𝟏𝟕. 𝐅𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭

3.2K 212 54
                                    

𝐀𝐥𝐥𝐢𝐞

Kétszer pislogok, hogy realizáljam mi is történik pontosan. Szerintem a szemeim éppen be akarnak csapni. Stacey Avalon, a kifinomult ízlésű, és hangos lány jelenleg egy bárba van feltűrt inggel. Összevonom a szemöldökömet, majd benyitok a bárba Rögtön megcsap a sör és a dohány szaga, és még néhány olyan szag, ami azt sem tudom mi. Csak azt, hogy nagyon büdös. Magam elé húzom a válltáskámat, majd az egyik kezemet rajta hagyom. Elmegyek néhány dülöngélő részeg mellett, hogy a harcmezőhöz érjek. Tényleg Stacey az. Két nagy darab ember áll előttem, aki hangosan szurkolnak a frufrus lánynak. Stacey-vel szemben egy vézna, baseball sapkás részeg áll feltartott öklökkel. Stacey ingása arra enged következtetni, hogy ő sem éppen józan. Leveszi a csuklójáról a hajgumit, majd felkötve a haját ő is felhúzza az öklét. Mögötte két férfi méregeti. Főleg a lábát és a hátsóját. Ezek nem egy bunyóra akarják kihívni. Szememmel a pultot kezdem el vizslatni a holmijai után. Miután megtaláltam átfurakszom a két hústorony között, majd elkapva Stacey csuklóját, megfogom a táskáját és elindulok vele kifelé. A barna hajú lány rám kapja a fejét.

- Te mégis mi a jó istent csinálsz? - kérdezi, miután kilépünk a friss levegőre. Az elviselhetetlen izzadság és alkohol szagtól viszont nem szabadulok olyan könnyen.

- Te komolyan le akartál azzal a pasival állni verekedni?

- Igen. Ingyen felesért megtettem volna. - jelenti ki nehezen forgó nyelvvel. Teljesen a padlón van, csodálkozom, hogy még nem esett össze.

- Te totál részeg vagy. - állapítom meg hangosan is.

- Nyertem volna. - mondja összehúzva a szemét. - De te úgy gondoltad, hogy szükségem van a segítségedre. Megmondom neked a tutit, Abbot! - lép hozzám egy lépéssel közelebb a mutatóujját a mellkasomra szegezbe. - Nem kell a segítséged.

- Fogalmad sincs, hogy mekkora veszélybe voltál, igaz?

- Nem voltam veszélybe. - mondja és karba teszi a kezét. - Könnyen kiüthettem volna, ha nem ráncigálsz ki onnan. - mutat a bár felé.

- De Stacey, veszélybe voltál. Nem attól, akit ki akartál ütni. A másik két pasitól, akik mögötted álltak.

- Mondok neked valamit. Azért, mert valaki a hátam mögött áll még nem lesz veszélyes rám nézve.

- Azok ketten rosszabb dolgot akartak tenni veled, minthogy kihívjanak egy bunyóra. És a mostani állapotodat megnézve nem hiszem, hogy bármit is tudtál volna ellene tenni.

- Ne ítélkezz!

- Nem ítélkezem, csak elmondom neked, hogy miért hoztalak ki onnan.

- Hát köszi. De nincs szükségem a törődésedre. - kapja ki a kezemből a táskáját, majd elindul vissza a bárba. Ökölbe szorítom a kezemet, majd a könyökénél fogva megállítom. - Eressz el!

- Haza viszlek. - mondom neki. Aztán megint elkezd nekem magyarázni, hogy nincs szüksége rám... De a szemem a mögötte lévő kocsma bejáratára koncentrál, ahonnan most lépett ki a két ember. Pont azok, akik Stacey-t méregették. - Maradj csöndbe! - szólok rá a szemébe nézve. - Nem mész vissza, és most elindulsz velem abba az irányba. - mutatok a hátam mögé. - Minden ellenkezés nélkül, mert én nem akarok idegenek keze közé kerülni. - összevonja a szemöldökét, majd odanéz amerre én. Mikor kihoztam a bárból, akkor két és fél utcát sétáltam le vele. Annyi előnyünk van a két férfival szembe. - Ne nézd őket olyan sokáig! - figyelmeztetem. - Megértettél Stacey? - bólint, majd elindul velem az utcán.

Kétszer pillantok hátra, másodiknál összetalálkozik a tekintetem az egyik férfival. Három utcányira vagyunk tőlük. Viszont most már ők is megindultak felénk.

Fagyott mosolyWhere stories live. Discover now