A pszichiátrián dolgozó

1. Fejezet: 1. nap a munkában

2011et írunk, mikor Gabriel rátalált egy pszichiátriai álláshírdetésre. Akkoriban nagyon rászorult a munkára, mert egyedül nevelte 2 gyermekét, akik már alsó osztályosok egy álltalános iskolában. Csak kereskedésből kereste meg azt a kevés pénzt is, amivel valahogy eltartotta két gyerekét. Jelentkezett az állásra és még aznap fel is vették. Másnap kezdhetett is délelőttös műszakban takarítóként, aminek nagyon örült, mert mire a fiai hazaérnek ő is otthon lesz.

1. nap a munkában.
6:00-ra oda is értem a munkahelyemre. A felettesemtől kaptam egy gyors helyreigazítást, majd a kulcsokat. Neki is álltam az alsószint kitakarításának, bedugtam a fülhallgatómat. A mosdókkal kezdtem, hisz talán azok a ,,legrosszabb" helyek. Az alsó szinten nem tartózkodtak betegek, csak két mosdó, irodák és egy raktár. Már majdnem mindent kitakarítottam, csak egy mosdó maradt hátra az alsószinten. Épp jött ki a mosdóból a portás, köszöntem neki mosolyogva. Ő az orra aladt dünnyögve mondott valamit. Észrevettem, hogy elhagyott egy kulcsot, amin valami furcsa szimbólum volt. Utána vittem. A felettesemmel beszélgetett épp, míg én halkan mondtam neki: ,,Elhagytad a kulcsodat".
Az ő feje és a felettesem feje is nagyon eltorzult. Annyira nem foglalkoztam vele, mondván, hogy úgyse valami barátságosak és visszamentem takarítani. Mikor mentem volna fel a második emeletre, a porta ott van a lépcső mellett és észrevettem, hogy a portás sehol, de gondoltam biztos van valami dolga. Felmentem a második emeletre kitakarítottam egész hamar, majd a harmadik emeletet is. Mentem volna a negyedik, egyben utolsó emeletre és mikor felértem hirtelen a felettesem elém ugrott és hátralökött egy fél métert, mondván, hogy ide nem kell bemennem. Majdnem le is estem a lépcsőn. Nem szóltam neki vissza semmit, mert nagyon kellett ez az állás. Mondtam, hogy szívesen kitakarítom ezt is, engedjen be, majd azt mondta: ,,Ha nem tűnsz el innen, akkor nagyon megfogod bánni. Takarodj haza, mára végeztél." Mindezt lenyeltem, majd elindultam haza fele. A portánál megálltam, hogy leadjam a kulcsokat, de a portás sehol sem volt még mindig. Bekukucskáltam az ablakon, de senki, azonban láttam egy piros foltot. Nem tudtam, hogy mi az, legalábbis nagyon nem akartam. Leraktam az ablakhoz a kulcsokat, aláírtam a jelenléti papírt, majd beültem a kocsimba. Hazafele menet a piros lámpánál állva észrevettem, hogy véres a pólóm. Gondolkodtam, hogy mi a fenétől, majd eszembe jutott, mikor meglökött a főnököm. Eléggé megijedtem és elgondolkodtam, hogy lehet nem kéne ide visszamennem, de aztán eszembe jutott a két gyermekem, akik meg éhesek. Egyértelmű volt a döntésem.