Yn, feje fölött tartva kezét igyekezett minél hamarabb fedél alá jutni, ugyanis nem volt nála esernyő amivel védekezhetett volna az eső ellen.
— Persze, hogy csak én nem hoztam esernyőt vagy nincs nálam semmi amivel gátolhatnám az esőt. — sietett be egy buszmegállóba.
Elképedve nézett végig teljesen elázott szövetkabátján. Egyáltalán nem számított rá, hogy ma bármiféle csapadék esne így teljes nyugodtsággal hagyta ott esernyőjét a lakásának bejáratánál lévő fogason lógva. De persze, hogy pont ma szakadt le az ég.
Majd megszólalt a telefonja. Mosolyogva nyomta meg a zöld kis telefont mikor meglátta párja nevét a kijelzőn.
— Szia. — szólt bele yn vidámman. "Talán mégse felejtette el az egy éves évfordulónkat." Gondolta reménykedve.
— Szakítok veled. — mondta érzéstelen hangon mire yn arcáról leolvadt a mosoly. Hátát nekivetette a buszmegálló falának, fejét hátradöntötte, majd mély levegőt vett amit akadozva fújt ki.
— Pont ma? — kérdezte látszólag nyugodt hangon. — Bár mit csodálkozom?! — nevette ki magát kínosan. — Mindig is tökéletesen időzítettél.
— Miért mi van ma? — hallotta meg - immáron már - exe érzéstelen hangját.
— Ma lennénk egy éve együtt amit te nyilván elfelejtettél. De már úgyis mindegy. — azzal megszakította a hívást.
Habár már ő sem érezte ugyanazt mint mikor egy pár lettek, mégis fájt neki. Minden nap arra gondolt, hogy mikor egy nehéz nap után haza megy és felhívja a párját a fiú kedvesen meghallgatja, hagyja, hogy kibeszélje magából fáradalmait és majd kedves szavakat mond neki. Ezzel szemben mindig mikor hazament és felhívta, ő csak azt kérdezte, hogy főz-e neki valamit mert átmenne. Persze yn sosem ellenkezett vagy kérte meg, hogy, egyszer az életben végre, ő főzzön neki vacsorát. Egyszer sem kérdezte meg, hogy miért nem lepi meg sosem valamivel, vagy töltenek együtt egy napot vagy, hogy miért csak azon napokon megy be "dolgozni" mikor ő szabadságon van.
Rengeteg dolgot elnézett neki és még azt sem vette magára, hogy a születésnapjára sem emlékezett. Csupán egy szerető félre vágyott. Számára már az is elég volt, hogy tudta; van egy ember aki szereti. Ez azonban most megváltozott. Már nem tudott senkit sem felhívni ha bármi baja volt, még ha eddig sem tudta kibeszélni magából bajait.
Először csupán egy, majd egyre több könnycsepp folyt végig az arcán, hogy aztán eggyé olvadjanak a nedves földel. Yn lassan csúszott le a földig míg végül már a hideg betonon ült. Ekkor érkezett meg a késő esti busz amiről csupán négy ember szállt le és egy ember szállt fel. Mindössze egy körülbelül azonos korú fiú vette észre a felhúzott térdű, lehajtott fejű, rázkódó vállú lányt. Nyalókáját szájába téve lépett oda hozzá és guggolt le.
— Mit csinálsz? Itatod az egereket? — szólt rá yn-re erényesen. — Ha nem vetted volna észre az ég pont azt csinálja, szóval fejezd be. Annyi víz elég az egereknek amennyit az ég szolgáltat nekik. — yn szipogva nézett fel a fiúra. Fekete pulóver volt rajta aminek kapucnija takarta fejét.
A fiú yn felé nyúlt. Kezével letörölte a lány könnyeit majd kezét a feje búbjára helyezte és játékosan összeborzolta nedves haját. Mosolyogva felállt majd lenézett a vöröslő arcú lányra.
— Remélem holnap reggel már nem fogsz itt rostokolni. — nevetett majd otthagyta yn-t. Mire a fiú után akart volna eredni már késő volt. Így hát, arcát dörzsölve indult el lakása felé, az ekkor már csak csöpögő esőben.
आप पढ़ रहे हैं
Stray Kids onshots & reactions
फैनफिक्शनHabár nem vagyok egy-egy dolog mellett olyan hű, de kitartó, de reménykedem, hogy ez menni fog.
