Második esésre szerelem - Miya Osamu x Reader [oneshot]

☔🦊❤️‍🔥

Még felsőközépben ismerkedtünk meg. Emlékszem mindig semleges arcot vágva sétált a folyosón ikertestvére mellett. Az összes lány rajongott értük, összesúgtak hátuk mögött. Olvadoztak, ha feléjük néztek és, ha netán még egy mosoly keretében vissza is intettek nekik, na akkor csaknem az ájulás kerülgette őket. Bár ezutóbbi ritka alkalmakat inkább a szőke csinálta, Osamu ilyekor csak szemét forgatva tovább ment dolgára.
De én sem olyan lány voltam. Csak álltam a társaság mellett, ami izgatottá vált jelenlétükben. Ezen az oldalon én forgattam szemeim, ha effajta esemény történt.
Évfolyamtársak voltunk, mégis csak én tudtam róla, hogy kicsoda. Akkoriban nem is érdekeltek a fiúk. Úgy gondoltam a tanulás és sport mellett nem lenne időm még azon is pörögni, hogy van egy barátom. Legalábbis jó ideig így volt. Aztán egy napon az egyik szünetben volt egy pillanat, ami elindított mindent és akár egy sor dominó, úgy jöttek egymás után az események.

***

Épp rohantam, hogy a csapatom papírjait intézzem a következő meccsre, mikor is az egyik lépcsőfordulóban a nagy tömeg miatt lassítanom kellett. Türelmetlen voltam abban a pillanaban. A kezemben tartott, iratokkal teli mappát kopogtattam ujjaimmal. Lábujjhegyre állva pipiskedtem, hátha meglátom mi a fennakadás tárgya. Egy lány megcsúszott a lépcső allján, neki próbáltak segíteni. Nem mondom, hogy nem vagyok empatikus ember, de ennek ellenére sietnem kellett. Mikor végre elindultak diáktársaim, én is sodróttam az árral. Viszont nem vettem észre azt, ami az előbbi lány vesztét is okozta és én ráadásul rohantam is. Lelépve az utolsó fokról majdhogynem hanyatt estem. De valaki az utolsó pillanatban elkapta derekamat és nem hagyott hátra zuhanni. A személy, vagy a hirtelen közelség még magában nem is lett volna zavaró, de az az arckifejezés. Meglepett volt, mintha ő sem számított volna rá. Talán egy aprócska nyugtalanság is látszott szemeiben. Majd, mikor megszólalt felébrettem a pillanatnyi álomvilágból.

"Vigyázz, csúszik." -segített újra kétlábra állni. Hirtelen nem is tudtam mit kéne mondanom.
"Jól vagy?" -érdeklődött tovább. Zavaromban lesütöttem tekintetem.

"I-igen! Köszönöm!" -hajoltam meg.

Aztán eszembe jutott eredeti célom. Egy bizonytalan, apró, hálás mosolyt eresztettem a magas fiú felé majd újból elindultam a folyosón. Immáron lassabban haladva.

Aznap több óran is elkalandoztak gondolataim. Azok a szemek, abban a pillanatban, mintha belátást nyújtottak volna amögé, ami elsőre látszik. Talán nem is olyan semleges? Lehet kezdem megérteni miért van annyira oda az a sok lány, ha meglátja valamelyik Miyát.
Azok a csillogó, szürke szemek, amik tán' több színt rejtenyek, mint gondoltam. A számomra érthetetlen, szürkére festett haj keretében.. és persze az indokolatlanúl készülő klisés történet fejemben. Össze kell szednem magam!

...

Azóta valahogy én is másképp nézek feléjük a folyosón. Napról-napra valamiért érdekelt, hogy mit csinál éppen, miket szeret, stb. Igen. Ez tényleg elég klisésnek hangzik. Bár, melyik lány ne álmodna arról, hogy első látásra szerelemből, randira hívja egy álomsrác majd kézenfogva elsétáljanak a naplementében. Hát igen az én ismerősi körömben ez sokaknál édes ábránd.

...

Talán egy hét elteltével tűnt fel csak igazán, hogy akárhányszor a véletlen műveként, de tekintetünk összeakad egy-egy pillanatra, mikor látjuk egymást a folyosón.
Amikor erre rádöbbentem is egy ilyen pillantás történt. Arcom azonnal színt váltva fordítottam más irányba. Próbáltam úgy tenni, mintha észre se vettem volna. Legjobb barátnőm persze egyből érdeklődött, de nem kapta meg hangulatváltozásom miértjét. Félszemmel láttam, minthogyha elindult volna a mi irányunkba a zsúfolt folyosón. De szerencsémre a csengő közbeszólt és menekülés képpen tantermembe léphettem.