Kifújtam a hajamat az arcomból, miközben bezártam a klubbot, kevesebb, mint egy órája mindenkit riasztottak a hurrikánról, amelynek még ma este kellett volna befutnia. Az ég már sötétedett, és tudtam, hogy be kell mennem John B hez, ha végeztem.
A kulcsokat a zsebembe nyomva kisétáltam a klubból, és az autómhoz, amelyről azt hittem, hogy az lesz az egyetlen a parkolóban. Tévedtem. Az autómtól néhány méterre egy fekete terepjáró parkolt, a motorháztető fölé hajolt fiúval.
-Hé-kiáltottam neki, de a szél már felkapaszkodott és elnyomta a
hangomat. - Elnézést - kiáltottam egy kicsit hangosabban, és ezúttal
megfordult.
Mintha a világ gyűlölt volna, mert néhány méterrel odébb állt nem más, mint Rafe. Lenyelve büszkeségemet, odamentem hozzá, bár minden barátom, köztük én is, nem kedveltük. "Kell segítség?" - kérdeztem, miközben megálltam mellette.
-Nem kell kösz,egyedül is megtudom oldani-mondta dühösen, miközben a kocsija fölé görnyedve próbált valamit megjavítani. Szinte mintha az autó meghallotta volna a hazugságát, egy nagy füstfelhő lövellt ki, és átcsapott kettőnk fölé. Köhögtem, össze-vissza csapkodtam a kezemmel, és próbáltam
visszanyerni az önuralmamat. "Biztos vagy benne?" Újra próbálkoztam, és felsóhajtott: „Hívhatok vontatót" - ajánlottam fel, tudván, hogy elsétálhattam volna, de nem tettem.
"Már próbáltam, készülnek a hurrikánra" - válaszolta, miközben dühösen lecsapta az autója motorháztetőjét. Közte és az autóm közé pillantva felsóhajtottam, tudván, hogy jobb karmát szerzek ezek után.
Elvihetlek... ha akarod - válaszoltam, és rám nézett.
Mielőtt ellenezte volna az ötletet, feltámadt a szél, és mindketten tudtuk, hogy a vihar közeledik. Szó nélkül a régi toyotám felé vettem az irányt, és mindketten beültünk. Az autó beindult, én pedig kihátráltam a parkolóból. Egyébként én..Avery vagyok - mondtam neki.
- Rafe - válaszolta, miközben kibámult az ablakon, és nézte, ahogy elhaladunk a növények mellett.
"Hol laksz?"-kérdeztem tőle, miközben a főúton haladtam.
Gunyolódva megkérdezte: "Hogy nem tudod, hol van a Cameron kúria?"
"Mivel nem azon a környéken lakom, szívesen leadnálak a The Cutban. Nem bírnád ki öt percig vágtam vissza gyorsan, ő pedig meglepődve és zavartan nézett rám. "Tudom, hogy nem szoktál hozzá, hogy így beszélnek veled, és öszintén szólva kedves vagyok a barátaimhoz képest."
-Mit tennének a barátaid? - kérdezte gúnyosan, én pedig vállat vontam
"Valószínűleg gondolkodás nélkül ott hagynak abban a parkolóban" - válaszoltam, miközben jobbra kanyarodtam egy másik főútra. "Szóval hol laksz?"
-Itt jobbra, majd balra válaszolta panasz nélkül. -Ha az összes barátod utál, miért segítesz nekem?"
Kicsit meglepett a kérdés,: "Nem tudom.."-dadogtam- megnyaltam kiszáradt ajkamat.
" Talán azért, mert... nem tűnsz akkora fasznak válaszoltam, mire elvigyorodott.
- Megvannak bennem a hajlamok - válaszolta mosolyogva, és ez volt az első alkalom, hogy korábban láttam mosolyogni. Valójában kedves volt. Bólintottam és halkan visszamosolyogtam.
- Nem is vagy olyan szörnyű - mondtam egy percnyi csend után, amikor beértünk a házába, és az eső már csöpögött az ablakokon.
-Köszönöm - mondta. Talán felhívlak, ha szükségem van egy üdítőre vagy egy sofőrre" - próbáltam leplezni a szédítő érzést, mire elvigyorodtam, és kiszállt, az autómból. Megvártam, amíg beér a házba, hogy elhajtsak, pillangók repkedtek a gyomromban, és nem tudtam rávenni őket, hogy távozzanak.
Ezalatt a Cameron házába Rafe besétált az ajtón, és szemtől szembe került apjával, Warddal. Az idősebb férfi rosszalló tekintettel meredt a fiára, karját keresztbe fonta a mellkasán. "Hol voltál? Egyedül kellett megcsinálnom a hurrikán előkészületeket" csattant fel Ward, és Rafe csak állt.
Rafe szemszögé:
-A terepjáró elromlott, és egy.. barátom hozott haza - dadogtam, közben igyekeztem távol tartani a gondolataimat az érdekes lánytól, aki miatt nem tudtam nem mosolyogni.
-Hogyan fogod kifizetni a javítást? - kérdezte Ward még mindig hideg hangon. Egy pillanatra elgondolkodtam, és megpróbáltam valami ésszerű kifogást találni, ami tetszeni fog az apámnak.
-Majd kitalálom - csak erre tudtam gondolni, és apa csalódott pillantása megijesztett.
-Majdnem húsz éves vagy, Rafe,mondta- nem törődve azzal, ha valaki meghall minket. "Most össze kell szedned a szart. Elegem van abból, hogy folyton vigyáznom kell rád." Annyira lekicsinylőnek éreztem magamat, az apám pillantásától, hogy ha kell, Ward ráléphet, és véget vethet a nyomorúságnak.
"Próbálkozom--"
-Nos, nem próbálod elég erősen,- szakított félbe Ward.
-Most pedig tűnj el a szemem elől, elegem van ha rád nézek.-Gondolkodás nélkül elsétáltam az apámtól, és felmentem a szobámba, öklömet összeszorítva. Becsaptam az ajtót, már füstölgött a dühtől, és fel-alá járkáltam a rendetlen szobámban.
Egy napon én fogom átvenni apám helyét, és apa látni fogja, mire vagyok képes. Felakartam hívni apa figyelmét, és azt akartam,hogy büszke legyen rám.
Avery szemszögéből:
Beálltam a kicsi és ismerős házba, leparkoltam az autóval, és gyorsan küldtem egy SMS-t anyának, hogy kicsit később érek haza, vagy holnap találkozunk. Kiugrottam a kocsiból, és berohantam a házba, és igyekeztem szárazon tartani magam az esőtől. A verandán átsétálva láttam JJ-t ahogy a kihúzható ágyon ülve, sört iszik.
-Szia lúzerkém - kiáltottam, amikor az ajtó becsukódott mögöttem.
Felnézett és elmosolyodott, mielőtt még egy kortyot ivott az italából. „Azt hittem, nem fogsz jönni" -mondta JJ, miközben John B és Pope besétált a hátsó ajtón, John B törölközővel az alsó felére tekerve.
"Igen,Avery"- nyugtázta John B, miközben halkan intett. - Hiányoztál már
- Igen, a munka örült volt, főleg az egész hurrikán-előkészülettel együtt - válaszoltam, miközben JJ mellett ültem a kihúzható ágon. Éppen elakartam mesélni nekik a Rafe-el való találkozásomat, de az utolsó pillanatban úgy döntöttem, hogy nem, és inkább azt mondtam: "Erre az éjszakára itt maradok"
-Persze, miért ne - válaszolta John B, miközben Pope felkapta a táskáját az asztalról.
-Futnom kell haza srácok- mondta Pope, és elköszöntünk, mielőtt kiment a házból. Odamentem a hűtőhöz, és kivettem egy üveg vizet, mielőtt visszatértem a többiekhez. Néhány perccel később John B visszatért, és az egyik poros ablakon keresztül néztük a vihart.
A házra zúduló eső hangja mindig megnyugvást adott, akárcsak a hullámon való egyedül szörfözés,megnyugtató volt. Még akkor is, amikor villámlott és mennydörgött fent, éreztem, hogy becsukom a szemem, és élvezem a pillanatot a barátaimmal, hálásan azért, hogy az életem részei.
