Írásgyakorlatok

Kérdések

Feladat: Válaszolj az első dologgal, ami az eszedbe jut a következő kérdésekre:
1. Mi volt a legerősebb érzelem, amit az elmúlt 24 órában éreztél?
2. Ha egy étel lennél, mi lennél?
3. Milyen napszak vagy?
4. Mi az, amit hiányolsz?
5. Mi az a hang, amit imádsz?
Miután leírtad ezekre a választ, csinálj belőle bármit (jelen esetben írj velük egy történetet)!

Időkorlát: nincs

Cél: A kreativitás fejlesztése, esetleg segít ötleteléshez is.

3...

2...

1...

Első változat:

Burgonyának lenni csudajó. Pontosabban módosult ággumónak. Egész nap csücsülsz a földben, gumótársaiddal egyetemben, és nem kell aggódni, hogy megsüt a hajnal sugara, mert mindig benn leszel a talajba'.

Felettem a föld melegedett, a Nap már biztosan felkelt, és csevejbe elegyedtem krumplitársaimmal. Kacagtunk, hahotáztunk mindazokon, akiket most a nyár megszenvedtet, azonban hirtelen valami furcsaság történhetett. A zsivaj abbamaradt, valami nekem koppant. Kis krumpliszívem remegni kezdett.

Hol van mindenki? Miért fáj az oldalam? Több napfelkeltén keresztül vártam, de a magány nem csökkent.  Hol vannak a szeretteim? Kit fogok eztán megölelni? Egyedül maradtam.

Felkeltem szülőhelyemről, pont miután lenyugodott a Nap, majd kétségbeesett keresésbe fogtam. Mivel nem tudtam, hol kezdjem, egyszerűen elindultam.

Oldalamon vágás mutatta meg világos belsőmet, de elhatározottságom, nameg társaimból való hiányom, felülkerekedett fájdalmamon.

Eleredt az eső. Már órák óta kutatom barátaimat, vagy legalább a nyomukat, de sehol semmi, teljes üresség és reménytelenség. Eleinte örültem, hogy kis vízhez jutok, nameg sebemet is megmossa a felhő, de hamar zivatarrá vált a dolog, és csak zakatolhattam a szlutykos sárban.

Nem megy. Kifáradtam. Kis krumpli lábaim nem bírták már tovább a gázolást, összeestem a sötét ég alatt. Feküdve a sárban a krumpli arcomra csöpögött az eső, elmosva krumpli könnyeimet, és a távolba bambulva látom, hogy hamarosan pirkad. Hogyha engem megsüt a Nap, én megszűnök krumplinak lenni.

Lehet nem is lenne rossz elengedni magamat. Hagyni, ahogy a forróság kiszárít vagy bezöldít, meglátni, hogy meghalok vagy átalakulok és lesz belőlem majd egy egész krumplicsalád itt, a sárban.

Ha akarnék sem tudnék ellene tenni.

Elvakít a fény. Még sosem látott krumpli szemem ehhez hasonlót. Egyszerre fájdalmas, de mégis lenyűgöző. Hát itt a vég.

Vagy mégsem?

Mi az az árny ott, amely folyton nő? Valami megragad. Egy megmentő? Nem láttam még ilyen lényt, bár csak gilisztákat szoktam elüldözni mellőlem. Hasonlít is kissé az, ami megragad, öt kövér gilisztára. Meleg az érintés, de nem fáj. Megnyugtat, lehet mégis van remény!

Egy sötét helyre rejt a gilisztás lény, különbözött otthonomtól, de nem panaszkodom. Zötykölődöm ebben a kényelmetlen lyukban, elképzelve ahogy barátaimnak hamarosan ölelésükbe ugorjam.

Hamarosan meg is érkeztünk, hisz megállt a rázkódás. Kikaptak a giliszták a lyukból, de hamar úgyis jobb fog lenni, majd olyan dolog történt, melyet nem is tudott krumpli agyam gondolni.
Zörgő ezüst papírba csomagolt a lény, majd tűzbe hajítottak, s utolsó emlékem a faszén.

Második változat:

A perzselő hőség kiszárította a burgonyafarmot. A család az éhhalál szélén állt. Az utolsó főtt krumplit osztotta szét az anyuka a gyermekek között, szorosan átölelve mind, de belül rémülettel gondolva a következő napfelkeltére. Vajon férje még akkor is szuszogni fog-e mellette, mikor rájuk süt a hajnal fénye? Vajon gyermekei egytől egyig mind felkelnek-e?

Kétségbeesését semmi sem csökkenthette, még párjának szerető érintése sem, mert lelki szeme előtt a hajnal fénye lángot hozott, mely végigperzsel egész életükön. A száraz faház hamar lángba kap, és mind egytől egyik szénné válnak.

"Ne aggódj!" súgta férje, erőtlenül átölelve. "Ne aggódj!" lehelte a gyermek, s a földön ülve eszegette a burgonya héját. "Ne aggódj!" hallott egy hangot, de csak a szél fújt át a szűk réseken. A burgonya levele egyre vonzóbbnak tűnt, elképzelte salátában, rántva, főzve, magában, hogy halálát ne a sors, hanem ő maga hozhassa el, és ne üres gyomorral menjen el. Megetetné a drágáját, majd csendben lefektetné, aztán mikor örök álomra hunyta szemét gyermekeivel is megtenné. Hálásak lennének az ételnek, kérdeznék, hogy miért nem lehetett ezt hamarabb, miért várt ezzel eddig? S ő csak mosolyogna, könnyét eltakarja, majd férje mellé helyezné őket is. Végül a maradékot mohón benyeli, nem hagyva időt tétovázni, és szeretteire borulva csatlakozik hozzájuk.

Kérdezik tőle, min gondolkodott el annyira, min merengett olyan nagyon. Megrázta a fejét, hogy nem lényeges, és ágyba bújtatta a csemetéit. Mielőtt még csatlakozott volna szegény kedveséhez kifogást mormolt felé, majd kiosont a földre, összegyűjteni a burgonya levelét.

Férje nem bírt ébren maradni, mire visszatért, így eloltotta a fényeket, és ágyba bújt mellé.

Másnap nem fényre keltek, senem halálsikolyra, néhány apró koppanás riasztotta fel a gyenge családot. Odakint szürkeség volt, de nem sötét. Az asszony hamar kirohant, nem tudta elhinni, hogy mi történt. Végigfolyt az arcán valami nedves, de nem könny az. Eső. Térdre borult és zokogott.

Válaszaim:
1. Kétségbeesés
2. Krumpli
3. Hajnal
4. Szerető érintés
5. Égő fa/eső