A Maffia Szerelme ~ Massimo Torricelli ff.

2

Mindenképpen megakartam ismerni, viszont féltem a gondolattól hogy mivan ha apámmal lesz valami? Én tudok bánni a fegyverekkel, de ha nem leszek itt nem tudok segíteni. Ez a két dolog között vacilálok nagyon...
- Rosalie idebent vagy igaz? - szólt apám miközben kopogott.
- Igen itt vagyok. Mit szeretnél? - kérdeztem akkor is ha már tudtam mit akar.
- Tudod te... Massimo. - nézett rám.
- Pfff... Hát igazából lehet szivesen megismerném mint másik Maffia fejét viszont maradni is szeretnék neked segíteni. - kicsit félve mondtam ki a véleményem mert tudom hogy apám nem minden esetbe kedves ha nem olyan a hangulata.
- Értem... Talán ez hasznunkra is válhatna ha jobban megismernéd és végre békét tudnánk egymással kötni. Muszáj lenne hisz te lennél a "tét". Mindenki számára. - mondta magabiztosan.
- Igen ez igaz! Viszont én tényleg meg akarom őt ismerni... - kicsit tartottam a válaszától.
- Rendben. - zárta le ennyivel - de ugye tudod hogyha akármi van... Te vagy az új feje a Maffiának...
- Igen apám, tudom! - majd ki is ment.

Pár nappal később...

Már reggel 11 volt, mindennel elkészültem hisz ma még sok dolgom van és ma érkezik Massimo... Szuper. Elmentem a városba egy kicsit sétálni, hogy kiszellőztessem a fejem. Több fekete ruhás alakot is láttam akik engem figyeltek... Teljesen nyugodt is lehettem volna ha az apám emberei lennének, de nem azok voltak. Tudtam szinte majdnem az összes emberét hogy kik, persze nem névszerint. Ők mások... Ezek nem tudom kik. Miután megvoltam a sétával olyan utat választottam amit senki se figyelt, majd ezzel haza is jutottam.
Mire hazaértem, pont beállt Massimo autója. Amikor észrevett (gondolom) visszapillantóból, akkor rögtön kiszállt és felém sétált. Amikor odaért, megállt előttem majd megszólalt.
- Szervusz Kicsilány... - mosolygott rám oldalasan.
- Szióka Massimo - emeltem rá a tekintetem, mert KISSÉ mintha magasabb lett volna tőlem egy 15-20 centivel.
- Mehetünk be? Vagy még nézel egy kicsit? - kacsintott rám.
- Igen mehetünk és nem is néztelek - majd elindultam volna befelé, de Massimo elkapta a kezem így mostmár együtt kellett bemenni.
- Hé, erről nem volt szó. - néztem a kezeinkre. Erre csak elnyomott egy mosolyt - Jó akkor mindegy csak gyere.
- Nah látod nem is zavar annyira. - mondta, miközben beléptünk a terembe ahol enni fogunk.
Hirtelen minden szem ránk szegeződött, viszont én gyorsan mikor kinyitottuk az ajtót elengedtem a kezét a látogatónak.
- Áhh Rosalie és Massimo! Már vártunk mindkettőtöket. - mosolygott apám.
- Elnézést a késésemért csak beszélgettünk. - mondtam apám szemeibe nézve.
- Nem gond, üljetek le! - így is tettünk.
Massimo ugyan úgy mint valamelyik nap folytonosan nézett. Megállás nélkül... Le se vette rólam a szemét. Miközben étkezett közben többször is rám pillantott. Ezt nem csak én vettem nagy valószínűséggel észre.
Miután elfogyasztottuk az ebédet újra csak nekem szentelte minden figyelmét Massimo.
- És ha megkérdezhetem... Hogy döntöttél az ajánlatommal szemben? - nézett méllyen a szemeimbe - Velem jössz, és akkor megköthetjük a békét egymás között... vagy maradsz és minden olyan marad mint volt?
Hirtelen teljesen elvesztem a tekintetében mégegyszer végig gondoltam, majd megszólaltam.
- Massimo... Szeretnék veled menni mindenki biztonsága érdekében és azért hogy megismerhesselek. - talán mintha egy kicsit meglepődött volna... De nem biztos.
- Rendben.. Örülök hogy így döntöttél. Biztosíthatlak titeket hogy nem fogom bántani, hanem vigyázok rá mint a szemem fényére. Senki és semmi nem fogja bántani! - mondza Massimo teljes nyugodtsággal.
- Tehát ha már lányom így döntött ajánlom hogy megtartsd ígéretedet! És ha kérhetlek... Írjuk alá azt a szerződést, kössünk végre békét. - mondta apám szintén halál nyugodtan.
- Rendben. - adott rövid választ Massimo.
Egy kis idő múlva aláírták a szerződést, majd szólt Massimo hogy szedjem össze azt amit szeretnék, de nem gond ha nem hozok sok ruhát mert úgyis van egy vásárlós terve velem. Tehát az égszereimet és egy két ruhámat összeszedtem, majd Domenico kopogott.
- Levihetem a dolgait hölgyem? - nézett rám az említett.
- Kérlek tegeződjünk, és igen ha nagyon akarod leviheted - mosolyogtam rá amit viszonzott is.
- Rendben! - majd csomagomhoz nyúlt és könnyű mozdulattal levitte azt.
Miután Domenico leért én is elindultam lefelé. A lépcső végén ott állt teljes nagyságában Massimo.
- Gyere Kicsilány... - majd felém nyújtotta kezét, amibe bele is kapaszkodtam.
Szépen levezetett és először elbúcsúztam apámtól, majd Massimo újra kézen fogott és az autójáig így jöttünk. Udvariasan kinyitotta nekem a kocsiajtót majd be is ültem. Ő is leült mellém hátra, majd indultunk is...