Felejthetetlen |Iwaizumi Fanfiction - Befejezett|

2. fejezet

  – Ha odaértetek, akkor kérlek, jelezz nekem valamilyen módon! – suttogtam legjobb barátnőm karjaiban, miközben szorosan öleltem magamhoz – És nagyon vigyázz magadra, Mika!

  – Vigyázok! – ígérte meg nekem a lány mosolyogva, majd elengedett engem és Sugurura nézett.

  – Összeszedem pár cuccom és megyek majd át hozzátok – szólt egyből az egyetlen egy fiú a társaságból – Addig [Név]–vel elmegyek haza.

  – Rendben – bólintott Mika – Akkor majd később találkozunk – köszönt el tőlünk mosolyogva, majd elfordult az utcán.

  – Furcsa lesz, hogy nem lesz itt – suttogtam magam elé, miközben barátnőm távolodó alakját néztem.

  – Nekem mondod... – dünnyögte Suguru maga elé és zsebre dugott kézzel elindult a járdán, hazafelé.

Egyetlen egy szó nélkül siettem az unokatestvérem után és az oldalán kezdtem el lépkedni. Ahogy haladtam, nézelődtem is közben. Vége volt a legtöbb suliban az évnek és a diákok most szétszéledtek a városban. Mindenki a barátaival volt és jól érezte magát, viszont voltak olyanok, akiknek teljesen máshogyan fog majd megmutatkozni a nyári szórakozás. Mika egy időre külföldre megy a szüleivel, Suguru párszor edzésen lesz, sőt, lehet folyton, én pedig Iwaizumival leszek. Szétszéledünk erre a nyárra és nem leszünk együtt.

  – Azért majd bemutatod nekem? – kérdezett rá Suguru hirtelen, miközben megálltunk egy zebránál, ugyanis piros volt.

  – Persze, hogy bemutatom neked. Majd egyeztetünk egy időpontot, amikor jó neked – pillantottam fel az arcára kedvesen.

  – Jó – bólintott egy mosoly mellett.

Miután zöldre váltott a lámpa, folytattuk az utunkat hazafelé. Nagyon meleg volt, így eldöntöttem, hogy otthon csinálok magamnak majd limonádét. Suguru a kertvárosi részen lakott, így az egyik buszra fel is szállt, míg én haladtam tovább a lakásunkig. Nem kellett sokat mennem miután elváltam az unokatestvéremtől. A buszmegálló mögötti panelházban éltünk, így otthon voltam. Lépcsőzni se kellett soklat, ugyanis a másodikon volt a lakás.
  Miután hazaértem azonnal elpakoltam az iskolás dolgaimat és átöltöztem egy otthoni ruhába. A rádiót bekapcsoltam, hogy ne folyamatosan a csendet hallgassam, ami körülvett engem. Mivel egyedül voltam, ezért nem sokszor volt beszélgetőtársam. Ilyen alkalmakkor Iwaizumi felhívott, hogy ne legyek magányos. Képes volt órákat szánni száma szabadidejéből, csak azért, hogy ne érezzem magamat egyedül. Volt, hogy közösen tanultunk, vagy csináltunk dolgokat. Próbáltuk a maximumot kihozni a kapcsolatunkból.
  Mivel maradt kaja tegnapról, ezért kivettem a hűtőből és miközben megmelegítettem, visszaírtam Iwaizuminak. Éppen edzésen volt.

  – Olyan meleg van – szóltam szaggatott hangon, miközben leültem a tévé elé, a kezemben a kajámmal.

Éppen, hogy leültem, a telefonom rezegni kezdett. Odapillantottam és meglepetten tapasztaltam, hogy Iwaizumi hív. Azonnal a kezembe vettem a telefont és fogadtam a hívását.

  – Szióka – köszöntem a telefonba mosolyogva.

  – Szia baba – szólalt meg szokásos mély hangján, melytől csak jobban elvigyorodtam – Nem zavarlak?

  – Nem, dehogyis. Most ültem le tévét nézni és enni. Rádérek, akár egész nap – mondtam el őszintén.

  – Jó étvágyat akkor – szólt kedvesen – Kis szünetem van most az edzésen és gondoltam felhívlak, ha már egyedül vagy otthon.

  – De aranyos vagy – suttogtam a telefonba meghatódva – Ezért igazán nem kellett volna. Használd ki a szünetet és frissítsd fel magadat.

  – Éppen azt csinálom – mosolyodott el, amit csak a hangjából tudhattam meg – Úgy várom már, hogy magamhoz ölelhesselek – érzékenyült el a hangja.