz érzése elszállt, hiszen a karácsonyi napok nyugodtan és nagyon jó hangulatban teltek el családja körében, aztán pedig mindennél jobban várta, hogy végre ismét láthassa álmai férfiját.

- Wow, micsoda hó van itt. - jelentette ki elsőként, mikor ajkai elváltak a focistáétól.

Dominik csak tehetetlenül elnevette magát a nő kommentjén.

- Nagyon hiányoztál. - mondta neki kedves mosollyal. - És ha szereted a havat, Szofi nagyon szívesen játszik veled majd odakint. És én is. - tette hozzá enyhe nevetéssel.

Veronika elengedett egy izgatott sóhajt, miközben kezeit Dominik mellkasára simította. Izgult a családi látogatás miatt, de ugyanakkor várta is. Kíváncsi volt Szoboszlai szüleire és kishúgára.

- Rendben. - bólintott Veronika mosolyogva. - Te is hiányoztál nekem.

- És... nagyon örülök, hogy a kezdeti ellenkezésed ellenére hordod ezt. - fogta meg a nő csuklóját óvatosan és mosolyogva pillantott a rózsaszín zafír kövekkel díszített karláncra.

- Még mindig nagyon indokolatlannak tartok egy ilyen ajándékot. - csóválta meg a fejét Veronika. - A sötét RBL mez bőven elég lett volna. - tette hozzá szégyenlősen, tekintve, hogy ő nem adott Dominiknak ennyire jelentőséges és drága ajándékot. - De túlságosan megszerettem. - sóhajtott drámaian.