Disordine ( Måneskin ff. )

Una stanza libera

-Oh igen úgy gondolod? Kérdeztem meghökkenésemet cseppet sem rejtegetve , nem voltam benne biztos hogy tovább akartam folytatni ezt a beszélgetést vele és abban sem hogy még több időt töltsek itt egy helyen vele és azzal az óriási vigyorával.

- Abban reménykedtem hogy te is így vagy vele. Mondta lazán és a mondatában egy kis gúnyt véltem felfedezni. - hát el kell hogy szomorítsalak téged de nem ez nem így van! Szinte köpködtem a szavakat jól tudta hogy nem sok mindent utálok de ha gúnyolódnak velem az nagyon fel tud idegesíteni és ő pont erre játszott , bosszút akart állni rajtam.

- Sajnálom de nekem erre nincs időm, mond meg mit akarsz tőlem és már megyek is. Hajoltam kicsit közelebb, hogy hatásosabbá tegyem mondani valóm.

-non così in fretta! (ne olyan gyorsan!) Mondta majd mielőtt újra megszólalhatott volna , meg csörrent telefonja amit, hamar elő is halászott nadrág zsebéből mutató ujját felém matatva türelemre intett mielőtt felvette volna a készüléket. Egy nő szólalt meg a készülékben kinek hangja oly kedvesen csenget, hogy bármelyik jégbefagyott szívet is egy pillanat alatt olvasztotta volna el. Gyors szóváltásuk után elköszöntek és miután letette a telefont a férfi, újra felém fordult majd  szóra nyitotta száját. - csak azt akartam megkérdezni hogy van e már szállásod vagy tudod e hol töltöd az éjszakát? kérdezte oly nyugodtsággal hangjában mintha az lenne a világ legszokványosabb dolga. Egy pillanatra gondolkodóba estem nem nagyon értettem mire akar kilyukadni szóval gyorsan válaszoltam. Az arca nem árult el sokat de míg alaposan végig mértem aztán rájöttem mennyit változott és hogy milyen vicces volt az első találkozásunk még anno gimiben amikor teljesen oda meg vissza voltam érte.

Visszaemlékezés

Ennyit az osztálykirándulásról. Gondoltam magamban miközben az ének terem felé vettem az irányt. A szüleim idén sem fizettek be az osztálykirándulásra ezért be kell ülnöm egy másik osztály órájára ami most különösebben egy ének óra, azt hiszem nem fogok megszakadni benne. Beléptem a terembe ahol a padok 'U' alakban voltak elhelyezve , a legtöbb diák már bent ült elfoglalva mindenki a maga kis helyét én is leültem az egyik szélső padba elővettem a kis kemény borítós noteszemet és a margó mellet kezdtem kis motívumokat rajzolni pár perc múlva belépett az énektanár az egész osztály felált és köszönt neki tehát én is így tettem. Gyorsan túlestünk a jelentésen a már őszülő tanárnő elmagyarázta az osztálynak hogy mit is keresek én ott majd a padra dőlve szinte már el is aludtam amikor a tanár elkezdte a feleltetést nem nagyon izgatott egészen addig mikor is egy angyali hangot nem hallottam meg énekelni. A füleimnek kellemes volt amit hallottak a testemen pedig egy amolyan jó borzongás futott át, rögtön felkaptam a fejem, hogy szemügyre vegyem a fiút aki énekelte a csendes kis dalt.

Az órának túl gyorsan lett vége és én nem hallottam eleget a fantasztikus hangú fiú éneklését, nem értem be ennyivel hisz teljesen beleszerettem a melódiába amit hallottam. Könnyben derítettem ki az ismeretlen srác kilétét mint gondoltam volna Damiano David csak egy évvel volt felettem azt hogy ki is ő, tényleg nagyon könnyen derítettem ki volt egy lány az osztályomban akivel nem voltam sosem jóban de a szükség nagy úr ami annyit jelent hogy oda volt az ismeretlen énekesmadaramért és sokat segített nekem ( tehát elmondta a nevét persze az orromra kötötte hogy nem vagyok az esete és hogy ne is próbálkozzak nála mert kicsinál), ezek után minden héten a tesi óráról ellógva ültem az ajtó mellet és hallgattam az éneklést kisebb nagyobb sikerekkel mert felfedeztem, hogy nem igazán az a fajta fiú volt aki a tanár kedvére tesz és folyton jelentkezik hogy be mutassa minden egyes órán magas tehetségét. Egy idő után elég beteges lett a rajongásom amit nem éreztem kínosnak simán rá fogtam arra, hogy túl félénk vagyok, hogy beszéljek vele ezért csak távolról figyeltem. Egyik nap elhatároztam, hogy aztán most én bizony beszélni fogok vele és amint ki csöngettek oda megyek hozzá de persze ő pár barátjával beszélgetett, úgy éreztem inkább megvárom míg egyedül nem lesz és ez addig fajult hogy két utcányira az iskolától nem sokkal mögötte fanatikus, beteges módra követtem amit ő is észre vett és nem volt idő elbújni oda jött hozzám és rákérdezett hogy pontosan mit is akarok tőle, és ezután nagyon jóban lettünk elmesélte, hogy a srácok akikkel beszélgetett az iskola elött egy bandát akarnak összerakni amiben ő énekelne de nem találnak senkit a dobos szerepére, el mondtam hogy én nem dobolok de ismerek valakit aki biztos szívesen vállalna. Még aznap este felhívtam az egyik legjobb barátomat Ethant aki akkor már egy pár éve dobolt és kis győzködés után elvállalta a dobos szerepét.

Visszaemlékezés vége

- Szóval nem tudtam, van-e hová menned ezért megbeszéltem Gio-val, hogy az estét nálunk tölthetnéd. Persze csak ha szeretnéd. Ez a két mondat zökkentett ki gondolataimból elég hihetetlen volt hogy az a lány aki engem mindig is ki nem álhatott most megvendégelne de elfogadtam mert felszállás elött egy órával hívtak, hogy a szoba amit kivettem csőtörés miatt elázott a pénzt vissza utalták de nem nagyon találtam sehol olcsóbban szállást, gondoltam majd mikor ideérek felhívok néhány ismerőst hátha szerencsével járok csak megfeledkeztem róla.

Hello kedves olvasók örülök ha még itt vagytok!

Tudom sok időre eltűntem de nem szabadkozom van hogy csak nincs kedvem írni, már régóta itt áll ez a fejezet csak javításra és befejezésre várt most pedig itt van. Olvasás közben észre vehettétek, hogy az olasz mondat után oda írtam a magyar megfelelőt zárójelbe ez azért van mert rájöttem hogy az embereknek nem kényelmes az olvasás közben legörgetni a rész végére szóval ezt a megoldást választottam remélem senkinek sem probléma ha többet nem itt lent lesz megtalálható a fordítás hanem rögtön mellette. Puszi mindenkinek, Anon!