18.rész

230 19 8
                                    

Reggel nagy hangzavara keltünk fel Eddie-vel, ami kintről jött.Oda mentem a bejárati ajtóhoz amint kinyitottam Robin majdnem beesett.Majd bejött Dustin és Steve előtt.
-Úgy nézték ki mint akik most keltek-mondja Dustin miközben elindult a konyhába kaját keresni.
-Mert talán most keltünk?-mondom neki kicsit morcosan miközben elpakolom amit tegnap elől hagytam, talán kicsit rendmániás vagyok.
-Ohh akkor mi keltettünk fel?-kérdi Robin.Mire Eddie-vel egyszerre bólintunk.
-Én gyorsan felmegyek elkészülni és utána indulhatunk-miközben mondtam már elindultam az emeletre.Kb 5 perce lehetek fent mikor valaki bejön, az a valaki nem más mint Robin.
-Na kibékültetek?-tudakolja miközben lefekszik az ágyamra.
-Igen-mondom neki majd bemegyek a fürdőbe felöltözni.Pár perc múlva kijövök egy fekete tapadós hosszú ujjúba amire felvettem egy szinten hosszú kantáros nadrágot és a szokásos bordó tornacipőm.Egy picit még beszélgetünk majd levittük a két dobozt amit tegnap pakoltam össze.Eddie-nek elmondtam, hogy mit tud enni ha éhes.Egy gyors csókkal köszöntünk el egymástól.Dustin és Steve nagyon udvariasak voltak mivel elvették tőlünk a dobozokat majd ők vittek ki a kocsiba.A hajas baba kocsijával mentünk, úgy 15 perc alatt megérkeztünk a sulihoz majd kivettük az adományra szánt dolgokat a csomagtartóból. Miután mindenki kapott feladatot vagyis Dustin vizet osztogat, Robin szendvicseket csinál, Steve és én ruhákat válogatunk.Pár perc múlva "munka" társam böki meg a vállam majd fejével Robin felé mutat.Mikor oda fordultam láttam, hogy Robin a nagy szerelmével készít szendvicseket, amire elmosolyodtam.
-Amúgy tudtad, hogy a nagy szerelmesnek elég lepcses szája van?-kérdi tőlem Steve.
-Sajnos igen...miért mit mondott neked?-nézek rá ijedten.
-Azt, hogy miért nem bírod Nancy-t-mondja nekem.
-Ohh jaj-kezeimbe temettem az arcom.
-Hé nyugi,amúgy be kell valljam volt egy idő mikor te is tetszettél nekem-feleli.
-Tényleg?-nézek mostmár rá.
-Full komolyan-mondja miközben pakolja a ruhákat majd én is elkezdtem őket pakolni mosolyogva, a nagy Steve Harrington-nak én is tetszettem valamikor.
Már fél órája pakolhatunk amikor egy csapat lány oda jön hozzánk vagyis inkább Steve-hez.
-Szia Steve-kezdet bele az egyik csini baba haját csavargatva.
-Nem akarsz inkább velünk pakolni, mint vele?-majd elkezd "undorral" az arcán végig mérni.
-Meg amúgy is lesz egy buli hétfőn ilyen 5 körül kezdődik és kb mindenki csak miattad jön-folytatja egy másik a beszédet.
-Steve, hétfőn 5-kor egy nagyon fontos dolog lesz a ahol ott kéne lenned támogatni-mondom neki suttogva, majd bólintott.
-Hát egy ő egy nagyon csinos lány akivel szeretnék pakolni, kettő sajnos egy fontos dolgom lesz hétfőn pontban 5-kor és szerintem inkább nektek is ott kéne lennetek-mondja a pláza cicáknak majd beletúrt a hajába amitől a lányok elkezdtek ájuldozni.
-Ha te mondod, de hol is lesz pontosan ez a fontos programod?-kérdi a harmadik lány.
-A városházánál-felelem Steve helyet bár lehet, hogy nem kellet volna.
-Ki a fene beszélt hozzád?-kérdi miközben a rágóját nagyon hangosan eszi.
-Csak gondoltam, hogy....-kezdek bele mondani valómba ám ez egyik belém folyta a szót.
-Inkább csak gondolkodj-mondja nekem.
-Te meg inkább ne beszólogas másoknak hanem hirdesd azt, hogy hétfőn mindenki legyen a városházánál pontban 5-kor-feleli Steve.
-Rendben akkor majd ott találkozunk-mondja az egyik.
-Szia Steve-mondják szinte egyszer és nyávogva.
-Uram atyám miért vannak ilyen emberek a világon?-kérdem felfelé nézve.
-Amúgy milyen program is lesz hétfőn?-tudakolja Steve.
-Hát ömm kicsit bonyolult, Jason megfenyegetet ha nem leszek vele együtt a következő tanévben akkor eljuttatja Eddie-t egy börtönbe vagy rosszabb helyre, de én ebbe csak akkor egyeztem bele ha tisztázza a nevét aminek az időpontja hétfő 5 óra-mondom neki.
-Ohh és Eddie ehhez mit szólt?-kérdi.
-Hát nem igazán volt boldog mikor megtudta, de aztán "beleegyezett" vagy, hogy fogalmazak-felelem.
-Hétfőn majd elvigyelek?-kérdi Steve.
-Inkább majd haza vigyél-mondom neki.
-Rendben-feleli.
Steve-vel még beszélgetünk egy ideig majd megjelent egy nő aki gondolom valami felügyelő tanár lehet.
-Maguk ketten ne csak beszélgessenek hanem pakoljanak vagy szét szedem magukat-mondja a rekedtes hangján.
-Értettük-felelem.Mikor elment a nő, Steve felé fordultam.
-Nekem már elment a kedvem a pakolástól nem tudom te hogy vagy vele.-mondom neki.
-Nekem sincs már kedvem pakolni-felei Steve.
-Akkor kövess-miután kimondtam leraktam a ruhákat amit Steve is követett.Kimentünk az ebédlőből és elmentünk az iskola egy eldugott részére bementünk egy ajtón ahol egy létra volt elindultam felfelé és Steve követett.Amikor felértünk egy berendezet részre érkeztünk vagyis volt egy kopott kanapé meg egy szőnyeg és még volt enni és inni való is.
-Ezt te csináltad?-kérdi Steve.
-Igen még Chrissy-vel-mondom neki majd leülök a kanapéra és Steve is helyet foglal mellettem.Pár óra elteltével Robin és Dustin jelenik meg az ajtóban, mi Steve-vel "egymáson fekszünk" mellettünk pedig sörös üvegek vannak szét dobálva.
-Ezek most komolyan berúgtak?-kérdi Robin.
-Néz csak rájuk-feleli Dustin.
-Akkor te viszed Steve-et én meg Lia-át-mondja a lány.Robin nagynehezen leszedett Steve-ről ès Dustin felállította valahogy az említett személyt.
-Szia édes-mondom barátnőmnek.Egy hirtelen mozdulattal megpusziltam a száját.
-Mi a szar Lia?-kérdi.A következő emlék az az volt, hogy nehezen betuszkoltak minket a kocsiba.
-Steveee-mondom neki.
-Igeen?-kérdi.
-Elfeküdhetek?-kérdezem tőle.
-Nyugodtan-feleli.A fejemet Steve ölébe hajtottam a lábamat meg rá helyeztem az ablakra.5 perc után Dustin-ék eldöntötték, hogy Robin fog vezetni mivel régebben tanítgattam őt.Negyedóra múlva hazaértünk majd a két józan barátunk "kirángatott" minket a járműből majd oda mentünk az ajtóhoz és bekopogtunk, Eddie rögtön kinyitotta majd mondhatni a karjaiba estem.
-Mi történt Lia-val és Steve-vel?-kérdi barátom.
-Ahogy látod berúgtak-mondja Dustin majd bementünk a nappaliba és leültették minket a kanapéra.A többire nem is emlékszem, hogy mi történt mivel bealudtam.

A megmentőm /Eddie Munson ff./ BefejezetlenTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang