Derengő Merengő: Novellák a Harry Potter világából

Remus Lupin és a bagoly a múltból

Újabb széllökés söpört végig a lankás dombvidéken, összekócolta az elszórtan kuporgó bokrokat, továbbkergette az égen a bárányfelhőket, és nekitámaszkodott a kanyargós gyalogösvényen haladó cingár fiatalembernek. Remus Lupin összehúzta kopott köpenyét, és magához szorította a karjában tartott papírszatyrot. Ha akart volna, egyenesen a régi tanyaház ajtajába hoppanálhatott volna, hogy megkímélje magát az elemekkel való viaskodástól, és egy esetleges meghűléstől, de igazság szerint szeretett sétálni a lápon, még ilyen zord időben is.

- Olyan, mint a Brontë regényekben - mondta egyszer Lily.

- Igen, de szerintem gyönyörű, nem is komor - felelte egy másik hang. Ennek tulajdonosa ma is békésen éldegélt egy Millerton nevű álmos kisvárosban, ha jól tudta.

- Bizony - értett egyet azon a régi délutánon Lily - De a könyvek sem komorak. Jane például ki tud állni magáért, és a végén még szerelmet és családot is talál. Mondd, hogy nem kész főnyeremény!

Megérkezett a magányos, kidőlt-bedőlt falú viskóhoz, melyet az utóbbi időben otthonának, vagy legalábbis lakhelyének mondott. Az övéből előhúzta varázspálcáját, és egy pöccintéssel kinyitotta a nyikorgó faajtót.

Egy másik pálcamozdulattal pattogó lángot gyújtott a konyhában ásító kandallóban, és elkezdte kipakolni a papírszatyor tartalmát az időtől megfeketedett asztalra. Nem volt sok dolga vele, csakhamar ott sorakozott a friss cipó, a három babkonzerv és a doboz tea, amit az imént vásárolt. Mr. Merriman mindenesboltjában járt, egy mágusok számára fenntartott közértben, a közeli városban, így megkímélte magát attól, hogy kitérőt kelljen tennie a londoni Gringotts felé, ahol átválthatta volna a varázslópénzérméket mugli valutára. 

Melkizedek Merriman, a boltos egyébként jókedélyű, idős varázsló volt, abból a fajta öregemberből, aki mindenkivel szívesen leállt beszélgetni, aki hajlandó volt meghallgatni. Néha azzal is, aki nem.  Remus természetesen az első kategóriába tartozott, így a délelőtt folyamán részletes ismeretterjesztésben részesült az abesszíniai aszúfüge fajtáiról, beleértve a legújabb kísérleti nemesítéseket is. Szívesen hallgatta az öreget, főként, hogy gyakran az egyetlen társasága volt. Csak akkor igyekezett elbúcsúzni, mikor Mr. Merriman az aszúfügelekvár jótékony hatásairól és nagyszerű ízéről kezdett mesélni, az ő gyomra pedig követelőzve megkordult. 

Jó lett volna lekvárt venni, akár aszúfügét, akár közönséges szamócát. De ahhoz persze pénz is kellett volna.

Zsebe mélyéről előkotorta a visszajárót, négy bronz knútot, és becsúsztatta a kandalló párkányán egy agyagtálkában árválkodó ezüst sarló mellé. Nem mondhatni, hogy érdemes lett volna hozzá betörni: ez a néhány érme volt minden vagyona.

Vérfarkasként a korlátozó törvényeknél csak a varázslóközösség előítéletei nehezítették meg jobban, hogy munkát kapjon. Az elmúlt tizenegy évben több, mint tucatnyi helyen szerencsét próbált már, de ha nem mondott fel időben, akkor a főnökei tették ki a szűrét, amint megsejtették, hogy miféle, vagy egyszerűen besokalltak rendszeres hiányzásaiból. 

Legutóbb az Ákombák kiadó nyomdájában sikerült elhelyezkednie, fél évet dolgozott ott. Kemény munka volt, nem éppen nagy fizetésért. Ha nagy volt a forgalom, nem egyszer tizenkétóráztak, a levegőt megtöltő festékszagtól pedig néha köhögnie kellett, mégis szerette. Kevés nagyszerűbb érzés volt annál, mint mikor a munkaidő végén volt pár perce óvatosan belelapozni a frissen nyomott könyvekbe, és elképzelni, melyik gazdagítaná az ő polcát, és melyiknek ki örülne, ha ajándékba kapná a régi ismerősök közül. A szakácskönyveknél általában Molly Weasleyre szavazott, a kötésmintáknál és az átváltoztatástannál Dumbledore-ra. A kviddics évszázadai eszébe juttatta Ágast. Hányszor elolvasta diákkorukban! Valóságos saláta lett a példányából, mire elballagtak a Roxfortból. De úgy tűnt, a varázslók és boszorkányok körében a mai napig alapmű volt, nem véletlenül kellett újra- és újranyomni. Hiába, a kviddics a mágusvilág nemzetközi kedvenc sportja volt. Ő is szerette, bár már több mint tíz éve, hogy nem járt egyetlen meccsen sem.